Nagyvilág

Az aspergeres lány, aki figyelmeztet, hogy lángol az otthonunk

TED-konferencián tartott beszédet, felszólalt az ENSZ klímakonferenciáján, és egy személyben vált a globális felmelegedéssel szemben tanúsított cselekvésképtelenség elleni tiltakozás jelképévé. Ja, és egy apróság:

2003-ban született.

Ő Greta Thunberg, a 16 éves svéd lány, aki az elmúlt egy évét nem éppen azzal töltötte, mint kortársai nagy része. Kicsit kevesebbet izgult az iskolai feleltetések és röpdolgozatok miatt, helyettük inkább az foglalkoztatta, hogy miért nem történik semmi változás a klímaváltozás elleni harcban azután sem, hogy megjelent az ENSZ éghajlatváltozásról szóló jelentése, amelyben többek közt az szerepel, hogy egy évtizedünk maradt érdemi cselekvésre.

A fiatal lány 8 éves korában találkozott először a klímaváltozás jelenségével, ekkoriban még csak annyit tudott, hogy ez valami, amit az emberiség csinált, és ami miatt mindig azt mondják neki, hogy kapcsolja le a villanyt és gyűjtse szelektíven a szemetet, mert így jót tesz a bolygóval.

Később azonban nem értette, hogy ha egy ilyen fontos problémáról van szó, miért nem ez az első dolog, amit hall, amikor bekapcsolja a tévét, majd rájött, hogy azért, mert a világ vezetői sem beszélnek erről.

Ugyan nyilvános szereplésein erről nem sok szó esett, de Thunbergnek egyébként Asperger-szindrómája van, amit ő úgy ír le, hogy „számára a legtöbb dolog fekete vagy fehér”.

Ránézek a hatalommal bíró emberekre, és azon tűnődöm, hogy tettek mindent ilyen bonyolulttá. Hallom, ahogy azt mondják, a klímaváltozás mekkora fenyegetést jelent, majd látom, ahogy továbbmennek, mintha mi sem történt volna

– mondja.

Miután sosem volt még olyan meleg a nyár Svédországban, mint tavaly, Thunberg besokallt, és augusztusban úgy döntött, tanórák helyett transzparensekkel a svéd parlament épülete elé vonul, hogy felhívja a figyelmet a klímavédelem fontosságára. A lány kérései között szerepelt többek közt, hogy a svéd kormány csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást a párizsi klímaegyezménynek megfelelően.

Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

A szeptember 9-i svéd választásokig minden egyes nap ott ült a parlament előtt, utána pedig már csak péntekenként folytatta a demonstrációt. A világ figyelme azonban ettől még nem csak a hét egyetlen napján szegeződött rá, hiszen mozgalma számos országban inspirált a diákokat arra, hogy ideje kimenni az utcára, megmutatni, hogy nem hagyják, hogy a jövőjükkel játszanak:

csak tavaly decemberben legalább 270 városban több mint 20 ezer diák vonult az utcára.

A 16 éves lány sokat is tett azért, hogy mondanivalóját más országokban is megismerjék: az utóbbi pár hónapban többek közt már a brüsszeli Európai Parlament épülete előtt is demonstrált, illetve családjával egy elektromos autóval utaztak el Londonba, hogy ott is kifejezze elégedetlenségét a világ vezetőinek tétlenkedése miatt.

Tavaly november végén már a stockholmi TED-konferencián tartott előadást, ahol többek között azt mondta:

nem változtathatjuk meg a világot úgy, hogy a szabályok szerint cselekszünk, hiszen magukat a szabályokat kell megváltoztatni.

Decemberben már az ENSZ klímakonferenciájának egyik előadója volt, ahol úgy fogalmazott, az elmúlt 25 évben rengeteg ember könyörgött a világ vezetőinek, hogy állítsák meg a káros anyagok kibocsátását, azonban mivel ez nem működött, ő már nem hajlandó kérni, hanem egyszerűen közli velük, hogy a változás ideje eljött.

Thunberg szerint a világ vezetői úgy viselkednek, mint a gyerekek, ezért helyettük kell vállalniuk a felelősséget, így jelenleg azt állítja, addig folytatja a svéd parlament előtti tiltakozást minden pénteken, amíg Svédország nem csökkenti a szén-dioxid-kibocsátását 15 százalékkal évente.

Az ENSZ-klímacsúcs még mindig nem a végállomás volt számára, Thunberg neve ugyanis az idei davosi csúcs vendéglistáján is szerepelt, a különbség annyi volt, hogy amíg a meghívottak többsége magángéppel érkezett a helyszínre, addig a svéd diáklány 32 órát vonatozott, hogy ott lehessen.

Azt akarom, hogy pánikoljanak

– szólt  a világ vezetőihez, majd kiemelte, hogy be kell ismerniük, hogy kudarcot vallottak a globális felmelegedés okozta problémák kezelésében. Thunberg beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy még nincs minden veszve, maradt idő helyrehozni az eddigi hibákat, ehhez azonban mindent meg kell változtatnunk a jelenlegi társadalomban.

Azt akarom, hogy érezzék a félelmet, amit én érzek minden nap. Azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha krízis lenne! Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha az otthonuk lángolna. Mert ez történik

– mondta.

Fotó:WIktor Szymanowicz/NurPhoto/AFP

Ezek után nem csoda, hogy a TIME magazin beválasztotta a világ legbefolyásosabb tinédzserei közé 2018-ban. Március 15-re pedig egy minden eddiginél nagyobb mozgósítással készülnek, a tervek szerint több tucat országban és közel harminc amerikai államban mennek utcára a diákok iskola helyett. A résztvevők háromnegyede általános iskolás vagy gimnazista, de szép számmal csatlakoztak már egyetemisták is.

Thunberg úgy érzi, immár már elegen vannak azok, akik rájöttek arra, mennyire abszurd a helyzet jelenleg.

A történelem legnagyobb krízisének a közepén vagyunk, és tulajdonképpen semmit nem teszünk ellene. Viszont úgy látom, mintha elkezdődött volna valami változás, és ez rendkívül reménykeltő.

A fiatal lány csütörtökön Brüsszelben is hangot adott elégedetlenségének: az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Európa jövőjéről szóló értekezletén is felszólalt, és újfent nem finomkodott a szavakkal, mikor közölte:

 az éghajlatváltozással nem foglalkozó politikusok minden idők legnagyobb gazembereire emlékeztetnek, akik katasztrófához vezetik a világot.

Nem meglepő módon a különböző országok vezetőinek nem tetszik különösebben, hogy a fiatalok tanítási időben tüntetnek, ahelyett, hogy az iskolapadban ülnének. Nagy-Britanniában például több ezer diák vonult az utcára néhány nappal ezelőtt hatvan különböző városban, mire Theresa May bírálni kezdte őket, mondván, a diákok elvesztegetik azt az időt, amit arra fordíthatnának, hogy az emberiség problémáit megoldó kutatók, mérnökök válhassanak belőlük.

Greta Thunberg múlt hét pénteken 26. alkalommal ült a svéd parlament előtt, és egyelőre úgy tűnik, a fél év elteltével a lelkesedése semennyit nem csökkent, sőt. Folyamatosan arra buzdít minden fiatalt, hogy csatlakozzanak a mozgalmához, hogy elérjenek valami szemmel látható változást. Ha már a felnőtteknek eddig nem sikerült.

Kiemelt kép: Hanna Franzen / TT News Agency / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik