A hihetőnél is szimpatikusabb (összeesküvés)-elméletek sokasága dacára, ma sem lehetünk biztosak abban, hogy egyedüli értelmes lények vagyunk-e az univerzumban, vagy sem.
A világegyetem méterei, a benne található, galaxisok, csillagrendszerek, és bolygók száma miatt, szinte elképzelhetetlen, hogy egyedül lennénk. Mégis: az emberiség, pláne a modern civilizáció története csak egy pillanattöredék az univerzum idejében, úgyhogy bőven megeshet, hogy előttünk volt, és/vagy utánunk jön majd el a különböző fajokkal benépesített galaxisok kora.
Néhány évtizede azért próbálkozunk, hátha sikerül földön kívüli intelligenciára, vagy legalább – legyen az bármennyire primitív is – életre bukkanni a közelben. A kozmosz végtelen óceánjába dobott palackpostáink, a Voyager űrszondák, és az emberiséget bemutató aranylemezeik 1977 óta várják, hogy valakik kihalásszák őket, a SETI (Search for ExtraTerrestrial Inelligence) nevű nonprofit szervezet pedig 1984 óta dolgozik azon, hogy rátaláljon az idegenekre, és kapcsolatba lépjen velük.
Őrültség?
Sok tudósnak nem tetszik ez a törekvés, többek között napjaink egyik legismertebb, és legzseniálisabb fizikusának, Stephen Hawkingnak sem. Mint korábban megírtuk, legújabb dokumentumfilmjében a professzor azt mondja:
ha egy nálunk fejlettebb fajjal akadnánk össze, szükségszerűen úgy járnánk, mint az amerikai őslakosok, miután Kolumbusz felfedezte a kontinensüket.
Jó esetben. Mert az is előfordulhat, hogy az idegenek szemében olyanok lennénk, mint a baktériumok, ezért pillanatok alatt kiirtanának minket. Hawking szerint ezért hiba, hogy megpróbáljuk felhívni magunkra a figyelmüket.
Lehetséges vs. valószínű
Seth Shostak, a SETI vezetője nem ért egyet a fizikussal. A brit, The Guardian című lapban megjelent válaszában azt írja: „Stephen Hawking fényévekre jár az igazságtól, a veszélyes idegenekről szóló elméletével.”
A csillagász szerint, teljesen felesleges az aggodalom, már csak azért is, mert rég késő. A második világháború óta sugárzunk folyamatosan televíziós, és magas frekvenciájú rádióadásokat, valamint ami a legszembetűnőbb: radarjeleket az űrbe. Ezek a jelek fényévekkel odébb már nagyon gyengék, úgyhogy az idegenek a mieinknél sokkal nagyobb vagy fejlettebb eszközökre lenne szükségük, hogy észleljék őket. Ha ez mégis sikerülne nekik, akkor is nehezen elképzelhető, hogy akkora távolságból képesek lennének fegyverrel fenyegetni bennünket. A mi legjobb rakétáink, ha most lőnénk fel őket, nyolcvanezer év múlva közelítenék meg a naprendszerhez legközelebbi csillagot. Egy ellenséges idegen fajnak persze lehet sokkal fejlettebb technológiája, de a csillagközi háborúskodás csak a filmeken egyszerű.
Shostak úgy gondolja, már csak ebből a néhány egyszerű felvetésből is az következik, hogy
ha létezne egy olyan civilizáció, amelyik el akarja söpörni az emberiséget, és képes is lenne rá, akkor már megtette volna, hiszen már évtizedekkel ezelőtt érzékelniük kellett volna a jelenlétünket.
Ha ez nem lenne elég, a NASA sem aggodalmaskodik különösebben: 2008-ban Beatles dalokat sugárzott a Sarkcsillag felé, a jelek négyszáz év múlva oda is érnek. Seth Shostak szerint, bár az igaz, hogy minden lehetséges, de ez nem azt jelenti, hogy minden valószínű.
