Nagyvilág

Sztálinnal emlegetik egy lapon Orbánt egy finn újságban, Kovács Zoltán tiltakozik

A diktátorok viselkedéséről írt cikket a legnagyobb finn napilap – írja a Hvg.hu. A szemle alapján Helsingin Sanomat olyan példákat hoz fel, mint a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka, Sztálin, a volt iraki diktátor, Szaddám Huszein és Orbán Viktor. Magyarországot a cikk autoriter, illetve hibrid rezsimként emlegeti, és kitér arra is, hogy miként kerültek közpénzek Orbán köréhez például építési munkák révén. Az írás szerint a miniszterelnök 2010 óta mindent megtesz azért, hogy egy a 2002-es hasonló választási vereség ne ismétlődhessen meg: törvényeket írt újra, és szigorúbban fogja a médiát, illetve a független intézményeket.

A cikkre a Twitteren reagált Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, aki botrányosnak nevezte az írás hangnemét, különösen úgy, hogy a Helsingin Sanomat „megkezdte a finn médiapiac felvásárlását, mellyel félmonopóliumot érne el”. Kovács arra is emlékeztetett, hogy Orbán volt az, aki 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte Magyarországról.

Kovács szerint különösen furcsa a diktátorozás egy olyan országból, ahol „gyakori az etnikai profilalkotás, nem tilos a horogkereszt nyilvános ábrázolása, nincs alkotmánybíróság.” Az Orbán-kormány egyébként nem először keveredik hasonló vitába finnekkel, tavaly nyáron a miniszterelnök jókora csúsztatásokkal támadta a finn alkotmányos rendszert:

Mi baja Orbánnak a finnekkel?
Az illiberalizmust keresztény szabadsággá átformálni próbáló miniszterelnök nem akarja megérteni a finn intézmények konszenzusos működését, és csúsztat.

A Helsingin Sanomat cikkére Magyarország helsinki nagykövete is válaszolt. Urkuti György nyilvános – finn nyelvű – Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott a Hvg.hu cikke szerint: „a népirtás és a miniszterelnök egy csoportba való elhelyezése annyira abszurd, megalázó és sértő, hogy azt kell mondanom: nevetségessé tette magát az újság”.

Kiemelt kép: Kovács Zoltán az országos vadásznapon Pölöskén 2020. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik