A Mianmarban puccsal hatalomra került hadsereg statáriumot hirdetett ki az ország egyes területein csütörtökön, egy nappal azután, hogy meghosszabbította a rendkívüli állapotot.
Aung Lin Dve, a katonai államigazgatási tanács titkára az MRTV állami televízió adásában jelentette be, hogy az ország 14 régiója közül nyolcban, valamint 37 településen statáriumot vezettek be.
Az intézkedés leginkább azokat az északnyugati területeket érinti, ahol a leghevesebb harcok folynak a hadsereg és a Népvédelmi Erő lázadószervezet fegyveresei között.
Ang Lin Dve beszédében elmondta, hogy a biztonság és a jogállamiság hatékony visszaállításának érdekében szükség van a hadiállapot bevezetésére az érintett területeken.
A hadiállapot teljes hatalmat biztosít a hadseregnek a meghatározott terület felett, beleértve a közigazgatási, igazságszolgáltatási és bűnüldözési feladatokat is.
Naj Phone, az illegalitásban működő „nemzeti egységkormány” szóvivője azt mondta: a junta nem nyerheti meg a háborút, valamint megfenyegette a katonákat, hogy a „nép vissza fog vágni”.
Szerdán bejelentették a kormány és a katonai államigazgatási tanács jelentős átalakítását is. Az állami lapok szerint az átszervezés egy „modern, valódi és fegyelmezett demokratikus nemzet kialakítása érdekében, valamint a nemzet és a kisebbségi etnikumok javára” történt. Az áthelyezések és az elbocsátások konkrét okait nem közölték.
A kormány, amely elméletileg a nemzet legfőbb közigazgatási szerve, a gyakorlatban kevesebb hatalommal rendelkezik, mint a katonai dominanciájú Államigazgatási Tanács. A kabinet hatalmát tovább csökkenti a szükségállapot, amely lehetővé teszi a hadsereg számára, hogy gyakorolja az összes kormányzati funkciót, és a katonai vezetőt, Min Aung Hlaing tábornokot törvényhozói, igazságszolgáltatási és végrehajtó hatalommal ruházza fel.
Az átalakítás részeként a védelmi, a belügyi, a közlekedési és a tájékoztatási, valamint a tervezési és pénzügyminisztert egyidejűleg miniszterelnök-helyetteseknek nevezték ki, közvetlenül Soe Vin altábornagy alá rendelve.
Vunna Maung Lvin külügyminisztert pedig áthelyezték az Államigazgatási Tanácsba.
A mezőgazdasági, az állattenyésztési és öntözési, az építésügyi, a szálloda- és idegenforgalmi, valamint az etnikai ügyekért felelős minisztereket is leváltották.
A hadsereg 2021 február elsején vezetett be rendkívüli állapotot az országban, miután erővel átvette a hatalmat, arra hivatkozva, hogy a 2020. novemberi választást az addigi civil vezetés elcsalta.
Szerdán a katonai kormányzat harmadik alkalommal is meghosszabbította hat hónappal a rendkívüli állapotot, indokolásuk szerint erre azért volt szükség, hogy stabilizálhassák az országot.
(MTI)