Medikán – a Mediterráneum és a hurrikán szavak ötvözéséből jött létre a meteorológiai szleng, amellyel azokat a viharokat írják le, mint amilyen Líbiában pusztított. A földközi-tengeri térségben megfigyelt jelenség olyan ciklonokat jelöl, melyek trópusi vagy szubtrópusi tulajdonságokat öltenek. A medikánok már önmagukban is nagy pusztítást tudnak előidézni, de az idei extrém meleg időjárás és a Földközi-tenger felforrósodott vize is közrejátszott abban, hogy a Daniel névre keresztelt vihar Líbiába érve hatalmas természeti katasztrófát okozzon.
Szeptember 10-én az északkelet-líbiai partvidék lakosai akár 130 kilométeres óránkénti széllel és 24 órán tartó szélsőséges esőzéssel találkoztak. Al-Bajda városban egy nap alatt 440 milliméter esett. Nem sokkal később a hatalmas vihar hatására a körülbelül százezres Derna közelében két gát is átszakadt, utat engedve 30 millió köbméter víznek. A károkat a mai napig nehéz teljesen felmérni, már csak azért is, mert a katasztrófa az internet- és telefonhálózatokat is tönkretette, de a kezdeti becslések szerint a városnak legalább a 20 százaléka elpusztult.
A líbiai az idén már a sokadik természeti csapás volt a közel-keleti térségben. Februárban a törökországi és szíriai földrengések következtében több mint ötvenezer ember vesztette életét. Két nappal a dernai vihar előtt Marokkóban rengett a föld, ott eddig csaknem háromezer halottról tudnak. Az eddig bizonyítottan 11 ezer, de a város polgármestere szerint több mint 20 ezer életet követelő líbiai tragédia kapcsán
Természeti katasztrófa polgárháború idején
Líbiában a tizenkét éve tartó fegyveres konfliktus következtében nincs érdemben működő állam. Az ország a negyvenkét évig uralkodó Moammer Kadhafi 2011-es bukását és egy reményteljes átmeneti időszakot követően két részre szakadt. A 2014-es parlamenti választás kapcsán kirobbant vita után gyakorlatilag két párhuzamos törvényhozás és kormányzat jött létre: az egyik a fővárosban, Tripoliban, a másik az ország keleti részén, Tobrukban. A kettő közötti konfliktus alapvetően két dimenzióban értelmezhető – egyrészt a nyugati és keleti országrész, Tripolitánia és Kireneika közötti vetélkedésként, másrészt az arab tavasz során felerősödött iszlamista mozgalmakhoz fűződő viszonyként. A Tripoliban lévő, az ország nyugati részét képviselő politikai központban ugyanis jelen vannak iszlamista mozgalmak is, ezzel szemben a keleti kormány – Khalifa Haftar tábornok befolyása alatt – kifejezetten iszlamistaellenes ideológiát hirdetett.
Ahogy a térségben megszokhattuk, a két oldal mögé felsorakoztak a régióban érdekelt államok. A nyugati, az iszlamistákra nyitottabb kormányt a nemzetközi közösség nagyobb része elismeri, köztük az Európai Unió, de szövetségesének számít Törökország is. Ezzel szemben a sok szempontból Kadhafira hasonlító, a keleti területeket irányító Haftar mögött találjuk a régió iszlamistaellenes államait, így Egyiptomot, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket. Az erőskezű, de stabil diktátor imázsát hirdető politikus Oroszországgal is együttműködik, és az elmúlt években a Franciaországgal való kapcsolata is mélyült.
A vihar a polgárháború alacsony intenzitású szakaszában érte el Líbiát, amikor nagy csaták nem zajlottak éppen, de a megosztottság és folyamatos feszültség fennmaradt. A természeti katasztrófa sújtotta Derna jelenleg a Haftarhoz köthető keleti kormányzat irányítása alatt áll. A városnak megvan a maga traumatikus története – lakosai aktívan részt vettek 2011-ben a Kadhafi-ellenes tüntetéseken, később, az Iszlám Állam 2014-es megjelenését követően a dzsihádisták nemcsak elfoglalták, hanem a líbiai hálózatuk központjává is tették. Haftar erői egyiptomi és Öböl menti segítséggel, komoly harcok árán visszafoglalták a települést, de az újjáépítésre és a humanitárius helyzet kezelésére sok energiát és erőforrást nem fordítottak.
Több évtizednyi korrupció és mulasztás
A természeti katasztrófa ugyanakkor nemcsak helyi szinten kérdőjelezi meg a milicisták és kormányaik uralmát, hanem az egész országban kikezdheti a hatalmon lévők legitimitását. Ahogy a European Council on Foreign Relations munkatársa fogalmazott, a tragédia megmutatta:
Pedig az elmúlt években, évtizedekben kevés odafigyeléssel is több ezer élet lett volna megóvható. Az átszakadt gátakat az 1970-es években építették, és az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag semmilyen karbantartási munkát nem végeztek rajtuk, tehát már a polgárháborút megelőzően sem. Köztudott volt, hogy katasztrofális állapotban vannak, 2022-ben egy egyetemi tanulmány is erre a következtetésre jutott, ennek mégsem lett érdemi következménye.
Az elmúlt években még ha meghirdettek is „állami” programokat a háborús károk rendezésére vagy karbantartásra, azok nem valósultak meg. 2021-ben 1,3 millió dollárt különítettek el a helyi hatóságok a gátak ellenőrzésére és fenntartására, a pénz azonban egyszerűen eltűnt. Ugyanekkor bejelentettek egy 335 millió dolláros programot a háború sújtotta városok, köztük Derna és Bengázi újjáépítésére, ám ez a két rivális kormányzat közötti perpatvar miatt nem tudott megvalósulni. Eközben a Meteorológiai Világszervezet éppen ilyen katasztrófáktól félve többször megkereste a líbiai hatóságokat, hogy állítsák helyre a figyelmeztetéseket kiadni képes országos meteorológiai rendszert, de érdemi választ nem kaptak.
A nemzetközi közösség felelőssége
Természetesen az ENSZ és más nemzetközi szereplők rögtön bejelentették a segítségnyújtást. Az Élelmezési Világprogram ötezer családnak kezdett ételt osztani, a segélyszervezetek a közösségi médiában gyűjtenek pénzt, a Tripoliban székelő Elnöki Tanács pedig az ENSZ Közgyűléséhez fordul egy független nemzetközi vizsgálat lefolytatásáért.
Mindezekre nagy szükség van, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a líbiai katasztrófáért nemcsak a helyi szereplők inkompetenciája okolható, de legalább annyira a konfliktusba beavatkozó külső szereplők is. Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok vezetésével 2011-ben úgy lépett fel Kadhafi ellen egy koalíció, hogy a diktátor halálakor szinte egyik pillanatról a másikra leléptek. Később, 2014-től ismét amerikaiak bombáztak az országban az Iszlám Államot, hosszútávú stratégia vagy elköteleződés nélkül. A magát gyakran afféle morális szuperhatalomnak tekintő Európai Unió is szinte csak a migráció megállítása és az ország energiahordozóihoz való hozzáférés érdekében működik együtt Líbiával, közben tagállamai – Olaszország és Franciaország – felsorakoznak egyik vagy másik oldalon. Ugyanígy Törökország, Egyiptom, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek is a saját nemzetállami érdekei mentén lép fel, nemhogy nem segítve, olykor egyenesen hátráltatva a konfliktus megoldását. Mindezek miatt nemcsak a líbiai hatóságoknak, hanem az Európai Uniónak és más országoknak is szembe kell nézni saját felelősségükkel, és ennek megfelelően reagálni az eseményekre.
