Nagyvilág koronavírus

A lettek szép csendben felülkerekedtek a járványon

Ugyan mostanában gyakorlatilag minden a koronavírusról szól, és számos cikk születik arról, hogy a világ különböző pontjain mi a helyzet, a balti államok nem nagyon kerülnek a hírportálok címoldalára. Pedig a jelek szerint Lettországban kifejezetten hatékonyra sikerült a védekezés: az első eset megjelenése után egy hónapnak kellett eltelnie, hogy ott is legyen halálos áldozat, ráadásul a járvány már túljuthatott a tetőponton.

Sikerült korlátok közé szorítanunk a Covid-19 terjedését – jelentette be április 6-án Krisjanis Karins lett miniszterelnök egy sajtótájékoztatón. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a fertőzések száma nemhogy nem emelkedik meredeken egyik napról a másikra, de még enyhe csökkenés is észrevehető. Hozzátette azonban, ez nem jelenti azt, hogy meg lehet nyugodni, mert a járványnak még nincs vége. Éppen ezért Lettországban további négy hétre, egészen május közepéig meghosszabbították a veszélyhelyzetet.

A balti államok közül kétségtelenül Lettország áll a legjobban a koronavírus-járványban: e hét elejéig egyetlen halálos áldozatot sem szedett náluk a betegség, igaz, azóta már kettőnél járnak. Pedig a vírus már március elején megjelent, amikor egy Milánóból hazatérő nőnél kimutatták. A következő napokban újabb fertőzötteket találtak – ők előzőleg szintén Észak-Olaszországban jártak. Az esetszámok április elejéig növekedtek, a napi 48 új fertőzés volt a csúcs, a Worldometer adatai szerint azonban azóta látványosan csökkenni kezdett a megbetegedések száma. Az eddigi 548 fertőzött közül 16-an már meggyógyultak.

A lett kormány március 12-én rendelt el veszélyhelyzetet az országban, bezárták az iskolákat és április közepéig betiltották a 200 főnél nagyobb rendezvényeket. Már másnap 1 milliárd eurót különítettek el azoknak a cégeknek a megsegítésére, amelyeket érint a járvány és az azzal járó gazdasági krízis. E mellett nagy ütemben elkezdték tesztelni is az embereket: április 7-én 1 millió emberre közel 12 ezer elvégzett teszt jutott. (Magyarországon jelenleg 10 millióra jut kétszer ennyi.)

Március végén némileg szigorították a járvány miatti előírásokat, minden rendezvényt betiltottak, előírták, hogy mindenkinek tartania kell a 2 méteres távolságot egymástól szabad téren és az üzletekben egyaránt (kivéve a családtagokat). Ugyanakkor Uga Dumpis, a Pauls Stradiņš egyetemi klinika járványügyi osztályának igazgatója azt mondta, szerinte

nem ajánlott a további szigorítás, mert a totális otthoni bezártság és a kijárási korlátozás komoly pszichoszociológiai következményekhez vezethet, és felerősíthet más betegségeket.

Észtország

Észtország első koronavírus-fertőzöttje (Magyarországhoz hasonlóan) egy iráni diák volt, aki február 27-én Törökországon keresztül repült a lett fővárosba, Rigába, majd ott buszra szállt Tallinn felé. A buszon azonban rosszul lett, és mentőt hívott. A következő megbetegedéseket olyanoknál regisztrálták, akik korábban az olaszországi Bergamóban tartózkodtak, ráadásul mindannyian ugyanazzal a járattal érkeztek haza.

Fotó: Oleg Lastochkin /Sputnik /AFP

Március 13-án az igazolt fertőzöttek száma elérte a 41-et, a kormány aznap kihirdette a veszélyhelyzetet: bezárták az iskolákat, betiltották a nyilvános rendezvényeket, és egészségügyi ellenőrző pontokat állítottak fel a határokon. Március 17-től az Air Baltic leállította minden repülőjáratát, illetve az észt állampolgárokat, az állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezőket és családtagjaikat, valamint a kamionokat kivéve mindenkinek megtiltották a belépést az országba. Március folyamán bezárták az edzőtermeket, uszodákat, és elrendelték a két méteres távolságtartást, valamint a járvány által erősebben érintett városokban kijárási korlátozásokat vezettek be.

Észtországban egyelőre május 1-jéig tart a veszélyhelyzet, az április 7-i adatok alapján eddig 1149 koronavírusos beteg van az országban, 21-en haltak meg, 69-en meggyógyultak. Az utóbbi napok alapján a görbe ellaposodni látszik: a legtöbb új megbetegedést március 26-án regisztrálták (134), és ugyan április 3-án volt egy nagyobb ugrás (103), április 6-án mindössze 11 új beteget találtak, és a napi halálozások száma is csökkent.

1 millió lakosra több mint 17 ezer elvégzett teszt jut – összehasonlításképpen Magyarországon ez az adat 2458.

Irja Lutsar virológus úgy véli, az észt kormány, az orvosok és a tudósok közös munkája meghozta az eredményt, és sikerült elnyújtani a fertőzési szakaszt, de a tetőpont tovább fog tartani, mint például Kínában, és inkább a lassú, fokozatos csökkenés lesz a jellemző.

Litvánia

Mintha csak előre megérezték volna a következő hónapok eseményeit, a vilniusi reptéren decemberben egy gyakorlat keretében végigpróbálták azokat az óvintézkedéseket, amelyekre egy járvány kitörése esetén szükség lenne. Ennek ellenére nekik sem sikerült megakadályozni a koronavírus bejutását az országba, még úgy sem, hogy az első eset előtt pár nappal, február végén már megelőzési célzattal a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet.

Az első fertőzések itt is Olaszországból hazatérőkhöz köthetők, de később Dániából, Hollandiából, Spanyolországból és Ausztriából érkezők is megbetegedtek. Március 12-én bezárták az iskolákat, egyetemeket, mozikat, múzeumokat, edzőtermeket, majd néhány nap múlva az élelmiszerboltok és gyógyszertárak kivételével az üzletek, éttermek, kávézók is kénytelenek voltak becsukni, valamint betiltották a nyilvános és magáncélú rendezvényeket is.

Március 24-én szigorították az előírásokat, például a még nyitva lévő boltokban felügyelni kell azt, hogy mindenki tartja-e a kétméteres távolságot, és mindenkit arra kértek, hogy nyilvános helyen maszkkal vagy sállal takarja el az arcát. A rendőrség és a katonaság közösen felügyeli, hogy mindenki betartja-e az előírásokat.

Fotó: Petras Malukas /AFP

Litvániában eddig 880 megbetegedést regisztráltak, köztük 111-en orvosok és ápolók.

Az összes fertőzött közül nyolcan már meggyógyultak, viszont tizenöten belehaltak a járványba, többségében hetven évnél idősebbek. A naponta regisztrált halottak száma egyelőre stabil, az új megbetegedések száma azonban a többi balti országhoz hasonlóan április eleje óta csökkenést mutat.

A koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozók aránya igen aggasztó (12 százalék az összes megbetegedést tekintve), nem csoda, ha az őket képviselő szervezetek levélben fordultak Gitanas Nausėda köztársasági elnökhöz és Saulius Skvernelis miniszterelnökhöz, ebben azt követelték, hogy biztosítsanak számukra több védőeszközt, beleértve a hagyományos munkaruhát is. Hozzátették: mivel a koronavírus nem minden esetben jelentkezik ugyanazokkal a tünetekkel, nemcsak azoknak van szüksége védőfelszerelésre, akik kimondottan Covid-19-es páciensekkel foglalkoznak, hanem minden minden egészségügyi dolgozónak.

Kiemelt kép: Sergey Melkonov/ Sputnik /AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik