„Az én küzdelmem nem az ő küzdelmük” – feloszlott az ETA

Egy hónap múlva lesz az ötvenedik évfordulója az első gyilkosságnak, amely vitathatatlanul az ETA baszk szeparatista szervezethez fűződik. A szervezet egyik vezetője, Txabi Etxebarrieta 1968. június 7-én agyonlőtte az őt megállító fiatal csendőrt, majd menekülés közben őt is agyonlőtték. Bosszúból augusztus 2-án az ETA elkövette első tervezett merényletét, San Sebastiánban agyonlőtték Franco politikai rendőrségének magas rangú tisztjét, az általa elkövetett kínzásokról hírhedt Melitón Manzanast.

Öt évtizednyi politikai indíttatású erőszak, és a hivatalos adatok szerint 854 halálos áldozat után 2018. május 3-i keltezésű levelében jelentette be feloszlását az ETA (Euskadi Ta Askatasuna, Baszk Haza és Szabadság). 1959. július 31-én alapították a szervezetet, a Franco-diktatúra idején, amikor elnyomták a baszk kultúrát, bebörtönözték a baszk értelmiséget és betiltották a baszk nyelv használatát. Az alapítók bilbaói nacionalista diákok voltak, akik elégedetlenek voltak a Baszk Nacionalista Párt mérsékelt, erőszakmentes hozzáállásával.

A cél egy marxista-leninista ideológia mentén szerveződő független Baszkföld létrehozása volt Észak-Spanyolország és Délnyugat-Franciaország területén. Történetük legnagyobb szabású merényletét 1973. december 20-án követték el Franco kijelölt utódja, Luis Carrero Blanco miniszterelnök ellen. Nagy mennyiségű robbanószert helyeztek el az út alatt ott, ahol Carrero Blanco rendszeresen közlekedett, majd autójával együtt levegőbe repítették. A miniszterelnök a merényletet nem élte túl.

Franco halála után csak fokozódott az erőszak

Bár Franco halála után a spanyolországi baszk régió nagyobb fokú autonómiát nyert, mint bármely más spanyol régió, önálló parlamentje, rendőrsége és oktatása van, az ETA tevékenysége még véresebbé vált. 1978-ban 66, 1979-ben 76, 1980-ban 92 halálos áldozata volt a szervezet által elkövetett merényleteknek. Az 1968 és 2010 között megölt 854 emberből mintegy ötszázan a fegyveres erőknél és hatóságoknál szolgáltak, a többiek politikusok, vállalkozók, bírók, újságírók és olyan emberek, akik rosszkor voltak rossz helyen.

A legtöbb halálos áldozattal járó merényletet 1987. június 19-én hajtották végre, egy barcelonai bevásárlóközpont parkolóházában, autóba rejtett pokolgéppel. 21-en meghaltak, 45-en pedig megsebesültek.

1995. április 19-én José Maria Aznar, akkor ellenzéki konzervatív politikus (rövidesen pedig miniszterelnök) ellen kíséreltek meg robbantásos merényletet, de páncélozott autójának köszönhetően könnyebb sérüléssel megúszta a támadást. Ugyanazon év augusztusában Mallorcán akartak merényletet elkövetni János Károly király és családja ellen, de a szervezet három tagját elfogták.

Mindezek ellenére az hozott igazán negatív fordulatot az ETA társadalmi megítélésében, amikor 1997. július 12-én elrabolták a konzervatív Néppárt helyi tanácsnokát, Miguel Ángel Blancót. 460 fogoly szabadon engedését követelték érte, de a spanyol hatóságok ezt nem teljesítették. Két golyóval a fejében került elő, és a kórházban életét vesztette. A következő napokban több mint hatmillióan vonultak utcára Spanyolország-szerte, azt követelve, hogy vessenek véget az ETA erőszakos cselekményeinek. Addig példátlan módon az ETA több támogatója is kiállt, és elítélte a gyilkosságot.

A következő évben határozatlan idejű tűzszünetet hirdettek, de ez 1999 decemberében véget ért, mert a spanyol kormány elutasította, hogy a baszk függetlenségről tárgyaljanak. 2004. március 11-én, a reggeli csúcsforgalomban robbanás történt négy madridi vonaton, a merényletek 191 halálos áldozattal jártak. A merényletet először az ETA-nak tulajdonították, majd iszlamista szélsőségesekre terelődött a gyanú. A támadás néhány nappal a parlamenti választások előtt történt, és komoly szerepet játszhatott az addig befutónak tűnő Aznar bukásában, hogy úgy tűnt, kormánya az ETA-ra akarja tolni a merényletet, miközben annak oka Spanyolország iraki katonai szerepvállalása volt.

Az ezután felálló szocialista kormány később felajánlotta az ETA-nak, hogy hajlandó tárgyalni, ha a szervezet felhagy az erőszakkal. 2006-ban újabb tűzszünetet hirdettek, de az év decemberében a madridi repülőtér parkolójában robbantottak, megölve az autójában alvó két embert. A kormány ezután mindennemű tárgyalást visszautasított.

A szervezetet jelentősen meggyengítette vezetőinek letartóztatása, 2010-ben bejelentették, hogy felhagynak a fegyveres erőszakkal, 2011. január 10-én pedig tartós és általános tűzszünetet hirdettek meg. Tavaly a fegyverletételre is sor került: fegyverraktáraik listáját átadták a francia hatóságoknak. 3,5 tonna fegyvert, robbanóanyagot és pokolgép készítéséhez szükséges anyagot foglaltak le, ám a spanyol kormány közölte, hogy a terroristák nem számíthatnak kedvező elbánásra vagy büntetlenségre.

Az ETA-nak vége, a szembenállásnak nincs

Idén, április 16-i keltezéssel küldött levelet az ETA baszk intézményeknek és társadalmi szervezeteknek, amiben bejelentette: felszámolja teljes szervezetét és berekeszti politikai tevékenységét, amivel új politikai korszakot akar nyitni Baszkföldön. A levélben azt is leszögezték: ez nem jelenti a Franciaországgal és Spanyolországgal való szembenállás végét, ami szerintük nem az ETA-val kezdődött, és nem is szűnik meg a szervezet feloszlásával.

Egy másik, április 21-i keltezésű levélben a szervezet megbocsátást kért az általa okozott szenvedésért, igaz, csak áldozataik azon részétől, akiknek szerintük nem volt felelősségük a konfliktusban.

Május 3-án tették közzé Az ETA utolsó közleménye Baszkföld számára című üzenetüket, amiben leszögezik: véget vetnek minden politikai tevékenységüknek, de volt tagjaik folytatják a küzdelmet egy újraegyesített, független, szocialista, baszk nyelvű és nem patriarchális berendezkedésű Baszkföldért „az általuk mindig is tanúsított felelősséggel és tisztességgel”.

A levélben emlékeztetnek: az ETA abban az időben jött létre, amikor Baszkföldöt megfojtotta a francoizmus és asszimilálni akarta a „jakobinus állam”, most pedig, hatvan évvel később a számos területen elvégzett munkának és több generáció küzdelmének köszönhetően, a baszk nemzet él és kezébe akarja venni saját jövőjét.

Azt írták, véget akarnak vetni a konfliktus korszakának Baszkföld, valamint a spanyol és a francia állam között, de szerintük ennek ellenére a spanyol és a francia állam ragaszkodik hozzá, hogy állandósítsa ezt a korszakot. „Ugyanakkor az ETA nem fél a demokratikus forgatókönyvtől, ezért hozta meg történelmi döntését, így a szabadság és béke felé vezető folyamat más úton folytatódhat” – közölték.

Fő kihívásnak a levél szerint ezek után azt tekintik, hogy az erők egyesítésével, a széles néprétegek mobilizálásával, a különböző álláspontok egyeztetésével túljussanak a konfliktuson, és választ adjanak annak politikai és történelmi okaira.

Mariano Rajoy néppárti spanyol miniszterelnök már a nyilatkozat közzététele előtt kijelentette: az ETA a jogállam és a demokrácia erejével szemben szenvedett vereséget, és bármit tesz, nem fog büntetlenséget nyerni, ahogy nem ért el semmit a gyilkosságokkal sem. Azt is közölte, hogy a szervezet bejelentheti ugyan eltűnését, de bűneik nem tűnnek el, és az üldözésükre és megbüntetésükre tett erőfeszítések sem.

Azt, hogy a spanyolországi baszk régió ma nagyobb autonómiát élvez, mint a többi régió, az 1978-as alkotmánynak köszönhetik, nem az ETA cselekedeteinek. A BBC által idézett felmérés szerint, míg Katalóniában, ahol nemrég népszavazást tartottak, közel 50 százalék a függetlenség támogatottsága, a Baszk Autonóm Közösség területén csak 15 százaléknyian támogatják a Spanyolországtól való elválást.

Sok szenvedést okoztak, hiába

Az El País spanyol napilap az ETA feloszlásának hírére felkereste az ETA áldozatainak hozzátartozóit és a merényletekben megsérülteket, köztük Francesc Manzanarest, akinek testvére, az akkor harmincéves Mercè, másik testvérük, Nuria 12 és 9 éves gyermekeivel ment fürdőruhát vásárolni a barcelonai Hipercor nagyáruházba. Mindhárman életüket vesztették a támadásban, amiről Francesc most is könnyek közt beszélt.

Javier López csendőr 21 éves volt, amikor az ETA egyik sejtje megtámadta azt a laktanyát, ahová feleségével és újszülött gyermekükkel helyezték el. Három golyót kapott, egyet a májába, egyet a veséjébe és egyet a gerincébe. Két évig kerekesszékhez kötve élt, és ott kellett hagynia a munkáját. Szerinte az ETA feloszlásával semmi nem változik, csak a megítélését akarja tisztára mosni a csoport, miközben nincs arról szó, hogy együttműködnének a hatóságokkal az eddig feltáratlan több száz haláleset ügyében, amelyben mostanáig nem szolgáltattak igazságot.

Cristina Sagarzazu férje, Montxo Doral a baszk regionális rendőrség tagja volt, mindketten függetlenségpárti baszkok. A nő azután is az maradt, hogy az ETA megölte férjét 1996. március 4-én. Azt mondta, nem engedte, hogy ezek az emberek megváltoztassák eszméit, „az én küzdelmem nem az ő küzdelmük” – jelentette ki. Szerinte jó, hogy az ETA világossá tette megszűnését, de attól még sok szenvedést okoztak, hiába.

A Terrorizmus Áldozatainak Szövetsége nevű szervezet egyik alapítója, az azóta elhunyt Ana María Vidal Abarca egy 2011-es lapinterjúban beszélt arról, hogy sokáig nem foglalkozott senki az ETA merényleteinek áldozataival. Férjét, egy rendőrtisztet 1980-ban gyilkolták meg, két másik fiatal, kisgyermekes nővel alapították meg a szövetséget, hogy ne érezzék magukat egyedül. A támadások után távoli spanyol falvakba kellett költözniük Baszkföldről, és titkolniuk kellett, hogy a terrorizmus áldozatai.

Javier López most alelnöke annak a szervezetnek, ami a bűnüldöző szervekben szolgáló áldozatokat képviseli. Ő azt mondta, Baszkföldön ki voltak közösítve, titkolniuk kellett munkájukat. A csendőrök gyerekeinek az iskolában azt kellett mondaniuk, hogy az apjuk valamelyik nagyvállalatnak, például a Telefónicának dolgozik, azért élnek ott. Az ellenük elkövetett merénylet után a spanyol társadalmat sem érdekelte különösebben a sorsuk, csak akkor változott meg a hozzáállás, amikor „fontos embereket” öltek meg.

2011-ben lépett hatályba az a törvény, amely állami segítséget nyújt a terrorizmus áldozatainak, bár az áldozatok szerint ezt a segítséget komoly bürokrácia övezi, és még most is küzdeniük kell azért, hogy a jogaikat elismerjék.

A másik oldalnak is vannak panaszai: egyrészt a hozzátartozók kifogásolják, hogy a 243 bebörtönzött ETA-tag nagy többségét szándékosan a családjuktól távoli börtönökben tartják fogva, másrészt négyezer esetet dokumentáltak 1960 és 2014 között, amikor a hatóságok az ETA-val kapcsolatos eljárások során kínzást követtek el, de csak húsz ügyben született bírósági ítélet.

Kiemelt kép: Daniel Velez / AFP