A bangladesi távközlési hatóság helyi idő szerint szombat este tiltotta meg a Facebookhoz való hozzáférést azzal az indokkal, hogy az internetes oldal sértő az ország muzulmán lakosságára nézve. A hatóságok őrizetbe vettek egy fiatalembert, aki a bangladesi államfőt és a miniszterelnököt, illetve az ellenzék vezetőit kifigurázó képeket tett fel a közösségi portálra.
A hatóságok közölték, hogy újra hozzáférhetővé teszik a Facebookot, mihelyt törölték a becsmérlő tartalmakat.
Pénteken muzulmánok ezrei tiltakoztak a fővárosban, Dakkában a Facebookon található istenkáromló tartalmak miatt, s azért, mert a közösségi portál Mohamed-rajzolási versenyt hirdetett meg a felhasználók között.
Pakisztán után Banglades a második ázsiai ország, amely letiltotta a Facebookot. A pakisztáni kormány május 19-én rendelte el a közösségi oldal május végéig történő teljes bezárást a Mohamed-ábrázolás rajzversenye miatt. A próféta ábrázolására való felhívás más iszlám országokban is felborzolta a kedélyeket tekintettel arra, hogy az iszlám tiltja Mohamed bármilyen képi ábrázolását. Amikor Mohamed-karikatúrák jelentek meg egy dán lapban 2005 szeptemberében, tiltakozáshullám kezdődött a muzulmán országokban, az erőszakba torkolló tüntetések mintegy 50 ember életét követelték.