Nagyvilág

Korrupció miatt elítélték a Szudánt 30 évig irányító Omar al-Besírt

Elítélte egy kartúmi bíróság szombaton Omar el-Besírt korrupció és pénzmosás bűntette miatt, a megbuktatott szudáni elnöknek két évet kell töltenie egy zárt rehabilitációs intézetben.

Ez volt az első ítélet, amelyet a számos különböző ügyben perbe fogott Besír ügyében hoztak. A volt szudáni államfőt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) emberiesség elleni bűnök miatt akarja felelősségre vonni a dárfúri konfliktussal összefüggésben.

Lemondott az 1989 óta hatalomban lévő szudáni elnök
Közben híresztelések kaptak lábra arról, hogy katonai hatalomátvétel történt, és Besír házi őrizetben van.

A 30 évig hatalmon levő Omar el-Besírt tavasszal, hónapokon át tartó tömegtüntetéseket követően mozdította el hivatalából az ország hadserege. Megbuktatása után több millió dollárt, eurót és szudáni fontot találtak az otthonában. A szudáni hatóságok korrupció és hivatali visszaélés miatt indítottak ellene eljárást.

A bírósági tárgyaláson Besír elmondta, hogy 25 millió dollárt (több mint 7,5 milliárd forintot) kapott Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörököstől, valamint egyéb összegeket különböző forrásokból, de azzal védekezett, hogy saját javára nem kapott és nem is használt fel pénzt. Úgy fogalmazott, nem volt lehetősége arra, hogy bemutassa a pénzt a pénzügyminisztériumnak vagy a központi banknak, mert akkor meg kellett volna nevezni a támogatás forrását, a szaúdi trónörökös viszont azt kérte, hogy a neve ne jelenjen meg. A volt államfő – vallomása szerint – a pénzt magánadományra használta fel különböző kedvezményezettek, köztük egészségügyi szolgáltatók, egy egyetem és egy iszlám médiacsatorna számára.

Besír ellen vádat emeltek a lemondását követelő tüntetések során meggyilkolt demonstrálók ügyében is.

Bár az ICC évekkel ezelőtt elfogatóparancsot adott ki ellene a Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt, a szudáni hatóságok várhatóan nem fogják őt kiadni Hágának.

Nem adja ki a hadsereg a megbuktatott szudáni elnököt
Szudánban állítják bíróság elé Omar al-Besírt.

Az ICC-t 2002-ben hozták létre. Ez a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága a bíróság Római Alapokmányát ratifikáló több mint száz országra terjed ki.

Kiemelt kép: MTI/AP/Burhan Özbilici

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik