A 2007-2008-as gazdasági válságról és annak máig tartó hatásairól beszélgettek a Közép-európai Egyetemen, a CEU-n magyar pénzügyi szakértők. A krízis egyik főszereplője Ben S. Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed exelnöke volt, akinek immár magyarul is megjelent könyvét (Volt merszünk cselekedni) mutatták be.
Az elmulasztott amerikai pénzpiaci felügyeleti intézkedéseket bírálták, majd a gyors válságkezelés dicséretéig jutottak el a vitában a szakértők, köztük a könyv fordítója, Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi vezetője, Koren Miklós, a CEU tanára és Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke. Király szerint tudták az amerikai szakértők, hogy vannak bajok a pénzügyi rendszerben, de azt nem, hogy ezek mennyire függenek össze egymással, és mi történik akkor, ha a felhalmozódott problémák egymást kezdik gerjeszteni. Felcsuti szerint a tíz évvel ezelőtti válság máig hat a világ pénzügyi döntéshozóira, és emiatt a közeljövőben várhatóan nem ismétlődik meg a 2007-2008-as krízis.
Választások és népszavazások eredményein látszik a válság hatása
A makrogazdaság szintjén a válságon valóban túl vagyunk, de ha belegondolunk abba, hogy mi történt az 1929-es világválság után tíz évvel (kitört a második világháború), akkor érdemes belegondolni, hogy a 2007-2008-as válság ugyan talán nem volt olyan súlyos, mint az 1929-33-as, de a politikai hatásai ennek is késleltetve jelentkeznek. Elég, ha ránézünk a 2016-os amerikai választási térképre vagy a tavalyi brit Brexit-népszavazás eredményeire.
Az EU-tól való elszakadás, a Brexit brit hívei és a Trumpra szavazó – korábban demokratákat választó – kulcsállamok voksolói ugyanis a válság nyomán hosszú távon is bajba került hagyományos iparvidékeken élnek.
Az amerikai Nagy-tavak tágabb környékének (itt a demokraták tavaly nyolcból öt államot vesztettek el 2012-höz képest), illetve Észak-Angliának és Walesnek az elbizonytalanodó, elszegényedő és populizmusra nyitottá váló lakói nincsenek egyedül.
A brit konzervatív párt megosztott elitje képtelen volt kezelni ezt a feszültséget, ezért döntött a bukott miniszterelnök, Cameron a népszavazás kiírása mellett. Ez azonban nem csökkentette, hanem növelte a problémákat – azóta ezt már sokan belátták.
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Nyugaton a népszavazásokról vitatkoznak
Nyugaton a képviseleti és a közvetlen demokrácia kérdésein vitatkoznak, azaz a parlamentek hatáskörén, illetve a népszavazások megrendezésének lehetőségén – Spanyolországtól az Egyesült Királyságig. Nemrégiben Tony Blair volt brit kormányfő például újabb Brexit-népszavazást javasolt. Így a „nép” megerősíthetné azt a szándékát, hogy Nagy-Britannia tényleg lépjen ki az EU-ból. Ehhez nem véletlenül javasolta minden érdekelt fél egységes fellépését – mondhatnánk: a konszenzusos elitek összefogását.
Közben a brit kilépésről folyó tárgyalásokon áttörés történt, így – akár lesz újabb szavazás, akár nem – a kötelékek talán nem is gyengülnek meg majd annyira az Egyesült Királyság és az egyesült Európa között. Vagyis a konszenzusra törekvés mégiscsak erősebb lehet Nyugaton – még ha maradnak is konfliktusok London és Brüsszel között.
A konszenzusos elit gyengülése
Hatékony gazdaság hosszabb távon csak egységes elitekkel lehetséges. Ez nem szovjet típusú ideológiai egységet igényel, hanem olyan konszenzusos eliteket, amelyek ugyan nem értenek egyet mindenben, de legalább a közös játékszabályokat elfogadják – ez a modern elitelméletek legfontosabb következtetése (John Higley vagy Lengyel György tanulmányaiból mindez kiderül.)
Látszik ez a második világháború után példátlannak minősíthető német kormányválságon is. Előbb a szociáldemokraták (SPD) vezére makacsolta meg magát a CDU-s Angela Merkellel szemben, majd a liberálisok, végül most úgy tűnik, SPD tér vissza a tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor a CDU egyik elnökségi tagja, Jens Spahn azzal állt elő, hogy ő a valódi problémákat akarja megoldani, így próbálva a Bundestagba frissen bekerült AfD-t feleslegessé tenni. Spahn hétvégi bejelentése szerint akár a kisebbségi kormányzásba is belemenne. S közben egy gépgyárban készült fotón pózolt a fényképésznek.
Az AfD a jobboldali radikalizmus új képviselője a Bundestagban. Ez a tömörülés volt a szeptemberi német választások legnagyobb nyertese. Bár itthon a párt menekültekkel kapcsolatos álláspontját szokták kiemelni, valójában a 2007-2008-as válság német veszteseit szólítja meg sikeresen – rájátszva közben a bevándorlóktól való félelemre is.
„A dolgozó ember”
A Siemens legfrissebb elbocsátásai ráadásul éppen azt a kelet-német körzetet érintik, ahol az AfD talán a legerősebb. Az egykor Mátyás király hódította Görlitzben így az elégedetlenség tovább nőhet, főleg, hogy a térség másik nagy foglalkoztatója a nem túl nagy jövő előtt álló szénbányászat.
A Spiegel azt a Tino Chrupalla nevű helyi szobafestő vállalkozót mutatja be, aki kampányát a „dolgozó ember” imázsára építette, és aki egykori Kohl-rajongó CDU-szavazóból és aktivistából lett az AfD egyik parlamenti vezetője. Chrupalla sikeres kampányát egyik korábbi CDU-s aktivistatársa ellen folytatta, akit kibuktatott Bundestag-mandátumából: Michael Kretschmer a vereség után várhatóan a szászországi tartományi miniszterelnöki poszttal vigasztalódhat. (Ezért érthető, hogy a CDU-s Spahn a Bild Zeitungnak nyilatkozva miért egy gépgyárban fotóztatta magát: már a konzervatívok is reagáltak az AfD-s „munkás-ethoszra”.)
Fotó: dpa/Jan Woitas
Nincs konszenzus Spanyolországban
Úgy tűnik, nincs egységes, konszenzusos elit Spanyolországban sem: a katalán függetlenségi mozgalom vezére jelenleg Belgiumban tartózkodik, szintén példátlan módon, kvázi politikai menekültként. Puigdemont nem kért hivatalosan sem menedéket, sem oltalmat, a spanyol illetékesek pedig újabban visszavonták az ellene kiadott elfogatóparancsot.
A katalán kérdés azt mutatja, hogy
Madridban és Barcelonában másképp gondolják, hogy ki „népszavazhat” és ki nem. Sőt még a katalánok egymás között is megosztottak, pontosabban Katalónia lakói, akik részben katalánok, részben spanyolok, és nyelvüket tekintve sem egységesek.
De a központ sem tudja, mit tegyen: a madridi kormány előbb erőszakkal törte le az illegálisnak minősített katalán népszavazást, ezzel gyakorlatilag felfüggesztve a katalán autonómiát, most pedig azt fontolgatják egyes hírek szerint Madridban, hogy az eddiginél nagyobb pénzügyi önállóságot adnának az északkeleti tartománynak. Annyi bizonyos: konszenzusról nincs szó, a madridi hatalmi központ engedékenységéről vagy kegyességéről annál inkább – ami már egy más modellt vetít előre.
Délkelet-Európában a török elnök szítja a feszültséget
A gazdasági válság Spanyolországban kiélezte a fejlett Észak (Katalónia) és a fejletlen Dél közti különbségeket. A 2007-es krízis legfőbb áldozatai közé viszont Görögország tartozik, ahol hosszú évek óta a gazdasági összeomlás következményeivel küszködnek. Itt a napokban sikerült megegyezniük a nemzetközi hitelezőkkel a reformok folytatásáról, de emiatt utcai tüntetők csaptak össze Athénban a rohamrendőrökkel. Kiemelt képünkön ez látható.
A múlt héten zajlott egy történelmi jelentőségű török-görög csúcstalálkozó is. Hatvanöt év után Athénba látogatott ugyanis egy török elnök, de ebben se volt sok köszönet: Erdogan az 1923-as lausanne-i békeszerződés tisztázatlanságáról lamentált. Ez a szerződés olyan határkérdéseket érint, mintha itthon valaki Trianont akarná felülvizsgálni.
Trianon jutott a román újság eszébe
Hogy mindez nem csupán kombináció, azt mutatja, hogy a román sajtó azonnal rárepült az ügyre: az Adevarul vasárnapi cikkírójának is Trianon jutott eszébe a török elnök nyilatkozata után.
A bolgár Dnes.bg egy olyan bolgár szakértőt idézett, aki szerint Erdogan kijelentése már-már a török birodalom visszaállításának vízióját veti fel. Ez pedig Görögország és Bulgária határait, vagyis gyakorlatilag a Balkán-félsziget délkeleti régióját is érinthetné.
Mindez ráadásul egy olyan térség destabilizálását jelentené, amely kulcshelyzetben van a migráció szempontjából: a török-görög-bolgár határ Európa délkeleti sarkában az Európai Unió és Ázsia határvidékét is jelenti.
Bírósági „reformok” és tiltakozások Kelet-Közép-Európában
Az eleve megosztott kelet-európai elitek másféle válaszokat adnak az EU előtt álló kihívásokra, a gazdasági válság utóhatásaira. Több országban is a bírói hatalom függetlensége került például veszélybe.
Lengyelországban a parlament már el is fogadta a sokat vitatott tervezetet, de a jobboldali populista kormánypárt ezt az intézkedést azzal az „emberarcú” váltással igyekszik ellensúlyozni, hogy egy Nyugaton jól ismert „européert”, Mateusz Morawieckit tenné meg miniszterelnöknek az eddigi kormányfő, Beata Szydlo helyett.
Persze a valódi hatalom továbbra is a Jog és Igazságosság Párt (PiS) vezetőjének, Jaroslaw Kaczynskinak a kezében marad minden megfigyelő szerint.
Lengyelországban hiába tiltakoztak tehát tüntetéseken a polgárok,
A bírói hatalom függetlenségének gyengítése azonban nemcsak Lengyelországban van napirenden – most nem beszélünk Magyarországról –, hanem Romániában is. Ott szintén arra készül a hatalom, hogy nagyobb fokú ellenőrzést gyakoroljon a bíróságok felett, ami ellen hetekig tömegmegmozdulások zajlottak Bukarestben.
Christopher Lehmann, a kelet-európai jogászok továbbképzésével foglalkozó prágai CEELI Intézet ügyvezető igazgatója szerint
a kelet-közép-európai bírók támadás alatt állnak,
méghozzá saját kormányaik támadják őket. Romániában ráadásul nem is csak a bíróságokról van szó, hanem a korrupció ellen küzdő hatóságok megrendszabályozásáról. Ez szintén mutatja: Romániában az elitek nem konszenzusra törekednek, hanem egyszerűen a hatalmukat féltik.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu
