Ingvar Kamprad különös figura volt.
Tavaly egy róla készített svéd dokumentumfilmben azt nyilatkozta:
Azt hiszem, nincs rajtam semmi, amit ne bolhapiacon vásároltam volna. Ez azt jelenti, hogy jó példát akarok mutatni.
Kamprad vagyonát tavaly bő 65 milliárd euróra becsülték; ilyen paraméterek mellett tellett volna bármilyen és bármennyi öltönyre, de ő egész életében kitartott puritanizmusa mellett.
Olyannyira, hogy északi pletykák szerint turistaosztályon repült, másodosztályon vonatozott, huszonéves kocka-Volvóval autózott, olcsó hotelekben szállt meg, munkatársait arra biztatta, hogy a papír mindkét oldalára írjanak, a kávézóban zsebre tette a cukortasakot, karácsony után vásárolt csomagolópapírt, valamint fejlődő országokban járt fodrászhoz, mondván, ott jobban megéri.
A puritanizmushoz azért tegyük hozzá, hogy sokak által zavarosnak ítélt céghálóval minimalizálta cége és önmaga adóterheit.
Hírnevén komoly csorbát ejtett, amikor 1994-ben kiderült róla, hogy a negyvenes években egy náciszimpatizáns svéd mozgalom tagja volt.
Adakozott is, három éve 53 millió koronát adományozott szülővárosa, Agunnaryd fejlesztésére, amelyet vidékfejlesztésre és munkalehetőségek teremtésére fordítanak a térségben.
A minden idők legjobb svéd vállalkozójává választott Kamprad akkor jelentette be, hogy lemond az áruházlánc vezetéséről fia, Matthias Kamprad javára.
Eljött az ideeje, hogy mindannyian megtanuljuk, honnan is jön az a kifejezés, ami ma világszerte a bútor szinonimája.
