A 96 éves korában meghalt II. Erzsébet személyét néhány szélsőséges esettől eltekintve általános csodálat és nagyrabecsülés övezte – mondta lapunknak Magyarics Tamás egyetemi tanár, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének oktatója. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a királynő Nagy-Britannia legkedvezőbb időszakainak egyikében uralkodott volna.
A történész emlékeztet, Erzsébet uralkodása idején az Egyesült Királyságnak hozzá kellett szoknia, hogy már nem elsővonalbeli ország, sőt, Európában a gazdasági befolyását tekintve még Németország mögé is csúszott. A globális szerepe persze így is jelentős maradt, ez azonban mindenekelőtt a brit-amerikai szövetség erejének köszönhető, valamint a britek rendkívül szerteágazó, ügyes diplomáciájának, illetve hírszerzésének.
Erzsébet királynő élete egy hosszú és jelentős korszak volt Nagy-Britannia pozíciójának történetében. Véget ért a hidegháború, viszont megkezdődött egy olyan új korszak, amelyben a háborús konfliktusok majdnem olyan nagy szerepet játszanak, mint mondjuk a XIX. században, csak most már inkább nemzetállamok között
– fogalmazott a történész.
1952-ben, trónra lépésének idején Nagy-Britannia még mindig a II. világháború utáni gazdasági, társadalmi felépülésnek, helyreállításának a terheit nyögte. A brit birodalom 1945 után egyre inkább meggyengült, egyre több állam vált le róla. A változások korszaka azonban jóval korábban elkezdődött. 1931-ben a westminsteri statútum már eleve nemzetközösséggé alakította a gyarmatbirodalmat, amivel az Egyesült Királyság elvesztette korábbi gyarmattartói előjogait. A legnagyobb és legfontosabb gyarmat, India pedig 1947-ben lett független. A brit nemzetközösség meggyengülése mindenesetre végigkísérte a királynő pályafutását annak ellenére, hogy élete végéig összesen ötvenhárom állam hivatalos nemzetközösségi vezetője volt.
Az első komolyabb válság, ami II. Erzsébetet uralkodása idején érte, a szuezi válság volt 1956-ban. Ekkor történt, hogy Gamal Abdel Nasszer, Egyiptom legendás nacionalista elnöke államosítani akarta a Szuezi-csatornát. Nasszer nagyravágyó, ám kudarcos terve az volt, hogy Asszuánnál egy hatalmas gátat és vízi erőművet épít a Níluson, amely forradalmasítani tudja az egyiptomi mezőgazdaságot, és biztosítja az energiát az észak-afrikai ország iparosításához. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia gazdasági feltételekért cserébe vállalta, hogy finanszírozza a gátépítést, ám az egyiptomi elnök a megítélésük szerint túlságosan önállóvá vált, ezért az USA elállt a projekttől. Nasszer válaszul bejelentette, hogy önállóan fogja finanszírozni az építkezést, mégpedig a Szuezi-csatorna államosításával.
A brit kormány természetesen nem akart lemondani a Szuezi-csatorna ellenőrzéséről, de mivel tartottak attól, hogy egy nyílt katonai beavatkozás nem javítaná a megítélésüket a világban, cselt eszeltek ki. Ennek részeként támadta meg Izrael Egyiptomot, hogy aztán Nagy-Britannia és Franciaország egy korábbi nemzetközi megállapodásnak megfelelően újra ellenőrzése alá vonhassa a csatornát. A rosszul elsült, kudarcos kísérletben a történész szerint Nagy-Britannia jelentős presztízsveszteségeket és egyéb károkat is szenvedett. A 60–70-es évek súlyos gazdasági nehézségei pedig még csak ezután jöttek Nagy-Britanniában.
Míg az előbbi konfliktus megoldásába Erzsébet királynő hivatalának formálisan sem volt nyilvánosan beleszólása, addig az északír polgárháború már személyesen is érintette. Nagybátyját, Lajos Ferenc battenbergi herceget 1979-ben egy hajón felrobbantotta az IRA ír szeparatista terrorszervezet. A merényletben nemcsak a herceg, de más családtag is meghalt, többen megsérültek. A királynő nagyságáról árulkodik, hogy uralkodóként felül tudott emelkedni ezen a személyes gyászon, és 2011-ben, kerek száz év után elsőként látogatott el Írországba brit uralkodóként.
Magyarics Tamás korábban Magyarország dublini nagykövete is volt, és felidézte, hogy az ír elnök viszontlátogatásán 2012-ben a windsori kastélyban a királynő találkozott Martin McGuinness-szel, aki az ír Sinn Féin párt főtárgyalójaként működött az 1998-as, nagypénteki megállapodáshoz vezető északír békefolyamatban. McGuinness korábban az IRA parancsnoka is volt, az Erzsébet királynővel készült közös fotójuk, amelyen kezet ráznak, legendássá vált.
Abban az időben az újságok még azt is megírták, hogy hány láb távolságra ült a királynő Martin McGuinnesstől a díszvacsorán. De természeten ez is egy szimbolikus gesztus volt, az ír és angol megbékélés jeleként
– magyarázta a történész.
II. Erzsébet uralkodásának idejére estek még olyan jelentős történelmi események is, mint Nagy-Britannia csatlakozása az európai közösséghez 1973-ban vagy épp a brexit. Magyarics Tamás azt mondta, nem sokat lehet tudni arról, hogy az uralkodó egyetértett-e az ország csatlakozásával, ahogy arról sem, hogy milyen kommentárokat fűzött az EU-ból való kilépéshez. Ha voltak is ilyen észrevételei, azok minden bizonnyal a Buckingham-palota zárt ajtói mögött hangoztak el.
Az uralkodó visszafogottsága nem a személyéből következik, hanem a hivatala jellegéből. A brit királynőnek vagy királynak nagyobbrészt formális szerepe van.
A történész ezzel együtt azt mondja, II. Erzsébetnek informálisan legalábbis mégiscsak lehetett befolyása az eseményekre. A brit miniszterelnökök hagyományosan hetente tesznek látogatást az uralkodónál, és Erzsébetnek uralkodása hetven éve alatt összesen tizenöt miniszterelnökkel kellett együttműködnie.
„A miniszterelnöki visszaemlékezésekből tudni lehet, hogy a királynő mindig nagyon megfontoltan, a tényeknek, és összefüggéseknek a széles körű birtokában nyilatkozott különböző ügyekről” – fogalmazott Magyarics Tamás, hozzátéve, hogy a királynő rendkívül tájékozott volt a világ és az Egyesült Királyság ügyeiben.
Hosszú uralkodása idején II. Erzsébet egyszer fejezett ki félig-meddig nyilvánosan politikai preferenciát: 2014-ben a skóciai népszavazás kérdésében. A királynő a halála napjához hasonlóan akkor is épp Balmoralban tartózkodott, és egy újságírói kérdésre annyit jegyzett meg: reméli, hogy a skótok megfontoltan döntenek ebben a kérdésben. A királynő egység melletti elkötelezettségét ismerők közül sokan ezt aztán úgy értelmezték, hogy azt reméli, a skótok a maradás mellett fognak szavazni. Ami így is történt, persze nagy eséllyel nem a királynő kívánságának engedve.
Uralkodása ideje alatt egyébként látványosan megerősödtek az úgynevezett szeparatista törekvések, elsősorban Skóciában. Ilyen szempontból a történész szerint majdhogynem szimbolikus vagy sorsszerű, hogy II. Erzsébetet, aki az Egyesült Királyság elkötelezett védelmezője volt, épp a skóciai birtokán érte a halál.
A történészt arról is megkérdeztük, várható-e, hogy a királynő halála után felerősödnek a monarchiaellenes vagy köztársaságpárti hangok Nagy-Britanniában. Magyarics Tamás erre azt mondta, nyilvánvaló, hogy III. Károlyt nem fogja magától értetődően ugyanaz a tisztelet és megbecsülés övezni, mint az édesanyját. A republikánus törekvések tekintetében azonban nem is annyira az Egyesült Királyság jön szóba, hanem a nemzetközösséghez tartozó Kanada vagy Ausztrália, ahol lényegesen erősebb a köztársasági mozgalom, mint a szigetországban.
