Nagyvilág

Elszabadult vérfürdők és egy kínos lebőgés mutatja, mekkora bukta az új elnök drogpolitikája Mexikóban

Az egy éve hivatalba lépett balos elnök, Andrea Manuel López Obrador forradalmian új szemléletet ígért, és azt mondta, békét teremt a drogháborúba fulladt közép-amerikai országban. Csakhogy a helyzet ma még rosszabb, mint korábban bármikor, az áldozatok száma pedig napról-napra nő, olyannyira, hogy Mexikó a világ egyik legveszélyesebb helye lett. Átnézzük mit ígért az új elnök a helyzet javításáért, és miért nem javult az elmúlt időszakban ezen a téren semmi az országban.

Golyók helyett ölelés

– így szól a tavaly decemberben hivatalba lépő új mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador drogpolitikája a mára rongyosra idézett szlogen szerint.

Amlo, ahogy hívei és az újságírók is nevezik, hatalomra kerülése a közép-amerikai országban több szempontból is radikális fordulatnak számított. Önmagát baloldalinak meghatározó vezetője ugyanis 2018-at megelőzően 30 évig nem volt a közel 130 milliós országnak, de témánk szempontjából ennél még fontosabb az a 180 fokos szemléletváltás, amely az elnöksége elején 65 éves Amlot két elődjéhez képest is jellemezte – az ország számára szó szerint életbe vágó drogpolitikában.

Az elődök inkább lőttek

A különbséget egyszerűen meg lehet ragadni. A 2006-ban hivatalba lépő Felipe Calderón, illetve utódja, a 2012-től 2018-ig regnáló Enrique Peña Nieto alapvetően biztonsági kérdésként tekintett a kábítószer, így a kartellek elleni küzdelemre, amelyben – a sok-sok amerikai segítség mellett – elsősorban az ország fegyveres erejére támaszkodtak. Az általános koncepció az volt, hogyha minél több fegyveres csapást mérnek a kartellekre, illetve ha a bandák vezetőit megpróbálják likvidálni/elfogni (ez volt az úgyenvezett „kingpin-strategy”), az előbb-utóbb jelentősen meggyöngíti, feldarabolja, magyarán fragmentálja, és talán meg is roppantja az országot nyomasztó szervezett bűnözést. Ma már azonban egyértelműen látszik, hogy ez nagyon nem így lett.

Még a részleges sikerek ellenére sem. Azt például a „golyópárti” mexikói drogpolitika kritikusai sem vonják kétségben, hogy a különböző kartellek vezetői tekintetében komoly eredmények mutatkoznak. Több tucat vezért sikerült így vagy úgy hatástalanítani, köztük a legnagyobb halat, Joaquín Guzmant, azaz a Köpcöst (El Chapo), aki bár legendás és hihetetlen módon végül csak megszökött mexikói börtönéből, később mégis elkapták, majd New Yorkban állították bíróság elé a világ leghírhedtebb drogkartellének, a Sinaloának vezetőjét. A Köpcös elkapását az épp hivatalban lévő Nieto egyszerűen csak úgy kommentálta két évvel ezelőtt, hogy „Mission accomplished”, azaz:

küldetés teljesítve.

Joaquín „Köpcös” Guzman. Fotó: Daniel Cardenas / AFP

Csakhogy ez még a legoptimistább olvasatban sem lehet több kincstári optimizmusnál. Hiszen – ahogy ez például a Narcos című népszerű tévésorozatban is történik – ebben a helyzetben csupán az történik: levágják a sárkány fejét, hogy aztán három másik nőjön helyette. Magyarán lehet a nagy nevekkel villogni, de az önjelölt utódok, ha nem is tudnak olyan hatalmat koncentrálni, mint egy-egy korábbi nagyfőnök, képesek működtetni szervezetüket, azaz biztonsági szempontból nem lesz feltétlen jobb a helyzetben az országban, sőt. Az egymással háborúzó kisebb-nagyobb klánok véget nem érő rivalizálása egy szempontból biztosan legalább olyan rossz, mint egy hatalmas kartell dominanciája: ez pedig a civil lakosság, amely elmondhatatlan kínokat és tragédiákat kénytelen átélni a fegyveres drogpolitika kezdete óta.

2007 óta legalább 250 ezer halottja van a különböző bűnözői csoportok fegyveres akcióinak, és több tízezer eltűntet tartanak nyilván, akikért vagy váltságdíjat követelnek, vagy rosszabb esetben már ők is halottak, csak ismeretlen helyen nyugszanak. Az azonosítatlan holtestek száma eléri a 26 ezret. De van még ennél is sokkolóbb adat. A Calderón által elindított új militáns drogpolitika éveiben Mexikó kritikus részein a halálozási ráta és az erőszakhullám olyan méreteket öltött, mint a világ háború által sújtott részein, például Afganisztánban vagy Szíriában. Calderón elnöki ciklusának végére drogügylettel összefüggésben már minden egyes félórában megöltek valakit Mexikóban. A tragikus helyzet pedig az élet minden területére hatást gyakorol.

Soha nem írunk a kartellekről, és nem foglalkozunk bűnügyi hírekkel annak érdekében, hogy megvédjük az újságíróinkat

– mondta egy névtelenséget kérő, az amerikai határhoz közeli város helyi lap szerkesztője a múlt évben. Nem véletlenül: 2017-ben nyolc újságírót öltek Mexikóban, Szíria után pedig ez lett a második legmagasabb szám ebben a kategóriában.

Emberrablás, bandaháborúk, lövöldözés, brutális korrupció, tehetetlen hatóságok, elvándorló lakosság: csak néhány jelenség, ami egyértelműen jelezte, hogy a 2010-es évek közepére Mexikó egyes részein egész egyszerűen megszűnt az állam. Ugyanakkor ezzel összefüggésben az ország egyes részein nem a végtelen háborús helyzet okozott gondot a politikának, hanem az a tény, hogy a kartellek vették át az állam szerepét. El Chapo Guzman azért is lehet a mai napig népszerű az ország legkülönbözőbb részein (miközben legalább ennyi helyen mélységesen gyűlölik), azért árulhatnak kis szuvenír szobrokat róla, mert például Sinaloa megyében ő nem a véreskezű, tízezrek haláláért felelős bűnöző, hanem az a „vállalkozó”, aki a helyieknek munkát és megélhetést, iskolát, templomot, utat és kórházat épít. És jöjjön még egy sokkoló adat, ami a mexikói társadalom az államba vetett mélységes szkepticizmusát táplálja: a bűncselekmények mintegy 90 százaléka büntetés (és felderítés) nélkül végződik.

Radikálisan új megközelítés

A 2012 és 2018 közti Nieto-korszakot nemcsak az elszabadult erőszak és civil kiszolgáltatottság, hanem a korrupció elviselhetetlenebbé válása is jellemezte, így nem volt meglepő, hogy egy olyan baloldali-populista tudott győzni a választáson, aki nemcsak hathatós szociális intézkedéséket, társadalmi igazságot, valamint tiszta politikát, hanem békét, a drogháború pacifikálását is ígérte programjában. Ő volt Amlo, akinek nemcsak a „golyók helyett ölelés” (“Abrazos, no balazos” ) volt az egyetlen jól csengő szlogenje, hanem ezeket is rendszeres ismételgette, és bedobja mind a mai napig:

  • Nem harcolhatunk erőszakkal az erőszak ellen!
  • Nem küzdhetsz a gonosz ellen gonosszal.
  • Megbocsátani, de nem felejteni.
  • Ha erőt használsz ellenük, elveszted az erkölcsi tekintélyedet.

Tavaly ilyenkor, amikor Amlo hivatalba lépett, látható és ismert volt, milyen átfogó koncepció húzódik meg a fenti mondatok mögött. Az új elnök legelőször is azt állította, hogy elődjei drogpolitikája csődöt mondott, az egyes eredmények ellenére is csak a szenvedést és az elszabaduló erőszakot és terrort hozták az ország lakosságára. Ő viszont a fegyverek és harc helyett egy egészen más megközelítést javasolt: mivel a drog általánosabb és mélyebb társadalmi probléma Mexikóban, épp ezért lenn, a gyökereknél kell kezelni a jelenséget. Meg kell szüntetni, hogy a mexikói társadalom széles tömegei érdekeltek legyenek a kartellekkel való kollaborációban – így lehet ezt a stratégiát röviden lefordítani. (Fontos, hogy Amlo nem magányos képviselője a drogháború másfajta megközelítésének, Benjamin Lessing például külön könyvet írt a témáról, Békét teremteni a drogháborúban címmel.)

Andrés Manuel López Obrador, Mexikó elnöke. Fotó: Pedro Pardo / AFP

Ez konkrét intézkedésekben így néz ki.

  1. Azoknak a földműveseknek, akik a kartellek számára mákot termesztenek, nem börtönt, hanem támogatást kell adni, hogy térjenek át más növényre, hogy végül az állammal, vagy az élelmiszerláncokkal üzleteljenek, és ne a bűnözőkkel.
  2. Legalizálni kellene a marihuanát.
  3. Széleskörű amnesztiát kell hirdetni.
  4. Ösztöndíjprogram és támogatási rendszer a fiataloknak, hogy ne a bűnözői életet válasszák.
  5. Országszerte lakossági fórumokat kell tartani, hogy mindenki elmondhassa a történetét. Ez a feldolgozás mellett a tapasztalatszerzést is jelentené.
  6. Emellett Amlo bejelentette a 60 ezres Nemzeti Gárda életre hívását is, hogy kifejezetten erre a problémára fókuszáljon, biztonsági szemszögből.

Valójában tényleg nem hangzott rosszul az ajánlat: úgy kezelni a drogprobléma mélyben meghúzódó okait, hogy közben a biztonsági szempontot se tévesszék szem elől, és vigyázzanak a lakosságra, hogy a brutálisan magas halálozási ráta ne nőjön tovább.

Hát ez az, ami nem sikerült.

A csőd jelképe: Culiacán

Az idei statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy még rosszabb lett a helyzet Mexikóban, mint korábban volt. Amikor Nieto távozott hivatalából a gyilkosság adatok rekordot döntöttek: közel 33 ezer embert öltek meg tavaly Mexikóban, ez 89 darab halálesetet jelentett naponta. Csakhogy egy friss statisztika szerint ez utóbbi adat Amlo első évében felkúszott 96-ra, ami kétezerrel jelent majd több gyilkosságot az előző évhez viszonyítva. Az idei első félévben 17 ezer gyilkosságot regisztráltak, ami szintén azt vetíti elő, hogy meghaladják majd év végére a tavalyi emberölési statisztikákat.

Nemcsak számokban látványos eddig az Amlo-féle drogpolitika bukása, történt egy szimbolikus, egészen kínos csatavesztés is. Szó szerint csatavesztés: most novemberben Culiacánban, a 750 ezres nagyváros elképesztő jelenetek tanúja lehetett, amikor a hatóságok otthonában rajtaütve próbálták elfogni a Köpcös egyik fiát. Ám a kartell fegyveresei hamar túlerőbe kerültek, a nyílt háborús szituációt végül úgy oldották fel, hogy a hatósági fegyveresek meghátráltak, és hagyták, hogy a Köpcös fia szabadon távozzon. A halálos áldozatok száma ennek ellenére is egy tucat körül mozgott az akció lefújása idején, a sérültek száma több tucat volt. A nyílt csatatérré változott városról készült megrázó felvételek hamar bejárták a teljes világsajtót.

Juan Pablo Pérez Díaz on Twitter

Así las cosas al norte de #Culiacán. Momentos exactos de la balacera captados por el compañero reportero Policiaco, Ernesto Martínez. https://t.co/o53uBLqCWr

A nagy hátraarcra Amlotól ez volt a válasz: a lakosság biztonsága döntöttek a hátrálás mellett, el akarták kerülni a még nagyobb vérfürdőt. „Nem akarunk halottakat. Nem akarunk háborút” – hangoztatta.

A kritikusok azonban egészen másképpen látták azt, amit történt: a rosszul szervezett akció végül hatósági megfutamodással végződött, ami azontúl, hogy nyílt és megalázó fegyverletétel a kartell előtt, bátorító lehet minden mexikói bűnöző számára. Alexandro Hope biztonsági szakértő Twitter-bejegyzésben írta ezt: „Semmi csodálatra méltó nincs ebben a döntésben.  Egy elhibázottan kezdődő, végül befuccsolt akcióval a kormány egyszerűen zsarolhatóvá tette magát”. Carlos Bravo Regidor egyetemi tanár pedig úgy látta: „Először egy szervezési katasztrófa volt. Aztán egy kommunikációs. Végül még egy politikai katasztrófa is lett belőle.” Más szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a meghátrálásról szóló döntés a katonaságot is demoralizálja.

Ezért nem sikerül előrelépni

Számtalan cikk és elemzés foglalkozik azzal, hogy is kellene értékelni mindazt, ami 2019-ben Mexikóban történt a drogháború szintjén. Abban nincs igazán vita, hogy az ígéretek tükrében Amlo első éve csőd volt a droghelyzet kezelésében. Többen azt kifogásolják, hogy miközben szisztematikus átalakításokról beszél, a napi szintű kérdésekre nem helyezett kellő hangsúlyt. „Hiszek benne, hogy a Lopez Obrador-adminisztráció sok jó szándékkal rendelkezik a helyzet megváltoztatása tekintetében” – mondta a Blooombergnek Falko Ernst, biztonsági szakértő. „Csakhogy egy valami teljességgel hiányzik a stratégiájukból: ez pedig a rövidtávú komponens.”

Amlo szemlélete és koncepciója bármennyire is átgondoltnak és mélynek hathat, valójában olyan általános célokat tűz ki maga elé, minthogy „csökkenteni kell az országot sújtó szegénységet”, vagy hogy visszaszorítani a közéletet behálózó, és megbénító korrupciót, amiről senkiről se gondolhatja, hogy ne kellene hozzá sok-sok év sikeres kormányzati politika. Miközben – emeli ki szintén a Bloomberg – az idei év gyengére sikerül a mexikói gazdaság számára, az első félév végén az ország recesszióban volt. Ami természetesen az előirányzott, magasabb szociális kiadásokat is gátolja, amelyek épp a kartelleket segítő szegénységet csökkentenék.

Van olyan is azonban, aki az egész Amlo-féle koncepciót kétségbe vonja. Edgardo Buscaglia, a Columbia Egyetem bűnügyi szakértője azt mondja, hogy teljes tévedés az az alapvetés, amely a szegénységgel hozza összefüggésben a bűnözést, hiszen számos ország rosszabb mutatókkal bír Mexikónál ebben a témában, mégsem küzdenek ilyen alvilági kihívásokkal. „Mexikónak nem biztonsági stratégiára van szüksége” – mondja ugyanő. „Az országnak egy maffiaellenes stratégia kell.” A Washington Post ugyanakkor inkább az egyes részletekre hívja fel a figyelmet, valamint a megoldási javaslatok nem kellő kidolgozottságára, amikor például arról a mezőgazdasági támogatási programról írnak, amely szerintük nem eléggé kimunkált, hogy valóban érdekelté tegye a máktermelőket, hogy fordítsanak hátat a kartellekkel folytatott bizniszüknek. A mérvadó amerikai lap máskor a Nemzeti Gárdát kritizálta, mondván: többet foglalkoznak az országon áthaladó, közép-amerikai menekültcsoportokkal, mint a bűnözőkkel. Ugyanezt képviseli a New York Times publicistája, aki azt is hangsúlyozza: koherens, összefüggő drogstratégiára lenne szüksége az országnak végre.

A mexikói hatóság letartóztat egy bevándorlót Tapachula-ban, Chiapas államban. Fotó: Daniel Zacarias / AFP

És ha nem lenne eddig is elég összetett a képlet, jöjjön egy olyan elem amiről eddig nem beszéltünk, de talán a legfontosabb: ez pedig az Egyesült Államok. Az északi szomszéd nélkül természetesen nem oldható meg a feléje irányuló kábítószerkereskedelem okozott széleskörű problémahalmaz, az USA szakmai, törvényalkotási, biztonsági együttműködéssel, de pénzbeli támogatással is tudja segíteni, hogy Mexikóban a helyzet merre haladjon. Csakhogy Donald Trump inkább a mexikói bevándorláskérdésre, és az országhatáron felhúzott falra fókuszál, újabban pedig azt emlegeti fel, hogy igazán épp itt lenne ideje, hogy Mexikó maga intézze el a kartelleket, amelyeket – folytatja az amerikai elnök – jobb talán mégiscsak terroristáknak hívni. Utóbbi felvetés természetesen csak olaj a tűzre: a vox.com részletesen taglalja, miért lenne ez a lépés katasztrofális nemcsak Mexikó, de az ügy szempontjából is. Ebben az esetben elvileg ugyanis az Egyesült Államok akár saját maga fegyveresen beavatkozhatna déli szomszédjának területén zajló folyamatokba, ez viszont komoly feszültséget és felfordulást szülne Mexikóban, épp emiatt nagyjából elképzelhetetlen lépés is lenne.

A hangosan pufogtatott verbális patronoknak azonban egy valakik biztosan örülnek Trump hívei mellett: a drogkereskedő kartellek. Mert amíg ilyen feszült és odamondogatós a viszony a drogháború két leginkább érintett országa közt, az azt jelenti, hogy Mexikó magára van hagyva egy olyan problémával, amely már rég túlnőtte az ország lehetőségeit.

Kiemelt kép/illusztráció: Herika Martinez / AFP – 100 Zsoltár evangélikus egyház tagja angyalnak öltözve szólítja fel Joaquin “Köpcös” Guzman családját, hogy életüket adják Jézus Krisztusnak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.