Nagyvilág

Otthonában támadt rá egy medve egy coloradói férfira

A coloradói Aspenben élő Dave Chernosky péntek hajnalban az ágyában feküdt, amikor nyugtalanító hangokra lett figyelmes a konyhából. A házban aludtak a gyerekei is, de sejtette, hogy nem őket hallja. Arra gondolt, csak nehogy egy medve legyen az. De egy medve volt, méghozzá egy 180 kiló körüli nagy fekete medve. Épp a hűtőszekrénynél állt, amikor a férfi betoppant a konyhába, majd elkezdte kinyitogatni a szekrényajtókat és a fiókokat, ahonnan szanaszét dobálta a mancsába kerülő holmikat. Chernosky és a medve között utóbbi szerencséjére ott volt a konyhapult, ezt kihasználva a családapa megpróbált a garázs felé csalogatni hívatlan vendégét. Úgy tűnt, be is válik a terve, ám amikor megnyomta a garázskapu nyitóját, a medve sarkon fordult, és visszatért a házba.

A férfi a lépcsőhöz sietett, hogy megbizonyosodjon róla, a medve nem vette célba a 12 éves ikrei hálószobáját – ekkor találta szembe magát a vadállattal. „Egymásra néztünk, majd oldalról fejbe csapott, aztán megpördített, és hátamba is kaptam egyet. Szó szerint hallottam, ahogy megreped a fejem, a medve mancsa nem éppen puha és könnyű” – idézte fel az egyoldalú küzdelmet a CNN-nek. A vágásoktól súlyosan vérzett a homlokától a nyakáig, de képes volt odébb kúszni és kiabálni. Tudta, hogy ha a medve ott marad, komoly bajba kerül, de szerencséjére az állat eleget tett a felszólításnak, és egyszer csak távozott a házból.

A helyi hatóság emberei kutyák segítségével a medve nyomába eredtek, és a lakosság védelmére hivatkozva elpusztították. Az egyelőre nem teljesen világos, hogy a medve hogyan jutott be a házba, de bejárati ajtón kívül is kilincs van, és ezeket a medvék könnyebben nyitják ki. Aspenben ez volt idén az első medvetámadás, tavaly három is történt, de azok a szabadban.

Chernosky szerencsésnek érzi magát, hogy ennyivel megúszta a látogatást, főleg miután az orvosok lemondták neki, hogy a medve karmai igen csak közel jártak mind a szeméhez, mind a nyaki ütőeréhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik