Barátságról
Harry kétségkívül ügyes kviddicsjátékos, összességében egészen kompetens varázslógyerek és persze ott van az a prófécia-dolog is – de akárhogy is, semmire nem ment volna egyedül. Ron kitartása, támogatása, Hermione okossága, hármójuk összetartásának ereje nélkül a túléléssel is lettek volna gondok – és a sima hétköznapok is elég siváran teltek volna. Harry történetéből ráadásul a gyerekek azt is megtanulhatják, hogy a barátok néha hibáznak és csalódást okoznak, de az igazi barátságot ez nem rendíti meg.
Bátorságról
Harry és barátai dönthettek volna számtalanszor úgy, hogy megfutamodnak, ám tudták, hogy ha így tesznek, nemcsak ők halnak rövidesen csúf halált, de az egész varázsvilág sorsa megpecsételődik. Innentől kezdve viszont nem azt nézték, hogy ők csak gyerekek, és milyen nehéz dolguk van – azaz nem hisztiztek az élet csapásai felett –, hanem bátran beleálltak a kihívásba. Lehet, hogy a világ megmentéséhez nem komolynak meg felnőttnek kell lenni, csak oda kell állni és csinálni? Nem baj az, ha egy gyerek megtanulja ezt.
Életről
A Harry Potter világa nem habostorta. Vannak benne gonosz emberek, létezik a pusztulás, szeretett figurák meghalnak, nem él mindenki boldogan, amíg meg nem hal, és nem hullanak rózsaszínű csillámpónik az égből. Vicces, hogy ez egy varázslós tündérmese, mégis őszintébb képet fest a világról, mint a legtöbb hasonló történet, mindezt úgy, hogy azért a gyerek nem fog az ágyba vizelni a rettegéstől.
Gonoszságról
Nem csak a világ működéséről, de például a gonoszság lélektanáról is nagyon pontos képet mutat be a Potter-saga. Voldemort ifjú éveinek bemutatásával például megértjük, hogy az ő gonoszsága – ami itt a gonoszság mint olyan metaforája – olyan elemekből táplálkozik, amit nagyon is ismerünk: gyerekkori traumák, kishitűség és vele párhuzamosan létező Messiás-komplexus, félelem. És ezek is gyengítik el. Tökéletes tanmese.
Jóságról
Bár a gonoszságról igen árnyalt képet ad, ugyanakkor Harry története mégis a jóságról szól: idegenek nyújtanak segédkezet, tanárok hozzák ki diákjaikból azt, ami bennük van, seregek fognak össze a gonosz ellen. Ráadásul az itt bemutatott emberi jóság nem az a fajta elesett, mártírszerű jóság, amit mondjuk Nyilas Misi képvisel, de nem ám. Harry kiáll magáért és nem hagyja, hogy holmi osztályzsarnokok meg feketemágusok elnyomják – aktív, életrevaló hőskép ő, akivel nyugodtan azonosulhat a gyerek.
Sportról
Rowling világalkotó képességének egyik ékes bizonyítéka, hogy egy teljes sportot is kitalált a varázslóknak, ami ráadásul olyan izgalmas, fordulatos, látványos, hogy megszakad az ember szíve, hogy nem tudunk seprűn repkedni, mert ha másért nem, a kviddicsért nagyon jó lenne. És nem csak a sport buli-részéről mondott el Rowling egyet s mást, hanem a küzdelem, a nehézségek és a kitartás is helyet kapott, ha ebből sem kap kedvet a gyerek ahhoz, hogy valami csapatsportot kipróbáljon, akkor semmiből.
Rasszizmusról
A Harry Potter-könyvek egyik legszebb húzása, ahogy nem csupán okoskodva lamentál, hogy „gyerekek, a rasszizmus csúnya dolog”, sokkal inkább bemutatja annak működését, nevetségessé téve azt az aranyvérű-sárvérű ostobasággal, és azzal, hogy a legokosabb, legtehetségesebb varázsló történetesen muglik gyereke.
Nőképről
Ha már itt tartunk, Hermione alakja nem csupán a származása miatt fontos: ő a legvagányabb női hős közel s távol az egész ifjúsági irodalomban, aki nem fiúsított leányként badass, hanem alapértéken. Hermione a szorgalom, a tehetség, a kreativitás mellett olyan értékeket mutat fel, mint a kitartás, a gondoskodás és a gyengédség. Még több ilyen hősnőt!
Szeretetről
Akármennyire is sötét felhők gyülekeznek ebben a történetben, és akármennyire is ijesztő dolgok esnek meg olykor, a végső üzenet mégis a szeretetről szól minden kicsi kalandban ugyanúgy, mint Harryék nagy harcában, Piton történetszála csak egy ezek közül, még ha a legemlékezetesebb is.
Varázslatról
Harry egész gyerekkorát azzal töltötte, hogy kínlódott: elnyomó családban nevelték hideg szívű rokonok, ahonnan aztán egy olyan iskolába került, ahol ugyan a társaság jó volt, de ekkor meg változatos módszerekkel igyekezett meggyilkolni őt a varázsvilág legerősebb mágusa. És mégis, Harry végrehajtotta a végső varázslatot: képes volt megőrizni a kalandvágyát, játékosságát és kitartását, és főként az életszeretetét, amit egy jó vajsör vagy egy hógolyózás jelent.
