Nagyvilág

Füst szállt fel a kettes reaktorból is

Szürke füst szállt fel a Fukusima 1. japán atomerőmű kettes és hármas reaktorblokkjából, utóbbit már eloltották.

A CNN hírtelevízió hétfői értesülése szerint egyelőre nem tudni, hogy milyen komplikációk léphettek-e fel a március 11-i földrengésben megsérült erőmű hármas reaktorával kapcsolatban. A Reuters arról számolt be, hogy a dolgozók egy részét evakuálták az épületből. Nem sokkel ezt követően a Kyodo japán hírügynökség közölte: a szivárgás megszűnt, viszont a kettes reaktorból is füstszivárgást észleltek, melynek okát jelenleg is vizsgálják.

Hétfőn a hrámas reaktorban jelentős nyomásemelkedést jeleztek, a japán szakhatóságok ezért azt fontolgatták, hogy szellőztetéssel – egy külső szelep megnyitásával – oldják meg a problémát, ami viszont a sugárzás hirtelen megugrásával járna – közölte hétfőn a japán atomenergia-biztonsági szolgálat egyik illetékese.

A 33 milliós Nagy-Tokióban a sugárzás szintje jelenleg a megengedett értékek között van, s csökkent a fukusimai atomerőmű közelében is. Vasárnap az erőműtől 500 méterre északnyugatra a sugárzás mértéke 2625 mikrosievert volt óránként, míg előző nap 3443 mikrosievert. A sugármennyiség megengedett mértéke ugyanakkor 0,05-0,2 mikrosievert óránként. A jód és cézium radioaktív izotópját több prefektúrában is megtalálták a vezetékes ivóvízben, de nem egészségre veszélyes mértékben.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organisation, WHO) szóvivője azonban aggodalmának adott hangot a japán élelmiszerekkel kapcsolatos sugármérték kapcsán. Az ENSZ szervezete szerint a helyzet súlyos, és nem zárható ki annak veszélye, hogy az abnormális radioaktivitással rendelkező élelmiszerek külföldre is eljutnak – tudta meg a Reuters.

A japán kormány nem sokkal ezt követően bejelentette: négy prefektúrát szólítottak fel tejszállítmányaik felfüggesztésére – adta hírül a Kyodo japán hírügynökség.

Korábban még arról szóltak a hírasádok, hogy helyreállították a földrengés és szökőár sújtotta Fukusima 1-es számú (Daiicsi) atomerőmű kettes és egyes reaktorblokkjának a külső villamosenergia-ellátását, s a remények szerint megkezdhetik a reaktorok és az alattuk lévő pihentető medencék hűtését, mihelyt üzembe helyezik a hűtőrendszert, ami azonban még napokig is eltarthat. A cél az, hogy áram alá tudják helyezni a blokkok vezénylőtermeit, és működtetni tudják a világítást.

A legnagyobb problémát jelentő reaktorblokk, a hármas esetében a tűzoltók hat és fél órán keresztül hűtötték tengervízzel a reaktort védő épületszerkezetet. Speciális gépekről 22 méter magasságú vízoszlopokat irányítottak az épületszerkezetre, összesen 1100 tonna vizet kilocsolva.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nukleáris sakk-matt Japánban (Kitekintő.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik