Nagyvilág

Orbán sikerként értékeli az uniós csúcsot

Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken - jelentette be a miniszterelnök a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetésről döntő állam- és kormányfői csúcsot követő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A most kialkudott keretköltségvetés értelmében 2014 és 2020 között Magyarország egy főre jutó támogatása 712 ezer forint lesz, míg az idén záruló hétéves ciklusban ez 660 ezer forint volt. Ezzel az ország a harmadik helyen állt a tagállamok között.

Magyarország egy főre jutó nettó pozíciójának javulását úgy sikerült elérni, hogy eközben a teljes uniós költségvetés összege csökken – jelentette ki a kormányfő.
Magyarországnak összesen 7080 milliárd forint jut, 20 milliárddal több, mint az idén záruló hétéves ciklusban. Orbán Viktor az összeg nagyságát úgy érzékeltette, hogy 20 ezer forintosokban hat, 500 eurósokban pedig egy tehervagont töltene meg.

A kormányfő szerint a Magyarországnak 2014 és 2020 között járó 7080 milliárd forintos pozitívum a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 3,6 százalékának felel meg. E mutató tekintetében csak Bulgária előzi meg Magyarországot. A mostani ciklusban Magyarország a hetedik volt ebben a sorrendben. A nettó pozíció teljes összegét összevetve Magyarország 2014 és 2020 között a harmadik helyen lesz a jelenlegi ötödikkel szemben.

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen felül megmarad a korábban vitatott áfaelszámolás lehetősége, a projektek 75 százalékos uniós támogatási részaránya pedig 85 százalékra emelkedik Magyarország esetében. Ez évi 210 milliárd forint megtakarítást jelent a magyar büdzsének.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ) a minisztériumokhoz kerülő irányító hatóságok döntenek majd az uniós források felhasználásáról. Az még nem dőlt el, hogy a jelenlegi pénzügyi időszakot az NFÜ viszi-e végig, és az irányító hatóságok az új pénzügyi időszak kezdetén veszik-e át a ügynökség feladatait, vagy fokozatos átállás lesz, és a két struktúra egy ideig egymással párhuzamosan működik majd.

Az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint az Orbán-kormány nem tudta érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket a hétéves uniós költségvetési vitában. Tabajdi Csaba pénteki közleményében azt írta, hogy a szocialisták nemmel fognak szavazni az EU-büdzsére.

“Magyarország nem veszíthet el 1400 milliárd forintot az uniós költségvetésből! Az Orbán-kormány nem tudta érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket a hétéves uniós költségvetési vitában” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Tabajdi Csaba szerint “akárhogy is csűri-csavarja” Orbán Viktor a számokat, a veszteséget a magyar polgárok, vállalkozók és kistérségek szenvedik el.

Német és brit siker

Az Európai Unió költségvetésének nettó befizetői, mint Németország és Nagy-Britannia, sikerrel vitték keresztül akaratukat – állapítja meg a német hírügynökség – és az EU történetében első alkalommal, a következő hétéves periódusban (2014-2020 között) kevesebb pénzből gazdálkodnak, mint eddig.

A következő hétéves periódusban 960 milliárd euró lesz az uniós keret – szemben a jelenlegi 993,6 milliárddal. Angela Merkel német kancellár ragaszkodott ahhoz, hogy a költségvetés ne haladja meg az EU bruttó nemzeti jövedelmének az egy százalékát. Ugyanakkor bebiztosította, hogy országa a felzárkóztatási alapok egyik legnagyobb haszonélvezője maradjon, hiszen Kelet-Németország (az egykori NDK) elmaradottabb régiói is jelentős összeget kapnak az uniós alapokból.

A tagállamok tekintettel voltak a pénzügyi-gazdasági válságra, és a költségvetésben biztosítani akarták, hogy a hosszú távú befektetések, mint az energetikai- és közműhálózatok is biztosabb alapokon álljanak – jegyzi meg a dpa.
A Reuters brit hírügynökség szerint a megállapodás kifejezi az északi országok, mint Nagy-Britannia és Hollandia takarékossági törekvését, miközben az agrártámogatásokban figyelembe vették a francia és lengyel kívánalmakat.

Az uniós csúcs döntéseiről itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik