Azt hihetnénk, hogy az energiaital a mi időnk emblematikus itala, holott már legalább száz éve használja az emberiség. Napjainkban az „energia” leginkább valamiféle idegstimulánsból, koffeinből, vagy taurinból származik, néha pedig egyszerűen a cukor adja meg azt a plusz löketet.
Voltak azonban idők, amikor az energiaitalokban egészen másmilyen energia volt. Leginkább nukleáris. Igen, a XX. század elején az energiaitalok aktív összetevője a rádium volt, az a radioaktív elem, amely minden atomhasadáskor sugárzóenergiát bocsát ki magából.
Bár finoman szólva is kérdéses, hogy szájon át történő adagolással valóban stimulál-e az így felszabaduló energialöket, az 1920-as években az emberek teljes meggyőződéssel fogyasztották a rádiumos italt, ezzel hosszú távon az egészségüket téve kockára.
Az egyik ilyen „energiaital” az Egyesült Államokban a RadiThor néven futott, és egyszerűen rádiummal dúsított vizet jelentett. A húszas években egy 3 cl-nyi adag került egy dollárba, ami mai pénzre átszámítva körülbelül 15 dollárt (kb. 4.000 forintot) jelent. A gyártó reklámja szerint a kis fiola nemcsak energiát adott, de egy sor testi bajt is gyógyított, például az impotenciát. Bár ez az állítás is legalább annyira kérdéses, mint a szer serkentő hatása, erről legalább készült egy tudományos kutatás, amely bebizonyította, hogy a rádiumos víz valóban vágykeltő hatással bír. A gőtékre. A Viagra előtti kor kétségbeesett férfijainak ennyi viszont épp elég volt. A RadiThort úgy vették, mint a cukrot.
A szer egyik leghíresebb fogyasztója Eben Byers, pittsburghi gyáros volt, aki először a törött karja miatt (!) kezdte vedelni a RadiThort, és hamarosan meggyőződésévé vált, hogy attól gyógyult meg. Eddigre persze már legalábbis pszichés, ha nem fizikai függést alakított ki, és állítólag napi egy-két üveggel ivott meg a rádiumos vízből egészen három évvel későbbig, amikorra a rádium megölte. Sajnos ez igen csúnya és fájdalmas halál, a rádium ugyanis beépül a csontba, és az összes sugárzó energiáját a csontszövetnek adja le. Byersnek lyukak voltak a koponyájában, az álla nagy részét elveszítette és számos egyéb csontbetegséget szerzett, mire végül elvitte a sugármérgezés.
Az eset, és egyáltalán a rádiumos energiaitalok igazi tragédiája az volt, hogy mire ezek divatba jöttek, már ismert volt az, hogy a rádiumnak milyen hatása van: Marie és Pierre Curie 1898-ban fedezték fel és 1913-ra a kutatók már azt is bizonyították, hogy a rádium a csontokba épül be, és hogy a csontelhalás gyakori mellékhatása a rádium fogyasztásának. Ennek ellenére volt nagy üzlet a húszas-harmincas években a RadiThor.
Bár Byers egyértelműen rádiummérgezésben halt meg, az energiaitalok fogyasztása mégsem vezetett népegészségügyi krízishez, aminek két oka volt. Egyrészt, szerencsére az energetizáló italok legnagyobb része színtiszta átverés volt, és sem rádiumot, sem egyéb sugárzó anyagot nem tartalmaztak. Másrészt, azok a termékek, amelyekben mégis volt rádium, annyira drágák voltak, hogy csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak a rendszeres fogyasztását.
A haláleset után a szövetségi kormány bezáratta a Bailey Rádium Laboratóriumot – a RadiThor gyártóját, és 1932-re eltűntek a piacról a rádiumos energiaitalok.
A modern energiaitalok jellemzően koffeint használnak, ami, a rádiummal ellentétben tényleg stimulálja az idegrendszert, és bár nem annyira egzotikus, jóval kevésbé káros az egészségre. Az mondjuk nem tisztázott, hogy a gőtékre milyen hatással van.
(IFLS)
(Borítóképünkön a Fallout 4. című videojáték képzeletbeli italának reklámja.)
