A modern afrikai migráció legnagyobb hulláma Líbián keresztül érkezik Európa felé. A dél felől – Csádból, Nigerből, Maliból – érkezők olyan országokból menekülnek, amelyek máig nem tudtak kilábalni a háborúk okozta pusztításból. A keleti útvonalakon érkezők a soha véget nem érő fegyveres konfliktusokat és katonai szolgálatot próbálják hátrahagyni, például Szudánban. A nyugatról Líbiába érkezők pedig a nyomorúság miatt, valamint olyan kormányok miatt indulnak útra, amelyek kényük-kedvük szerint vetik börtönbe a polgáraikat. Ez jellemző ugyanis például Egyiptomban. Vannak, akik saját akaratukból kelnek útra, és vannak, akiket kényszerítenek, ám mind oda mennek végül a Földközi-tenger legveszélyesebb szakaszához.
A líbiai migrációs válságot különböző tényezők bonyolítják. A politikai döntéshozók számára a helyzet azért jelent hatalmas dilemmát, mert Ahogy a folyóba torkolló mellékfolyók, úgy menekülnek tömegesen legalább egy tucat országból Líbia felé az emberek. Ha megállítják az áramlást, az afrikai kontinens felét behálózó embertömegek szükségleteiről kell gondoskodniuk.
Hogy komplex képet kapjunk a Líbiában mélyülő migrációs krízisről, azt is figyelembe kell venni, hogy Moammer Kadhafi rendszerének megdöntése után nagy bizonytalanság és hatalmi űr keletkezett az országban. Az eluralkodó káoszban fejlődésnek indultak a csempészhálózatok. Mára jövedelmező piac lett a nyersanyagokkal való kereskedés, sőt az emberkereskedelem is. Mivel már nem ellenőrzik, ki érkezik az országba, és ki távozik onnan: Líbia 1770 kilométeres partvonala nyitott átkelőhellyé vált. A csempészek élnek a körülmények nyújtotta lehetőségekkel és képesek egyszerre akár 100 embert is bepréselni egy törékeny kis hajóba, hogy útnak indítsák őket Olaszországba.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet becslései alapján közel 182 ezer ember érkezett Líbiából Olaszországba 2016 januárja óta, súlyosbítva a Szíriából és a Közel-Kelet más részeiről átszivárgók miatt kialakult menekültügyi válságot. Azokkal ellentétben, akik kénytelenek voltak elhagyni az otthonaikat Szíriában az öt éve dúló polgárháború miatt, a Líbián keresztül vándorló embereket olyan problémák hajtják útjukon, amelyek szülőföldjükön egész generációk életét lehetetlenítették el. A szubszaharai Afrika nagy részén az emberek nyomorognak, súlyos szegénységben, elnyomó kormányok uralma alatt vagy erőszakos milíciák célkeresztjében élnek.
A Líbia északi partja felé áramló embertömegek ügye nem új keletű probléma. Évtizedek óta ismert a vándorlás, de a világ vezetői egy ideig meg tudták akadályozni, hogy a hullám elérje Európát. Ebben főként Kadhafi volt a segítségükre, aki megígérte, hogy méretes kompenzációért cserébe távol tartja a menedéket keresőket Olaszország partjaitól. Az Európai Unió 2008-ban meg is egyezett a diktátorral, és 500 millió dollárt adott a szolgálataiért. Olaszország később megkétszerezte az összeget, majd az évek folyamán további 5 milliárd ütötte Kadhafi markát kárpótlás gyanánt a kolonializmusból fakadó károkért és a határok szigorú védelméért.
Az európai pénz jól jött a diktatúra fenntartásához,
A megkötött egyezségek azonban a diktátor vaskezű uralmának végével együtt felbomlottak.
Kadhafi megbuktatását, majd 2011-es halálát követően nemcsak bevándorlók ezrei jelentek meg Olaszországban, hanem rengeteg hullát is a partra mosott a víz. Egyre nagyobb nemzetközi figyelmet vonzott a migráció.
Az európai hatóságok megpróbálták felszámolni az útvonalakat, még a tengeren visszafordították a hajókat, sok bevándorlót véglegesen kiutasítottak Olaszországból, de a csempészek minden egyes lefoglalt hajó helyett indítottak egy másik, gyakran még rozogább példányt.
Az afrikai országok közül Eritreából érkezett a legtöbb ember Európába. A múlt évben mintegy 40 ezren menekültek el az emberi jogokat legkevésbé tisztelő országból, ahol a lakosoknak életük végéig kötelező a katonai szolgálat. A szomszédos Szomáliában is taszítóak a körülmények, az évtizedek óta húzódó fegyveres konfliktus lehetővé tette, hogy az al-Sabáb lázadó harcosai átvegyék az irányítást a régióban.
Más dinamikák mozgatják a nyugati úton hömpölygő hullámot. Az Európa hátsó kapujaként emlegetett útvonal többféle országból gyűjti össze az embereket. Egy kisebb kiragadott szakaszon találkozhatunk a Boko Haram miatt otthontalanná vált nigériaiakkal, az autoriter kormány miatt útra kelt gambiaiakkal és a halál küszöbéről elmenekült szenegáliakkal.
Ahhoz, hogy az útra kelt emberek eljussanak a líbiai kikötőkig, hónapokat vagy akár éveket kell eltölteniük a sivatagban, vagy olyan országokban, ahol éppen fegyveres konfliktus zajlik. Már az előtt bőven megismerkednek a pokollal, hogy a Földközi-tenger vizének közelébe jutottak volna.
A túlélőktől rémtörténeteken lehet hallani olyan emberrablókról, akik órákra, de akár hetekre is fogva tartották őket, míg meg nem érkezett az otthon maradt családjuktól vagy az európai rokonoktól a váltságdíj.
Líbia helyzete egyre csak romlott, miután a polgárok felkeltek Kadhafi ellen, majd tovább eszkalálódott, mikor a kormány összeomlott 2014-ben. Az azóta a legitimációért harcoló frakciók fegyveres konfliktusa kimerítette az országot, a káosz miatt százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat. Az ilyen körülmények közé érkező bevándorlókat gyakran felhasználják a hatalmi harcokhoz, ezrek tengődnek túlzsúfolt fogva tartó központokban, ahol arról számolnak be, hogy rendkívül rosszak a higiéniai feltételek és mindennaposak a kínzások.
A bevándorlók a líbiai káoszban készülnek fel útjuk második felére. A kikötők tele vannak munka iránt érdeklődő afrikai férfiakkal, akik egy kis pénzt szeretnének gyűjteni, hogy folytathassák az útjukat. Régebben az olajban gazdag Líbia a lehetőségek országa volt, a gazdaságnak szüksége is volt a külföldi munkaerőre. Ma azonban a lehetőségek a tengerparti városokat megcélzó minden egyes új migrációs hullámmal tovább halványodnak.
(Via: UNHCR, MEI, MSNBC, Middle east monitor)
