Ki nem állhatja az iszlamistákat Líbia új ura

A Kalifa Haftár tábornok által vezetett Líbiai Nemzeti Hadsereg ellenőrzi Kelet-Líbiát, csapatai pedig elfoglalták az ország gazdaságában kulcsfontosságú olajterminálokat. Ezek látják el pénzzel a Bengáziban 2015-ben megválasztott képviselőházat, miközben az ország másik, az ENSZ által támogatott kormányának, a Nemzeti Együttműködésnek Tripolira és és közvetlen környékére terjed ki a hatalma.

Haftárnak komoly hadserege, forrásai és politikai ambíciói vannak, amit egyre inkább kezdenek komolyan venni a nagyhatalmak. Emmanuel Macron egyenrangú partnerként fogadta Párizsban  Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnökkel együtt, de már Moszkvába is ellátogatott. Egészen biztos, hogy nélküle nem lesz béke Líbiában, a polgárháborús helyzet pedig már most katasztrofális hatással van a Földközi-tengeren zajló migrációs krízisire.

Úgy tűnik a nagyhatalmak politikája éleset változott a 2011-es arab tavasz óta, és már nem bánnák, ha újra egy diktátor irányítaná Líbiát. Erre a legesélyesebb jelölt Haftár. Nézzük meg, hogyan érkezett a hatalomba.

Kadhafi tábornoka volt

Haftár 1943-ban született a kelet-líbiai Adzsdabíjában. A líbiai katonai iskolában tanult, egyike volt azoknak a tiszteknek, akik 1969-ben Kadhafit a hatalomba juttatták és elzavarták Líbia királyát, Idriszt.

Kadhafi nem volt hálátlan a forradalomban mellé álló tisztekkel – már ekkor tábornagynak nevezte ki Haftárt. Ő vezette a líbiai erőket 1986-ban, amikor az ország fegyveres konfliktusba keveredett Csáddal. A líbiai katonai vezetés azzal számolt, hogy messze felszereltebb és nagyobb létszámú hadseregükkel könnyen elfoglalják Csádot és fővárosát, N’Dzsamenát, az már nem volt benne a számításban, hogy Franciaország belép a konfliktusba Csád oldalán. A líbiai hadsereget szétzúzták, Haftár pedig háromszáz emberével csádi fogságba került.

Ekkor kezdődött a személyes konfliktusa Kadhafival. Kadhafi ugyanis egyszerűen letagadta, hogy líbiai csapatok vonultak be Csád területére – ezzel gyakorlatilag megtagadta a fogságban lévő Haftárt és embereit. Haftár ezt árulásnak tekintette, és egy életre meggyűlölte érte Kadhafit.

Nem is habozott azonnal a franciák által támogatott Idris Déby (Csád jelenlegi elnöke) mellé állni, és elkezdeni megszervezni a francia szolgálatok segítségével Kadhafi elmozdítását a hatalomból (részletek a Wikileaks-re kiszivárgott, Hillary Clintonnak küldött e-mailben).

Haftár – miután a franciák kieszközölték az elengedését – az Egyesült Államokba emigrált és Virginia államban telepedett le. Innen irányította a Kadhafi ellen szerveződő Líbai Nemzeti Hadsereget, és nagy valószínűséggel az amerikai központi hírszerzésnek is bedolgozott.

Amikor 2011-ben kitört a felkelés Kadhafi ellen Líbiában, Haftár azonnal hazatért, és a hirtelen felálló lázadó csapatok élére állt Kelet-Líbiában a polgárháborúig fajuló konfliktusban. Amikor Kadhafit megölték a lázadó csapatok, Haftár egészen 2014-ig háttérbe szorult, és nem mutatkozott az egyre durvábbá váló belviszályban, melyet a hatalmi vákuum okozott az országban.

Amikor teljes lett a káosz, és az iszlamista, az al-Kaidához illetve az Iszlám Államhoz köthető csoportok saját területeket szakítottak ki Líbiából, 2014 februárjában a líbiai nemzeti televízióban beszédet intézett a néphez. „A nemzet megmentése érdekében” arra szólította fel az embereket, hogy kelljenek fel az országot papíron irányító Általános Nemzeti Tanács ellen, amely hagyta, hogy az iszlamisták szabadon garázdálkodjanak Bengáziban és környékén.

Haftár mélységesen megveti a politikai iszlámot és agendáját, még azokhoz a tisztekhez tartozik, akik tanulmányaik során nyugatias neveltetést kaptak. Elutasít minden együttműködést az iszlamistákkal, akiket a nemzetállam legnagyobb ellenségeinek tekint.

Beszédének elsősorban Kelet-Líbiában és nagyvárosaiban, Bengáziban, Tobrukban és Adzsdabíjában lett hatása, Nyugat-Líbiában viszont jelentős ellenállásba ütközött. A nyugati törzsek és vezetőik inkább Kadhafi emberét benne, illetve az Egyesült Államok ügynökét látták benne.

Nyertes hadműveletek

2014-ben Haftár a keleti törzsek támogatásával „Méltóság” fedőnéven hadműveletet indított Bengázi és környéke felszabadításáért az iszlamisták ellenőrzése alól. 2015-ben Bengáziban felállt a líbiai képviselőház, az új kormányzat, amely elvileg váltotta az előzőt. Haftárt azonnal a Líbiai Nemezeti Hadsereg tábornokává nevezték ki.

Az iszlamisták elleni hadjáratában pedig egy nem várt szövetségesre lelt az egyiptomi katonai vezetés részéről. Abdel Fatah asz-Sziszi elnök, felismerve, hogy a líbiai határ ellenőrizetlensége gyakorlatilag végtelen utánpótlást és visszavonulási útvonalat nyújt az Egyiptomban is működő különböző csoportok számára, utasította az egyiptomi légierőt, hogy bombázzák a líbiai iszlamista központokat, valamint fegyverrel látta el Haftár embereit.

Sziszi és Haftár között baráti a viszony: mindketten a hadseregből érkeztek, és mindketten úgy tekintenek magukra, mint országaik egyetlen lehetőségére, hogy kilábaljanak a káoszból.

2016-ra sikeresen ki is verték az iszlamistákat Bengáziból és környékéről. Egyedül Derna városa maradt a kezükön. Haftár ugyanebben az évben „Gyors mennydörgés” néven egy újabb hadműveletbe kezdett: ennek célja azonban már nem az iszlamisták területeinek visszafoglalása volt, hanem, hogy a Bengáziban székelő képviselőház irányítása alá vonja Líbia nagy olajterületeit. Ekkor kezdődött a valódi fegyveres konfliktus a Tripolit ellenőrző Általános Nemzeti Tanács kormányával. A jól felfegyverzett és egyiptomi légi támogatással is rendelkező Haftár-csapatok számára nem jelentettek komoly problémát az olajterminálok védelmére kirendelt, szedett-vedett milíciák. A líbiai ún. olaj félhold (Zueitina, Brega, Ras Lanúf és Szidrah) hamar a tábornok ellenőrzése alá került, és ezzel az ország összes bevételi forrása is.

Bár Tripoli és Nyugat-Líbia még mindig a korábbi Nemzeti Tanács kormányának az ellenőrzése alatt van, az ország sorsa nagyjából megpecsételődött. Források híján a Tripolit ellenőrző kormányzatnak vajmi kevés esélye van arra, hogy egy olyan ütőképes hadsereget hozzon létre, amely képes szembeszállni Haftár csapataival – maradt az egyezkedés.

Haftárnak azonban komoly fenntartásai vannak a 2016-ban Tripoli vezetésével felálló Nemzeti Együttműködés Kormányával szemben, elsősorban mert a tagjai között tud több, mérsékelt, de iszlamista milíciát, amelyeket nem tűr meg a kormányzásban. Emiatt bojkottálta a 2016-os kormányválasztást, így annak semmilyen legitimációja nincs Kelet-Líbiában. Gyakorlatilag csak a név változott, de a politikai hatalmi szereplő nem.

Mégis belement az idén júliusban Párizsban kigründolt tűzszünetbe, ennek azonban politikai céljai vannak: azt akarja, hogy a nemzetközi politikai porondon is elismerjék mint Líbia meghatározó politikai erejét.

Franciaország és hallgatólagosan az Egyesült Államok is partner ebben, a térségből pedig Egyiptom, Szaúd-Arábia és az öböl menti államok támogatják. Oroszország is szövetségest remél azzal, ha Haftár hatalomra kerül, az olajkutak elfoglalása során segítséget is nyújtott Haftár csapatainak.

Haftárt egyedül Olaszország nevezi hadúrnak és utasítja el az együttműködést vele – nem véletlenül. Líbia olasz gyarmat volt, az ország modern kori történelmében nem fordult elő olyan vezető, akire az olaszok ne lettek volna komoly befolyással, Kadhafit is beleértve. Olaszország a Tripoli kormányzat mellett kötelezte el magát a 2011-es forradalom után. Ha azonban nem avatkozik be fegyveresen szövetségese mellett (márpedig erre nagyon kicsi az esély), úgy jobb, ha megbarátkozik azzal, hogy elveszíti befolyását Líbia felett.

Források: BBC, Rand, ICG, Foreign Policy, Al-Monitor

Kiemelt kép: AFP/Philippe Wojazer