Nagyvilág

Iráni atomprogram: enyhült az ellenséges viszony, de a bizalmatlanság megmaradt

Az iráni elnök szerint a teheráni atomprogramról szóló megállapodás aláírásával országa és az Egyesült Államok megtette az első lépéseket az ellenséges viszony enyhítésére, de a bizalmatlanság megmaradt.

“A legfontosabb az, hogy milyen irányban haladunk, az ellenségeskedés fokozása vagy csökkentése felé? Azt hiszem, hogy megtettük az első lépéseket az ellenségeskedés csökkentése felé” – mondta Róháni. Hozzátette, hogy ettől még Washington és Teherán közötti távolságtartás és a bizalmatlanság egyhamar nem fog megszűnni.

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között július közepén született megállapodás lehetővé teszi Irán számára a nukleáris erőművek békés célú használatát, a megállapodás ugyanakkor elejét veszi annak, hogy az ország atomfegyvert állítson elő. Az atomalku szerint Irán növeli nukleáris programjának átláthatóságát és befagyasztja néhány nukleáris tevékenységét az ellene hozott gazdasági büntetőintézkedések feloldásáért cserébe.

Róháni meggyőződését fejezte ki a tévéinterjúban, hogy az iráni parlament és a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács is jóvá fogja hagyni az atomprogramról szóló megállapodást. Felhívta a figyelmet azokra a közvélemény-kutatásokra, amelyek azt jelzik, hogy az irániak többsége kedvezően ítéli meg az egyezményt, márpedig szerinte az említett intézmények álláspontja általában nem áll távol a közvélekedéstől. Róháni szerint tiszteletben fogja tartani a megállapodást is a befolyásos Forradalmi Gárda is, amely tagjai közül egyesek bírálták az egyezséget.

Róháni nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy fogolycserére kerül sor az Egyesült Államok és Irán között. Iránban három amerikai állampolgárt tartanak fogva, köztük Jason Rezaiant, a The Washington Post című amerikai napilap munkatársát. Az Egyesült Államokban fogva tartott irániak zöme a Teherán elleni szankciók megkerülése miatt került börtönbe. Barack Obama amerikai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy nem enyhül a nyomás Teheránon, amíg nem engedi el az amerikaiakat.

A szíriai konfliktussal összefüggésben Róháni közölte, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnöknek hatalmon kell maradnia legalább addig, amíg nem győzik le az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet. Kifejtette, hogy nem lehet harcolni a terroristák ellen a hivatalban lévő kormány megkerülésével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik