Kultúra

Ketten a hullámban [filmpremier]

François Truffaut és Jean-Luc Godard – filmrajongókon kívül mond még ez a két név valakinek valamit?

A film mint műfaj addig volt fontos, amíg készítői és nézői elhitték, hogy ennek a hipnotikus médiumnak köze van az ő személyes életükhöz. A múlt század ötvenes-hatvanas éveinek fordulóján a zenét, a képzőművészetet, a színházat, sőt, az egész közgondolkodást radikálisan megújító szabad szellem a filmművészetre is termékenyítőleg hatott, s ez a páratlan virágzás nem csak azt jelentette, hogy néhány tehetséges és ambíciózus fiatalember új formát adott (sok minden más mellett) a mozgóképnek, áthágta az áthághatatlannak vélt formai határokat, friss és életközeli munkákat kezdett készíteni – de arról is, hogy mindehhez megvolt az a közeg, amely akkor és ott éhezte és szomjazta ezeket az új tartalmakat.

A francia új hullám a filmművészet történetének egyik legjelentősebb mozgalma volt. Truffaut, a Négyszáz csapás, a Lőj a zongoristára!, a Jules és Jim, s más filmklasszikusok szerzője, illetve Godard, a Kifulladásig, az Éli az életét vagy a Hímnem-nőnem alkotója valódi forradalmat csinált, s nem csak a gyöngyvásznon: 1968 francia diákmozgalmai egyebek között a párizsi filmarchívum igazgatójának elmozdítása elleni, javarészt éppen a két újhullámos vezéregyéniség által szervezett tiltakozásból nőttek ki. Nem kevésbé fontos azonban az a szellemiség – az együttműködés, a barátság mindenek feletti tisztasága –, amely áthatotta ezeket a ma is eleven, ma is hatásos, a nézőt megszólítani képes filmeket.

Ám a két francia filmlegenda barátsága, éppen 1968 után, csúfos véget ért. A szegénységből magát éppen a film révén felküzdő Truffaut megszólítani próbálta az embereket későbbi munkáival, s korai haláláig jogos népszerűségre tett szert (a mostani dokumentumfilmben megidézett filmrészletekből egy bölcsen mosolygó humanista hangja szól), míg a nagypolgári hátterű Godard a proletariátus hivatásáról vallott, részben absztrakt, részben nagyon is brosúraízű elveit filmes kiáltványaiban igyekezett realizálni (van annak valami nem egészen kellemes bukéja, amikor a marxizmus-leninizmusról skandálnak jól táplált burzsoák valami lapos marhaságot, egészen komolyan).

Nekik állít emléket ez az új hullámról szóló, ám annak vívmányait látványosan mellőző, a máshonnan már egyébként is ismert történetet szokványosnál is szokványosabb képi közhelyekben elmesélő francia dokumentumfilm (ennyi újságot tán az egész filmtörténetben nem lapozgatnak közeliben, narrátorhang alatt). Kései órán egy közszolgálati tévén remek program lehetne. Moziban nem jósolok neki sok látogatót.

Ifjú filmrajongóknak ajánlható, akik még innen vannak a filmben is megidézett alapművek megtekintésén, s olvasottságuk sem különösebben elmélyült e tekintetben.

Deux de la Vague/Two in the Wave – színes, feliratos, francia dokumentumfilm, 2009. Rendezte: Emmanuel Laurent. Szereplők (valamennyien archív felvételről): Jean-Luc Godard, François Truffaut, Anouk Aimée, Jean-Pierre Aumont, Charles Aznavour, Jean-Paul Belmondo, Jacqueline Bisset, Jean-Claude Brialy, Anna Karina, Yves Montand, Jeanne Moreau. 91 perc. Forgalmazó: Anjou-Lafayette.

Hazai bemutató: április 28.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik