Nagyvilág

Több mint száz ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban

Újabb 109 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot szerdán Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A gyanúsítottak között van a családügyi minisztérium, valamint a gazdasági tárca összesen 11 korábbi alkalmazottja, továbbá a haderő jelenleg is szolgálatot teljesítő 43 katonája. A többiek kilétét az Anadolu nem részletezte.

A török vezetés, élén Recep Tayyip Erdogan elnökkel az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát teszi felelőssé a hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.

A volt minisztériumi dolgozók állítólag használták azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a török vezetés szerint a 2016-os puccskísérletet is szervezték. A katonák ellen szóló elfogatóparancsokat a gülenista mozgalom korábban őrizetbe vett tagjainak vallomásai alapján adták ki.

Ankara a puccskísérlet után rendkívüli állapotot vezetett be, amelynek keretében a kormány törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki.

Törökországban az elmúlt 22 hónap alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, illetve 38 ezret felfüggesztettek munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek

azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a mozgalom feltételezett tagjait és támogatóit is.

Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

(MTI)

Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan, Europress/Murat Kula/Anadolu Agency

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik