„Katasztrófa felé tart az ország” – ezekkel a szavakkal búcsúzott hivatalától Abdalla Hamdok, aki három évig volt Szudán miniszterelnöke. Néhány órával azelőtt, hogy a televízióban megtette bejelentését a lemondásáról, a biztonsági erők két tüntetőt lőttek agyon Omdurmán városában, ezzel 57-re nőtt a hónapok óta tartó tömegdemonstrációk áldozatainak száma.
Annak kezdete az évtizedes elnyomás végét jelentette, és sokáig úgy tűnt, sikerül megteremtenie a pénzügyi és politika stabilitást a 44 milliós lélekszámú kelet-afrikai államban, ez a remény azonban hónapok alatt szertefoszlott, és most úgy kell távoznia a hatalomból mint aki lepaktált az ország vezetését magához ragadó katonai juntával.
Két évig tartott a törékeny egyezség
A fegyveres erők Abdel-Fattah Burháni tábornok vezetésével október 25-én zavarták el az országot vezető átmeneti kormány civil tagjait, és feloszlatták a szuverén tanácsot. A 2019-ben kötött megállapodásuk értelmében a katonai és civil vezetők osztoztak a hatalmon, hogy biztosítsák a demokratikus átmenetet. A szuverén tanács dönt a miniszterelnök személyéről, és egyfajta kollektív államfői testületként működik, öt-öt katonai és civil delegált a tagja, az elnöke pedig maga Burháni tábornok. Az új államszervezet azután jött létre, hogy 2019-ben megbuktatták Omar el-Besír autokrata vezetőt, aki harminc éven át vezette Szudánt. A hatóságoknak néhány héttel az októberi katonai hatalomátvétel előtt már sikerült megakadályozniuk egy puccsot. A miniszterelnök Abdalla Hamdok a „sötétben mozgolódó erők” mögött el-Besírhez köthető elemeket vélt látni, és a nép körében már ekkor felháborodást keltett a katonai hatalomátvétel lehetősége.
A hivatalos kommunikáció szerint az előző rezsim emberei akarták elfoglalni az állami televízió székházát, de nem jártak sikerrel: az események után 40 tisztviselőt tartoztattak le. Ekkor már éleződött a konfliktus a civil és a katonai vezetők között. Október 16-án hadseregpárti tüntetők vonultak az utcára, és azt követelték, hogy Burháni tábornok puccsal ragadja magához a hatalmat. Válaszul a civilek is országszerte demonstrációkat szerveztek, melyeken sokszor annyian jelentek meg, mint a Burháni-párti megmozdulásokon.
A fővárosban, Kartúmban a demokráciapárti tüntetők útblokáddal és autógumi-égetéssel üzentek a hatalomnak. A hatóságok távközlési zárlatot rendeltek el, így az aktivisták sokszor falfirkákkal és szórólapokkal szervezték a demonstrációkat. Az internet- és telefonszolgáltatás is sokáig akadozott az országban, a katonai vezetés mégsem tudta a rendezetek között tartani a széles körű elégedetlenséget. Országszerte százezrek vonultak az utcára, hogy a katonai puccs ellen tiltakozzanak, a karhatalom könnygázt és éles lőszert is bevetett, hogy elfojtsa a megmozdulásokat.
Hat rövid hét újra a hatalomban
Egy hónap elteltével már 15 emberéletet követeltek a zavargások, és a hetek óta tartó, csillapodni nem akaró tömegtüntetések miatt a vezetésének cselekednie kellett. A rend helyreállítása érdekében visszahelyezték hivatalába a megbukott miniszterelnököt, akinek a képmása gyakran feltűnt a tüntetéseken. A megállapodás értelmében – aminek létrejöttében az ENSZ és az Egyesült Államok is segédkezett – Hamdok egy független, szakértői kabinet élén kormányozza az országot, amit a hadsereg felügyel. Arról is döntöttek, hogy a puccs után rabosított politikai foglyok amnesztiát kapnak.
„Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük az átmeneti időszakot, amíg a demokráciáról, a békéről és az igazságosságról szóló álmaink megvalósulnak” – mondta Buhráni tábornok Hamdok újbóli beiktatása után, szavai mégsem csengtek őszintén a szudániak számára azután, hogy bebörtönözték a polgári vezetőket, és az állami médiában, valamint az igazságszolgáltatásban fontos pozíciókhoz jutottak el-Besír emberei. Az is nyugtalanító volt, hogy a házi őrizetben raboskodó Hamdokot elszállították az elnöki palotába, hogy aláírja a megállapodást, ez azt a benyomást erősítette, hogy visszatérése valójában egy kikényszerített egyezség része.
Ezt az elégedetlenséget fűtötte a Szabadság és Változás Erői (FFC) nevű civil koalíció, amely a 2019-es átrendeződés idején kulcsszerepet játszott a kormányellenes demonstrációk koordinálásában, és az átmeneti időszakra is nagy befolyást szerzett, ők delegálták a szuverén tanács öt tagját. 2019-ben Hamdokot az FFC javaslatára nevezték ki miniszterelnöknek, és miután novemberben lepaktált a fegyveres erőkkel, korábbi szövetségeseitől éles bírálatokat kapott. A koalíció szerint ezzel legitimálta a puccsistákat, akikkel semmilyen együttműködés nem megengedett, és akiknek felelniük kell az igazságszolgáltatás előtt. A szudáni szakszervezetek esernyőszervezete – amely szintén fontos szereplője volt a puccsot követő megmozdulásoknak – ugyancsak elutasította a megállapodást.
Burháni tábornok elmondta, hogy a hadsereg nem hagyja, hogy káosz uralkodjon az országban, és a tüntetéssorozat nem vezet célra. A demonstrációk azonban az újévben is folytatódtak.
„Eltávolításával az utolsó fügefalevél is lehullott, ami eddig elfedte a totális katonai diktatúrát” – nyilatkozta Ahmed el-Gaili szudáni jogász az Al Jazeerának.
Hamdoknak hat héttel a visszatérése után sem sikerült mérsékelnie a népharagot, ráadásul a technokrata kormányalakítás is kudarcot vallott, hiszen a demokráciapárti szervezetek elhatárolódtak a fegyveres erőkkel való együttműködéstől. A demokratizálódás folyamata veszélybe került, pedig az el-Besír-rezsim bukása után eltelt évek nem voltak eredménytelenek. Hamdok kormánya békemegállapodást írt alá a lázadó csoportokkal, hogy véget vessen a konfliktusoknak Szudán különböző részein, kriminalizálta a női nemi szerv megcsonkítását, a 400 százalékos inflációval, rendszeres áramkimaradással, gyógyszerhiánnyal és pusztító szegénységgel küzdő államot pedig ráállította a pénzügyi stabilitás útjára.
Elveszett ígéret
Hamdok közgazdászként és politikai elemzőként Afrika felzárkóztatására szakosodott. Dolgozott a pénzügyminisztériumban is, így nem véletlenül látták benne a civilek a potenciált, hogy levezényelje a demokratikus átmenetet. Idén szeptemberben, amikor David Malpass Kartúmban tárgyalt, ötven éve először fordult elő, hogy a Világbank elnöke Kelet-Afrikába látogatott. Nyár végén az infláció 388 százalékra lassult, és az erősen leértékelt szudáni font is a stabilizálódás jeleit mutatta. A találkozó után Malpass türelemre intett, és megerősítette, hogy Szudán képes volt haladást elérni.
Ez annak is köszönhető, hogy az ország kiszabadult a széles körű nemzetközi szankciók alól, melyek az el-Besír-kormány alatt sújtották. Hamdok lobbizásának köszönhetően húsz év után Szudán lekerült az Egyesült Államok „feketelistájáról”, amely azokat az országokat sorolja, ahol államilag támogatott a terrorizmus. Ez vonzóbbá tette az országot a nemzetközi pénzintézetek számára, hogy adósságcsökkentéssel és gazdasági segélycsomagokkal támogassák a fejlődését.
Azonban miután Hamdok kiegyezett a fegyveres erőkkel, támogatói előtt hitelét vesztette. Visszatérésével nem sikerült mérsékelni a belpolitikai válságot, és a kormány tagjait sem tudta megnevezni, ezért valószínűleg Burháni tábornok hívta vissza a kormányfőt. Lemondásakor egy kerekasztal összehívását sürgette, hogy mielőbb elkezdődjön a demokratikus átmenet, de a polgári elégedetlenség erősödése és a karhatalom rendszeressé váló túlkapásai nem ebbe az irányba mutatnak.
