Nagyvilág

Szellemmé vált a hajó minden utasa

A Mary Celeste kilenc napig sodródott az Atlanti-óceánon magára hagyatva, mikor rátaláltak. A 10 fős személyzet, köztük a kapitány felesége és kétéves kislánya örökre eltűnt.

Az Amazon névre keresztelt kétárbocos, 32 méter hosszú kereskedelmi hajó 1861-ben készült el egy kanadai befektetői csoport megrendelésére Új-Skóciában. A baljós előjelek már első, az Atlanti-óceánt átszelő útján felbukkantak: kapitánya a berakodást követően megbetegedett, és rövidesen meghalt.

Utódja, Nutting Parker kapitány személyét tekintve már szerencsésebb volt, de nem úgy a hajó. Mainben egy szorosban halászhajókkal ütközött, később a La Manche-on újabb balesetet szenvedett, majd tűz pusztított a fedélzetén. A haszon mellett elég sok fejfájást és kiadást okozott tulajdonosainak, akiknél 1867 októberében telt be a pohár: egy viharban az Amazon zátonyra futott és olyan súlyosan megsérült, hogy lemondtak róla.

Egy üzletember rendkívül alacsony összegért, 1000 dollárért megvásárolta, felújította és követve a szokást át is nevezte: Mary Celeste.

Mary Celeste

Több tulajdonos után 1869-ben került egy New York-i konzorcium tulajdonába, 1872-ben felújították, növelték szállítókapacitását, vízkiszorítása ekkor érte el a 280 tonnát. Ezt követő első útja New Yorkból Genovába vezetett, nagy üzlet volt kilátásban, 1701 hordónyi etanollal, összesen 35 ezer dollárnyi rakománnyal indult Európába, visszafelé jó minőségű olasz bort hozott volna. Volna, mert a hajó nem jutott el Európába.

A Mary Celeste kapitánya egyben résztulajdonosa Benjamin Briggs volt, aki hétfőnyi gondosan válogatott legénységgel, feleségével és kislányával a fedélzeten 1872. november 7-én futott ki New Yorkból.

Nyolc nappal később ugyanonnan indult útnak Riggs jó barátja, David R. Morehouse kapitány a Dei Gratia parancsnoki hídján, útja Gibraltárig szinte megegyezett a Mary Celeste tervezett útvonalával. December 4-én, Portugália és az Azori-szigetek között a Dei Gratia ügyeletes matróza egy furcsa hajó felbukkanását jelentette tőlük körülbelül 10 kilométerre.

Benjamin Briggs kapitány – Wikipedia

Egyszerűen csak eltűntek

Morehouse-nak is gyanús volt a kétárbocos imbolygása és vitorláinak furcsa helyzete, ezért közelebb ment. Kiabáltak, elsütöttek pár puskát, de mivel a másik járműről válasz nem érkezett, az elsőtiszt és egy matróz csónakba szállt, közelebb érve már a nevét is el tudták olvasni: Mary Celeste.

A hajón egy lélek sem volt, ami teljesen megdöbbentette a tengerészeket, hiszen semmi olyan sérülés nem volt rajta, ami menekülésre késztette volna a legénységet, balesetnek, támadásnak nyoma sem látszott, ráadásul vagy fél évre elegendő élelem volt rajta. Megvolt a rakomány is, a matrózok és a család személyes holmija. A raktárban volt ugyan vagy egyméternyi víz, és az egyik szivattyút szétszerelve találták, de ez még nem látszott elegendő indoknak a menekülésre, elhagyására. Az embereken kívül egyedül egy mentőcsónak és a navigációhoz szükséges műszerek hiányoztak.

Megtalálták a hajónaplót is, ahol a november 25-én kelt utolsó bejegyzés sem utalt semmi rendkívülire, annyit rögzített, hogy a terveknek megfelelően a Mary Celeste a reggeli órákban haladt el az Azori-szigetek mellett. Ezek szerint megtalálásakor már kilenc napja sodródott az Atlanti-óceánon. Morehouse pár emberét átküldte a hajóra és ahogy a Dei Gratia „erejéből” telt, bevontatta Gibraltárra. Itt az Admiralitás azonnal lefoglalta, megindult a nyomozás, de mivel az eredménytelen maradt, a legénység sem került elő, hamar megszülettek a képtelenebbnél képtelenebb történetek is, hogyan vált szellemhajóvá a Mary Celeste.

Mindmáig rejtély, mi történt a Mary Celeste-en 146 évvel ezelőtt. Annyi biztos, hogy a legénység, a kapitány és családja sietve hagyta el a hajót, majd a 10 embernek örökre nyoma veszett.

Csalás vagy tévedés

A hatóságok eleinte biztosítási csalásra gyanakodtak, hiszen a rakomány és a hajó értékének egy része hasonló esetben a „mentőcsapatot” illette. Erre azonban nem sikerült bizonyítékot találni, bár végül csak a teljes összeg egyhatodát ítélték meg, ami azért jelzi: a vizsgálat nem végződött megnyugtató eredménnyel.

A dokumentumfilmes Anne MacGregor legújabb nyomozásának eredményéből született 2007-ben A Mary Celeste igaz története című film. E szerint a hajó mostoha időjárási körülmények közé került, és mivel az egyik szivattyú elromlott, a kapitány nem tudta megítélni, mennyire biztonságos a Mary Celeste-en maradni. Ezért november 25-én, amikor az Azori-szigetekhez tartozó Santa Maria látótávolságba került (körülbelül tíz kilométerre) vízre bocsáttatta a mentőcsónakot és megpróbált partra jutni. Ha így történt, halálos tévedés volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik