A 2014-ben Chad Stahelski rendezésében megjelent John Wick a maga precízen faékegyszerűségű narratívával bíró, de rendkívül jól komponált akciójeleneteivel instant klasszikussá vált, a főszereplő Keanu Reeves pedig Neo mellé az összetört szívű ex-bérgyilkos szerepével behúzott egy újabb ikonikus karaktert. Mindamellett, hogy a filmben láttuk, a színész mind genetikailag, mind pedig spirituális megközelítésből arra hivatott, hogy akciófilm-rocksztár legyen és ne vászonrinyáló, a John Wick vegytiszta-szürreál, igen szórakoztató lövöldözéseivel kiemelte magát a Liam Neeson-összes, a túl hosszú Jason Bourne-sorozat, és a Fast and Furiousok kínosan döglődő tengeréből, és lecsücsült a Kingsman mellé.
Ahhoz, hogy ezt elérje, a rendező nem tett mást, mint lecserélte a látványos, de roppant sablonos lassítva repülő töltények, szilánkok, öklök koncepcióját, és a jóval „egyszerűbb” kaszkadőri-közelharci koreográfiákhoz nyúlt, amikhez Keanu jól láthatólag nagyon ért. Mint ahogy azt írtuk a bevezetőben, a második rész sem szakít ezzel a működő módszerrel, csupán tuningolja azt: mindenből többet ad, de nem adagol túl. Mindenből ugyanazt használja, csak többször és jobban.
Legfrissebb KSH-felmérés eredménye: minden harmadik ember bérgyilkos
A John Wick: 2. felvonás az első rész után játszódhat pár nappal. John, miután a kutyát megbosszulta, a 69-es Boss Mustangja után indul. A nézői miheztartás végett a film már a legelején megkezdi a legendás John marketingelését: az előző rész főgonosza, Viggo Tarasov testvére reszkető herével mesél jobbkezének a Rémkirályról, a Baba Jagáról, aki megölte a testvérét, az unokaöccsét, annak (és neki is) rengeteg emberét egy kutya miatt, és most a kocsiját keresi, ami történetesen náluk van, arról nem is beszélve, hogy ceruzával is gyilkol.
A történet további történéseit taglalni egy akciófilm esetében talán felesleges is, de azt fontos kiemelni, hogy a folytatásban már kompaktabb képet kapunk főhősünk világáról, például kiderül, a John Wick-univerzumban gyakorlatilag minden harmadik ember bérgyilkos, és/vagy kapcsolatban áll egy bűnszervezettel, ahol a társadalmi rétegződésben az orosz testvérpár csupán a parasztosztály. A John Wick 2 amolyan humoros gyorstalpalóval, óvatosan vezet végig minket ezen a rendszeren, nehogy bármi az akció rovására menjen.
Az epizód története pont annyit árul el nekünk a film világáról, amitől bár nem kapunk teljes képet, de a kíváncsiságtól tuti beülünk majd a harmadik részre is, mert az egyszerű vendetta-történettel bizony univerzumot épít a film rendezője és Derek Kolstad, a film írója. További észrevétel, hogy ebben a világban nincsenek rendészeti hatóságok. John köztereken lő agyon embereket, de az egész film alatt csak egy rendőrrel találkozunk, aki megkérdezi:
Megint dolgozol, John?
Öröm nézni, ahogy ütik-lövik egymást
A John Wick nagy erőssége, hogy nem speciáliseffekt-kamu akciójelenetekkel operál, hanem tűpontosan kidolgozott koreográfiával (ami kicsit hajaz a 2002-es Kurt Wimmer-féle Equilibrium – Gyilkos nyugalom című film pisztoly-kata használatra), amit nagyon patent vágással turbóznak fel. Az utóbbinak köszönhetően teljesek és finomak az átmenetek a kamerabeállítások között azt a hatást keltve, hogy az összes, egymáshoz kapcsolódó jeleneteket egyszerre vették fel. Persze a John Wick 2 bájából ez csak egy szelet.
A film varázsa a különböző akció-szituációkban rejlik: egymás mögé parkoló autók két oldaláról, másfél-két méter távolságról lövik egymást, metróaluljáróban suttyomban, hónalj és könyök alól a járókelők között hangtompítóval tüzelnek egymásra, nagyszerű közelharci jelenetek, és végre láthatjuk, hogy öl John egy ceruzával. Bár ez utóbbitól kicsit többet vártam, de megnyugtató volt, hogy
Persze a jól összerakott, kifinomult tánclépések sem működnek, ha nincs táncos, aki ezt mesterien kivitelezi. Aki érdeklődött film után, az nyilván látta Keanu Reeves szerepre gyúrásáról készült videót, amelyben igazi kommandós fenegyerek módjára kezeli a lőfegyvereket. A játékidő alatt a színész olyan könnyedén lő mindenkit fejen, lábon, szíven, tüdőn, nyakon, pofoz fel, rúg meg, hogy néha elgondolkodtam azon, hogy most filmet nézek, vagy azt nézem, hogy valaki egy videojátékkal játszik.
Keanu Reeves nem tolja túl a karaktert, nem akar mély lenni, ő csak a John Wicket eljátszó színész, akinek a filmben látott teljesítményéről elhisszük, ha egy kocsmai verekedésben lehet csapattagot választani, akkor őt kérnénk, ha kitör a zombiapokalipszis, őt hívjuk fel elsőként. A színészi teljesítmény igazából itt ki is merül. Common annyira impulzusmentesen játssza el John Wick egyik főellenségét, hogy jobban járt volna ő is, ha csak szalad, lő, verekszik és nem erőltetnek rá olyan érzelmi reakciókat megkívánó jeleneteket is, mint a „több, mint a főnöke” hullájának a megtalálása.
A néma, jelbeszéddel kommunikáló bérgyilkosnőt eljátszó Ruby Rose nagyon dögös, de nem csinál mást, mint rafkós tekintettel jelel és verekszik. A beugró Laurence Fishburne játéka pedig pont annyi időt ér, amennyi adott neki a forgatókönyv, sajnos emiatt a karakteréből nem is lehetett volna többet kihozni, pedig egy csöveseknek álló, nagy fegyverarzenállal rendelkező csatorna-bűnszervezet vezetőjétől többet várna az ember, mint amennyit osztottak neki.
John, a felképelhetetlen, lelőhetetlen…
Azért szeretem a John Wicket, mert végre kaptunk egy tökéletesen profi, übermens, „kecses”, könnyed akcióhőst, akit nem lehet lenyomni, ő a megállíthatatlan vérprofi, aki mindenkit megaláz, mindenkit beállít a sarokba kukoricára térdepelni. Ha őszinte akarok lenni, igen unalmasnak tartom azokat a filmeket, ahol mindig jön egy jobb, erősebb, citromillatú gonosz, akit csak csellel lehet tökönlőni.
Ugyanakkor a filmnek pont az a hibája, hogy itt sem kapott megfelelő ellenfelet John. Persze a film ráérez erre a kiegyensúlyozatlanságra és a minőséget a mennyiséggel helyettesíti. Szóval John nem azért vérzik, meg sántít, mert valaki kicsit megszorongatta, hanem azért, mert a következő 10 áldozata előtt már az előző 20 áldozata kicsit kimerítette.
Viszont amikor beülünk a moziba, ne adjunk teret mínuszos megjegyzéseinknek a film elképzelhetőségével kapcsolatban. Igen, John hátrafelé lőve is fejen talál mindenkit, Johnnak golyóálló öltönye van, Johnt átdobják egy ablakon, megkéselik, meglövik, vérzik, sántít, de még mindig bukfencezik, és még mindig célba talál.
A John Wick 2 az, aminek lennie kell, aminek szánták: egy szürreál-akciófilm, ami színtisztán csak szórakoztatni akar a csak nyugalomban üldögélni és szomorkodni vágyó, hibázni képtelen gyilkológép hősével. Ha ezt így nem veszi be a gyomrunk, valószínűleg nem nekünk való a film, de aki az első részt szerette, az imádni fogja ezt is, és tűkön ülve várja a harmadikat fejezetet, mert film végén levonhatjuk a következtetést: az igazi móka majd csak a következő epizódban fog kezdődni.
Amúgy ha véget ért John hőseposza, szeretnék egy Kingsman-John Wick crossovert.
John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter 2) magyarul beszélő, amerikai thriller, 122 perc, 2017
