Szokásos módon kezdtem el interjúalanyok után kutatni ehhez a cikkhez: átnéztem a Facebook-ismerőseim listáját. Bevándorlás, plakátok, vagyis éljen külföldön, ok, meg is van…aha, ő az osztálytársam volt, jó, ő is, várjunk csak, meg ő is, és ő is, és ő is…
Egy gyors kalkuláció után realizáltam, hogy a 33 fős gimnáziumi osztályomból legalább heten külföldön élnek. Ez persze nem reprezentatív eredmény, de azért beszédes…ők mind bevándorlók valahol.
Közülük páran és mások is vállalták, hogy elmondják a véleményüket a Fidesz bevándorlós plakátjairól, meg arról, ők hogyan éreznének, ha az általuk választott országban hasonló üzeneteket terjesztenének kormányzati szintről.
„Nem szeretnék olyan országban élni, ahol efféle plakátokkal találom szemben magam, sem Magyarországon magyarként, sem külföldön idegenként. Nagyon károsnak tartom az efféle jelenséget, ahol embereket szólítanak fel valamire még az előtt, hogy tudnánk, kivel állunk szemben” – mondja a Németországban orvosként dolgozó Erik.
Ő még azelőtt költözött oda, hogy a német munkaerőpiacot megnyitották volna az újonnan csatlakozott kelet- és közép-európai országok előtt 2011-ben.
„Az ok egyrészt a magyar orvosi társadalomra jellemző hierarchikus rendszer volt, amiben nem szerettem volna részt venni, másrészt az anyagi oldal. Ha az embernek úgymond a nulláról kell kezdenie, anyagi biztonságot szeretne magának és az utódoknak teremteni, mindezt tisztességes, intellektuális munkával, úgy érzem, Magyarországon elég nehéz.”
Fotó: Hír24
Erik szerint a bevándorlós plakátok terjesztése csak az előítéleteket erősíti.
„Nem szeretek én sem olyan vendégségbe menni, ahol az ajtó mellett egy tábla áll ilyen feliratokkal, hogy jólnevelt ember illedelmesen köszön, leveszi a cipőjét és kezet mos, ez engem is frusztrálna, és egy jóérzésű vendéglátót is. Mert a vendéglátó talán nincs tisztában azzal, hogy én honnan jövök, és hogy ez nekem, mint vendégnek evidens is lehet.”
Hosszútávon a plakát-kampány a gazdaságra nézve is negatív következményekkel járhat – fejtegeti Erik.
„Gondoljunk arra, hogy Magyarországra több százezer turista jön, akik magukat jól szeretnék érezni, kikapcsolódásra vágynak. Óhatatlanul is lesz olyan, akiben ez negatív érzéseket fog szülni, mert nem tudja majd eldönteni, hogy ebből mennyi az, ami rá vonatkozik. Tehát van ennek egy kemény gazdasági vetülete is…Azt hiszem, hogy ez a hozzáállás a külföldiekkel szemben inkább mutatja a mi “szegénységünket”, mintsem a Magyarországra jövőjét, hiszen a külföldiek jelenthetnek munkaerőt is, ami egy felfelé ívelő gazdaságban szükséges. Tehát ez is csak azt mutatja, hogy a magyar gazdaság éretlen erre, hogy a vitorlát szélirányba állítsuk.”
A Belgiumban élő Réka szerint a plakát-kampány csak egy politikai fogás.
„Korlátolt és ostoba, mint akiknek szól. Mert ez még véletlenül sem a bevándorlóknak szól. Csak egy próbálkozás arra, hogy a Jobbik szavazótábora rádöbbenjen, van bennük valami közös a miniszterelnökkel. Ilyenkor szégyellem magam, hogy magyar vagyok. Mint amikor kiadtuk az azeri baltás gyilkost. A világ nem látja, hogy ez csak egy cirkusz. Csak azt, hogy a magyarok rasszisták.”
Réka két és fél éve érkezett Belgiumba a férjével és az akkor 12 éves fiával.
„Már nem láttam reményt a szebb jövőre otthon, kétségbeesetten kerestem külföldi állást. Amikor megtudtam, hogy Belgiumban is indul az a HR projekt, amiben otthon dolgoztam, nem volt kérdés, hogy bármit megtennék, hogy jöhessek. December 21-én megkaptam az állást, és január 2.-án már a repülőn ültünk. Azóta itt is befejeztem a projektet, és kint született még egy fiam.”
A kismama azt mondja, bár időnként érzi, hogy ő csak egy idegen az országban, a belgák sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék a beilleszkedésüket.
„Itt ingyen tanulok hollandul, kaptam egy 60 órás tréninget Belgiumról, a saját konzulensem segít, ha a hivatalos ügyekkel nem boldogulok, de néha így is érzem, hogy csak egy bevándorló vagyok. Ha itt lennének ilyen plakátok, valószínűleg először észre sem venném őket, bár legalább érteném. Rosszul esne, még akkor is, ha tudnám, hogy egy szűk csoport gondolja így. Hiszen a miniszterelnök üzeni.”
Csilla, aki kérte, hogy ne igazi nevét használjuk, már több mint tíz éve elhagyta Magyarországot, egyetemi tanulmányait is külföldön végezte.
„Őszintén szólva, amikor először megláttam a neten a plakátot, megállt bennem az ütő. Hogy a fészkes fenébe lehet ezt megcsinálni?! Azt gondoltam, hogyha ezt otthon tényleg beveszik, akkor ezt az országot Abszurdisztánnak hívják, és nem Magyarországnak!”
Fotó: Hír24
A lány jelenleg Londonban él, és saját vállalkozásán dolgozik.
„Amikor elköltöztem otthonról, hogy nemzetközi tapasztalatot szerezzek, még nem gondoltam, hogy ennyire kilátástalan lesz a helyzet, és nem fogok tudni visszamenni. Jelenleg saját startupot építek, vállalkozó vagyok.”
Csilla szerint a plakát-kampánnyal a kormány rontja az ország renoméját.
„Eszméletlenül örülök, hogy már több millió forint összegyűlt magánadományokból az ellenkampányra, és hogy folyamatosan festik be a meglévő plakátokat. Ezzel az aljas húzással a Fidesz bebizonyította, hogy nem 30 évvel, hanem inkább hetvennel van lemaradva Európától, és hogy ahelyett, hogy előre mutatna, inkább butítja a társadalmat KÖZPÉNZBŐL. Egy pillanatig sem gondolhatja senki, hogy plakátokkal majd megoldjuk a kontinens bevándorlás kérdését! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez egy pánikban született elterelő kommunikációs fogás. Borzasztó veszélyes játékot űznek, hogy szítják a tüzet otthon, és hogy lejáratják az országot az egész világ előtt.”
Zoli, aki az ELTE-n végzett fizikatanárként, csak pár évet húzott le a szakmájában – egy középiskolában dolgozott, ahol sokáig nem kapott teljes állást. Így inkább más lehetőség után nézett, és gyakornokként bekerült egy tudományos programba, amely Németországba sodorta 2007-ben. Végül ott PhD-zett, nemrég pedig Angliában kapott állást a világ jelenleg legnagyobb fúziós reaktorában.
„Kinyílik a bicska a zsebemben attól a végtelenül cinikus manipulációtól, amit ez a kampány képvisel” – magyarázza, amikor a bevándorlós plakátokról kérdezem. „A deklarált célra alkalmatlan, ez nyilvánvaló. Amire jó az az, hogy kihozza a legrosszabbat az erre fogékony emberekből, és elterelje a figyelmet valós problémákról.”
Zolit a külföldön töltött évek alatt soha egyetlen atrocitás sem érte bevándorlóként, és bár szerinte a különböző szokások elfogadása vezethet súrlódásokhoz, mégsem jó dolog egy egész közösséget megbélyegezni egy ilyen kampánnyal.
„Nem mondom azt, hogy a bevándorlás nem okozhat problémákat, a kultúrák összeegyeztetése nem egyszerű, és vannak olyanok, akik nehezen illeszkednek be. Viszont egyrészt nem kéne általánosítani, másrészt az ország egészére nézve vannak nagyobb volumenű problémák is.”
Zoli azt mondja, nem nagyon tudja elképzelni, hogy ott, ahol él, egy napon hasonló, figyelmeztető plakátok fogadják, mint bevándorló.
„Meg lennék döbbenve, mert ilyesmire sose számítanék itt…”
Erik is úgy gondolja, nem segítette volna a beilleszkedését bevándorlóként, ha Németországban hasonló plakátok terjedtek volna.
„Újként megérkezni egy idegen országba, nem egyszerű. A kezdeti nyelvi nehézségek és a beilleszkedés sok esetben érzékenyebbé teszi az embert. Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha ilyen plakátokkal találtam volna magam szemben. Frusztráló lett volna, az biztos. De nem történt ilyen sosem. Sőt, gondolkodás nélkül mondhatom, hogy soha semmilyen atrocitás nem ért. Persze a németek között is van különbség abban, ki hogy viszonyul a bevándorlás témájához. Ami talán általános, hogy tudnak diplomatikusan beszélni erről, és alapvetően kedvesek. Talán, mert a vezetőik is.”
Réka szerint is éppen elég nehéz a beilleszkedés, hát, még ha ezt tetéznék egy magyarországihoz hasonló kampánnyal. Azt mondja, érzi a bevándorló-lét hátrányait, de atrocitás emiatt még nem érte Belgiumban.
„Nem. Soha. Bár azt igenis érzem, hogy más vagyok. Egy kicsit kevesebb. A fiamat automatikusan szakmunkásképzőbe küldték a másfél éves holland képzés után. Mint a többi külföldi gyereket. Most keresünk gimit, amelyik átvenné egy év halasztással. Szóval még így sem könnyű, hogy nem utálnak minket nyíltan.”
Csilla szerint, bár Angliában valódi probléma a hatalmas bevándorló-áradat, és a májusi választásoknak is egyik központi témája volt az uniós munkavállalók kérdése, itt mégsem történhetne meg az, hogy a külföldieket plakátokon figyelmeztessék arra, hogy nem vehetik el mások munkáját.
„Én Londonban, a multikulturális világ központjában élek, ahol a statisztikák szerint a város majdnem negyven százaléka az Egyesült Királyságon kívül született. Ezért is érzem itt jól magam, mert nagyon sok a hozzám hasonló bevándorló, és ezt a sokszínűséget itt tiszteletben tartják, sőt, előnyt kovácsolnak belőle! Ez serkenti a versenyt, a kreativitást, a produktivitást és a vállalkozásszellemet. Sok nagyon különböző emberrel kell együtt dolgoznom és élnem. Itt a világ kinyílik, és nem bezárul.”
