A várakozásoknak megfelelően az utóbbi idők legszorosabb választását tartották vasárnap Németországban. A kisebbik kormánypárt, a szociáldemokrata SPD mindössze 1,6 százalékponttal kapott több voksot – a szavazatok 25,7 százalékát –, mint a története legrosszabb eredményét elérő kereszténydemokrata pártszövetség, a CDU/CSU.
Mindkét párt kancellárjelöltje, Olaf Scholz és Armin Laschet is arról beszélt az urnazárást követően, hogy kormányt kíván alakítani a harmadik és a negyedik legtöbb szavazatot kapó párttal, vagyis a Zöldekkel és a piacpárti FDP-vel. A zöld párt a párt történetének legjobb eredményét elérve – még ha az a korábbi várakozásukhoz képest csalódást is keltett – a voksok 15 százalékát kapta, az FDP 11,5 százalékot.
A négy évvel ezelőtti legerősebb ellenzéki párt, a szélsőjobbos AfD valamelyest meggyengült – több mint két százalékponttal kapott most kevesebbet –, ugyanakkor két keletnémet tartományban, Szászországban és Türingiában is a legerősebb párttá vált.
A volt NDK-s tartományok másik erős pártja a nagy reményekkel induló szélsőbalos Linke, melyet potenciális kormánypártnak neveztek a következő ciklusra, komoly veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. Nem is beszélve arról, hogy szóba sem kerülhet a választás előtti baloldali álom, egy hárompárti: SPD-Zöldek-Linke koalíció. A szélsőbaloldalt végül az mentette meg a teljes bukástól, hogy három egyéni jelöltjüknek sikerült győznie, így pedig 39 képviselőjük is ott lehet a parlamentben. A német választási törvénynek ugyanis van egy olyan pontja, miszerint, ha egy párt legalább három egyéni körzetben nyer, akkor rájuk az öt parlamenti százalékos küszöb nem vonatkozik, és szavazatarányos képviseletük lehet a Bundestagban.
Egy képviselőt ad a Dél-Schleswig Választói Egyesület, a frízek és a dán kisebbség pártja, amely hatvan év után indult el szövetségi választáson, és mivel kisebbségi pártként nem vonatkozik rá a bejutási küszöb, 50 ezer szavazattal is szereztek egy mandátumot.
Ezzel a II. világháborút követő legnagyobb létszámú Bundestagja ül majd össze, a jelenlegi számítások szerint 735 képviselővel. Az eddigi rekord éppen az előző választásokon jött össze, 709 honatyával. A Bundestagnak nincs fix képviselői száma, ezt az előbb említett klauzula éppúgy befolyásolhatja, mint a pártok támogatottságának aránya. A választóknak két szavazatuk van, az egyiket az egyéni körzetük egyik jelöltjére adják le, a másikat pártlistára. 299 egyéni körzet van, de ez nem torzítja a parlamenti mandátumok elosztását, mert minden párt annyi képviselői helyet kap az egyéni győztesek mellett, amennyi a szavazati arányokból rá esik.
Az egyéni körzetekben hagyományosan erős a CDU/CSU, de most csaknem 90 képviselői hellyel kevesebbet nyert el, mint 2017-ben. Köztük olyanok is elveszítették a direkt mandátumukat, mint
- a kancellári hivatal vezetője, a párt hesseni csúcsjelöltje, Helge Braun;
- a gazdasági miniszter Peter Altmaier is kikapott szászországi körzetében, méghozzá a külügyminiszter, SPD-s Heiko Maastól (négy évvel ezelőtt pont fordítva történt);
- a védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer is veszített, ő volt a CDU Merkel által is támogatott előző elnöke, aki aztán csúfosan elbukott;
- az agrárminiszter Julia Klöckner is alulmaradt Rajna-vidék-Pfalzban;
- a mecklenburg-vorpommerni csúcsjelölt, a négy éve, 24 évesen még győzedelmeskedő Philipp Amthor szintén nem a körzetéből kerül a Bundestagba.
Az SPD ezzel szemben 62 egyéni körzettel szerzett többet az előző választáshoz képest.
Ugyanakkor a CDU/CSU így is magasan a legtöbb egyéni körzetet nyerte meg, 143-at, míg az SPD és a Zöldek közösen is csak 137-et. Sokat jelentett, hogy Bajorországban a CSU szinte az összes egyéni körzetet elvitte, még ha 7 százalékpontot ők is gyengültek 2017-hez képest.
Legalábbis a jelenlegi állás szerint, hiszen hivatalos végeredmény csak október közepére várható.
Változás változás nélkül
A kormányalakítás Németországban általában 5-6 hetet vesz igénybe, legutóbb viszont öt és fél hónapig tartott. Ezúttal sem kizárt, hogy csak karácsonyra lesz új kormány, és addigra tényleg nyugdíjba vonulhat az addig ügyvivő kancellárként tevékenykedő Angela Merkel, aki 16 év után távozik a kancellári székből.
A két legnagyobb párt csúcsjelöltje vasárnap este egyaránt azt ígérte, hogy karácsonyra összehozzák maguk mögé a szükséges többséget. A két párt közötti különbség annyira minimális, hogy a kormányalakításra nagyjából ugyanakkora esélyük van. Csakhogy ez jelenleg kevéssé rajtuk múlik, sokkal inkább a két középpárton, a Zöldeken és az FDP-n, hiszen mindkettő szükséges ahhoz, hogy vagy az SPD, vagy a CDU/CSU többségi kormányt alakíthasson. Arra, hogy hárompárti koalíció jöjjön létre, az ötvenes évek óta nem volt példa. Noha ez valamiféle politikai változást sejtet, ám a három pártnak csak úgy sikerülhet megegyeznie, ha centrumpolitikát folytatnak, akárcsak korábban Merkel (egy újabb nagykoalíció pedig nyilvánvalóan nem hozna eget rengető változást a mostanihoz képest, mégha a szocdemeknek adnák is a kancellárt). Ez akkor is így van, ha vasárnap este Scholz úgy nyilatkozott, az eredmény azt mutatja, az emberek változást akarnak – ami elég fura kijelentés az eddigi alkancellártól, pénzügyminisztertől –, Laschet pedig a „jövő szövetségét” említette.
A karácsonyi céldátum betartása azért kétséges, mert ezúttal szinte biztosan nem két, hanem három pártnak kell megegyeznie. Legutóbb például azért is tartottak olyan sokáig a koalíciós tárgyalások, mert több heti tárgyalás után a liberálisok váratlanul kihátráltak, és úgy döntöttek, mégsem akarnak részt venni egy CDU-Zöldek-FDP együttműködésben.
Scholz, Laschet és a Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock is – amellett, hogy változást emlegettek a kampányban – a merkeli út folytatójaként próbálták beállítani magukat. Ez végül Scholznak sikerült leginkább, Laschet – aki pártját a merkeli centrumpolitizálástól kicsit jobbra fordította – talán épp emiatt veszített, már az alapvető népszerűségi deficitjén túl, amin azért lehetett volna valamit javítani, ha nem hibázik több alkalommal is a kampány alatt.
Az eredményekből kitűnik, hogy a német választópolgárok már nem ragaszkodnak annyira egy bizonyos párthoz, mint az a világháború óta általános tendencia volt, és ezt igazolja az is, hogy az elmúlt négy hónapban 10 százalékos kilengéseket mutatott a választás első három helyezettjének támogatottsága.
Változást jelent az is, hogy a fiatal választók pártjai lesznek a tárgyalások legfontosabb szereplői, vagyis a Zöldek és a liberálisok. A Zöldek politikailag kevésbé állnak távol a két nagy párttól, klímavédelmi célokat könnyebben el tudnak fogadtatni a többi párttal – ahogy Baerbock mellett a másik társelnökük, Robert Habeck alkancellárságát is – az FDP viszont egyértelműen közelebbi viszonyban van a kereszténydemokratákkal, mint a szocdemekkel. Erről beszélt vasárnap, de már korábban is az FDP elnöke, a pénzügyminiszterségre apelláló Christian Lindner is.
Egy, a pártok színei alapján (piros: SPD, sárga: FDP, zöld: Zöldek) elnevezett közlekedési lámpa-koalíció elméletben a legesélyesebb: az SPD nyert, így hagyományosan nekik lenne először lehetőségük megpróbálni összehozni a parlamenti többséget.
De a Jamaika-koalíciónak ugyanígy van esélye, ez a zöldek és a liberálisok mellett a CDU/CSU-t (fekete) jelentené. Mert bár igaz, hogy a CDU csak második lett a választáson, az FDP-hez közelebb áll. Laschet jelenleg még Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, ott is az FDP-vel közös koalíciót vezet, és Lindner is idevalósi. Scholz kezéből ráadásul kikerült az a kártya, amivel a Linkével és a Zöldekkel közös kormánnyal „fenyegethetne”. Igaz, a CDU egyik legerősebb mondása a kampány alatt éppen az volt, hogy azért kell rájuk szavazni, nehogy hatalomra kerüljön a NATO-ellenes, az oroszokkal barátságosabb Linkével közös koalíció.
