Észak-Koreában sokan féltek tőlem
– mondta az egykor rendőrként dolgozó férfi a Washington Post riporterének. A hatalom, amit a munkája révén birtokolt, kényelmes életet biztosított neki. Egy olyan országban, ahol a lakosság túlnyomó része éhezik vagy kényszermunkatáborban dolgozik, neki volt saját tévéje és mindig volt mit ennie.
Belefáradt azonban az őt körülvevő nyomorba, és Kínán keresztül Dél-Koreába szökött, ami otthonának teljes ellentéte. Dél-Koreában demokrácia és jólét van, az ország az egyik legfejlettebb a világon. Az egykori rendőr, aki neve elhallgatását kérte, mégsem boldog Szöulban.
Tudtam, hogy Dél-Korea egy gazdag kapitalista ország. Azt hittem, hogy majd itt kevesebb munkával több pénzt szerezhetek
– mondta. A számításai nem jöttek be, most egy építkezésen dolgozik Szöul külvárosában, hogy eltarthassa családját. Saját elmondása szerint gyakran eszébe jut a korábbi élete, és már megbánta, hogy elhagyta Észak-Koreát. De már nincs visszaút, ha visszatérne, halálra ítélnék, vagy élete végéig kényszermunkatáborban kellene dolgoznia.
Felmérések szerint a harmaduk hazatérne, ha lenne rá lehetőségük.
A szökés nem oldja meg a nehézségeket
Ma több mint 27 ezer észak-koreai lakik Délen. Sokan közülük még az 1990-es években menekültek el az éhezés elől. Azonban ma sem sokkal jobb a Nyugattól teljesen elzárt ország helyzete. Az emberek továbbra is éheznek, nincsen szabad sajtó, az állásokat a kormány osztja ki. Azoknak, akik úgy döntenek, hogy a veszély ellenére mégis megpróbálnak eljutni Dél-Koreába, hónapokat, akár éveket is rejtőzködéssel és utazással kell tölteniük.
Vannak, akik megpróbálnak visszajutni az országba, miután kerestek egy kis pénzt. Mások, mint például a korábbi rendőr is, egy olyan országért hagyják el hazájukat, amely valójában nem is létezik. Dél-Korea képe csak a diktatúrába kalózkodással eljuttatott sorozatokon és filmeken keresztül körvonalazódik számukra.
Az egykori rendőr azt hitte, új hazájában szintén el fog tudni helyezkedni a területén. De ahhoz, hogy rendőr legyen, már túlkoros, a katonaság pedig elutasította. Azóta több helyen is megpróbált elhelyezkedni, például egy húsfeldolgozó üzemben, de mindenhonnan eljött a fizetésre panaszkodva. Most napi száz dollárt, körülbelül napi 27 ezer forintnak megfelelő összeget keres, ami ugyan több mint amennyit a hazájában kapott, de Szöulban vajmi kevés.
Nem csak papíron van különbség
A Dél-Koreába menekülők közül alig néhányaknak van érettségije, ami nem elég ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Ugyan Dél-Korea biztosít egy rövid, három hónapos képzést a menekülteknek, ez nem elég ahhoz, hogy mindenki be tudjon illeszkedni. Sok észak-koreai menekültnek meggyűlik a baja például a bankszámla-vezetéssel. A diszkriminációt is nehéz elkerülni, hiszen északi akcentusuk miatt szinte egyből kitűnnek a tömegből, ráadásul az alultápláltság miatt gyakran sokkal alacsonyabbak, mint a déliek. Ez hatalmas problémát jelent egy olyan országban, ahol az emberek rengeteget költenek a külsőségekre és a megjelenésre.
Ráadásul mivel korábbi életük egy másik országban van, nem rendelkeznek megfelelő kapcsolatokkal, ami egy munkához kell.
A siker sem feltétlen jelent megoldást. „Nagyon félek a megbélyegzéstől […] Van, hogy néhány angol szót is használok, amikor Dél-Koreaiakhoz beszélek. Így azt hihetik, hogy külföldi vagyok, aki csak most tanul koreaiul” – ezt egy már Szöulban élő, sikeres költőnő mondta.