Külföld

Kinek beszélt Putyin?

admin
admin

2007. 02. 23. 07:00

Oroszország ismét a világpolitika színpadára lépett, Putyin saját elnökségének állított emléket – íme két jellemző, egymást nem is kizáró vélemény az orosz elnök legutóbbi, a hidegháborút idéző beszédeiről. Szakértők szerint a keményedő hangnem azt valószínűsíti, hogy az elnök utóda jövőre a volt védelmi miniszter, Szergej Ivanov lesz.

Vajon csak a taktika változott, vagy ez már az új stratégia? Az orosz elnöknek a müncheni nemzetközi biztonsági konferencián sikerült meglepnie a világot. Nem annyira azzal, amit mondott, mert abban túl sok újat nem lehet fölfedezni: külön-külön szinte mindent elmondott már korábban.


Nem először vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy világuralomra tör és új fegyverkezési versenyt indít el, de az oroszok nem félnek, mert van elég nagyon hatékony fegyverük; nem először kifogásolta a NATO terjeszkedését; nem először kifogásolta azt sem, hogy a Nyugat rá akarja kényszeríteni másokra a saját demokráciafölfogását (és így tovább) – az új legföljebb az lehetett, hogy mindez összegyűjtve, rangos nemzetközi pódiumon hangzott el, természetesen a témához illő hangnemben; több újságírónak eszébe is jutott Hruscsov emlékezetes beszéde az ENSZ-ben, amikor fölhergelve magát a cipőjével verte a szónoki emelvényt. Putyinon rajta maradt a cipő.


A müncheni beszéd első hallásra sokakban idézhette föl a hidegháború időszakát, Gates amerikai védelmi miniszter ironikusan be is vallotta, hogy egy pillanatra már-már nosztalgiát érzett a hidegháború iránt, de aztán felelősségteljesen hozzátette: elég volt belőle egyszer. Washington tehát ebben nem partner, igaz, ezt Moszkva sem akarja. A háborút amúgy sem szavakkal vívják; a hidegháborút sem.


Putyin kardot tart a kezében 2007. február 12-én, amikor Szalman bin Abdel-Aziz asz-Szaúd herceg, Rijád kormányzója társaságában látogatást tesz a rijádi Történelmi Központban (MTI/EPA)



Fokozatosan romlott a viszony

A putyini szavak azonban két hét múltán sem hagyják nyugodni az elemzőket. Pedig a fő kérdés alighanem az, hogy kinek szánta beszédét az orosz elnök. Megoszlanak a vélemények.

Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadást Vlagyimir Putyin őszintén értékelte úgy, mint az egész civilizált világot ért kihívást; olcsó magyarázat volna arra gondolni, hogy csakis a csecsenföldi háborút, Kreml-béli hivatalos nevén antiterrorista kampányt látta vele nagyszerűen „legitimálhatónak”. Ő volt az első külföldi államfő, aki a támadás után kapcsolatba lépett George Bush amerikai elnökkel, és később azt sem puszta számításból viselte el, hogy az afganisztáni hadművelet előtt az amerikai haderő beköltözött a közép-ázsiai hátsó udvarba: belátta, hogy ha valóban segíteni akar, bizonyos következményekkel számolnia kell.


A korabeli orosz sajtó és az afgán veteránok is barátságos hangnemben figyelmeztettek a várható veszélyekre, és még azt sem kötözködve, csak úgy mellesleg jegyezték meg, hogy Oszama bin Ladent tulajdonképpen az amerikaiak nevelték föl – igaz, szovjetellenes szerepet szánva neki, de lám, önjáró lett… „Sebaj, most szövetségesek vagyunk” – mondogatták akkor.

Az iraki háború tervét Moszkva hibás lépésnek tartotta, azt azonban több orosz elemző sem értette, miért sietett Putyin olyan gyorsan „trojkát” alkotni Chirac francia elnökkel és Schröder német kancellárral. Volt, aki megjegyezte, olyan ez, mintha valaki egy családi perpatvarba avatkozna bele kívülről. Putyin nem így gondolta.

A hivatalos Washington még nem, a sajtó azonban már elkezdte bírálni a Kreml urát, az orosz belpolitikai fejlemények, valamint az energiabotrányok pedig fokozatosan lehűtötték Moszkva és az Egyesült Államok viszonyát, a nyugati orgánumok – csekély kivételtől eltekintve – egyre keményebben bírálták az orosz elnököt.

Patkánykergetésből tanult

Még csak megbízott elnök volt Putyin, amikor az első könyv megjelent róla. Három újságírónak vallott életútjáról, és néhány olyan dolgot is elárult magáról, amely több későbbi cselekedetére vagy megnyilatkozására magyarázatot ad. Meglehetős szegénységben nőtt föl, a rozzant ház kapualjában patkányok futkároztak. Bottal hadakozott velük. Egyszer egy hatalmas patkányt kergetett, az befutott előle a sarokba, ahonnan aztán már nem volt hova menekülnie. Több évtized távlatából is plasztikus képet festve mesélte el, mit érzett, amikor a patkány visszafordult és rátámadt, és már neki kellett menekülnie. „Szinte repült utánam, ahogy kergetett” – mondta. A történetet így sommázta: egyszer s mindenkorra megértettem, milyen érzés, ha valakit kényszerhelyzetbe kergetnek.


Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos évenkénti nemzetközi sajtóértekezletén beszél a moszkvai Kremlben 2007. február 1-jén (MTI/EPA)


Többen állítják, Putyint az „kergette kényszerhelyzetbe”, hogy a közelmúltban egyes amerikai politikusok besorolták Oroszországot az ellenségek közé. Mások konkrét amerikai terveket, mindenekelőtt a cseh- és lengyelországi védelmi rakétarendszer-telepítési terveket nevezték meg fő oknak. A napokban néhány hírügynökség már azt jelentette, hogy Moszkvában hisztérikusan fogadták ezeket a terveket. A hisztériának azonban a mérvadó orosz sajtóban nincs nyoma. Felelős beosztású politikusok pedig enyhíteni igyekeznek az elvétve elhangzó harcias kijelentéseket, mint például a hadászati rakétacsapatok parancsnokának, Szolovcov tábornoknak ama nyilatkozatát, miszerint ha az amerikaiak valóban Cseh- és Lengyelországba telepítik a rakétavédelmi rendszert, akkor a csehek és a lengyelek is orosz rakétacélponttá válhatnak. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján szovjet politikusok és tábornokok hasonlóképpen riogatták a nyugati közvéleményt, megakadályozandó amerikai rakéták nyugat-európai telepítését.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán kijelentette, természetesen reagálni fognak, de hisztéria nélkül. És nem hagyják, hogy újabb fegyverkezési hajszába kergessék őket, mert nem akarják kockára tenni, amit a gazdaságban, az életszínvonal emelésében elértek. Mellesleg megjegyezte, hogy orosz ballisztikai szakértők szerint az Irán vagy Észak-Korea felől érkező rakéták ellen nem Cseh- vagy Lengyelországban kell védekezni. Viszont egyáltalán nem mellesleg tette hozzá: sose mondták azt, hogy ez a rakétavédelmi rendszer ellenük irányul.

Egyenjogúságot szeretne Putyin?

A telepítési terveket, pontosabban szólva a téma kezelését különben tekintélyes nyugat-európai politikusok is bírálták. Az európai biztonság egyik építőmestere, Hans-Dietrich Genscher, aki 1974-től tizennyolc éven át irányította a Német Szövetségi Köztársaság külpolitikáját, a Der Tagesspiegel című német lapban hangsúlyozta: ilyen fontos kérdést nem szabad kétoldalú keretek között intézni, ez az egész NATO-t és az Európai Uniót érinti. Az identitásukról van szó – emelte ki a legendás külügyminiszter. Genscher különben Putyin több bíráló megjegyzését helyénvalónak nevezte, mondván, a beszédet komolyan kell venni, és az orosz elnök által érintett kérdések tulajdonképpen az egyenjogú globális együttműködés igényéből fakadnak.

Putyin amerikai bírálói viszont azt vetik az orosz elnök szemére, hogy a washingtoni politika szégyenpadra ültetésén túl megint egyszer arra is játszott, hogy éket verjen Európa és az Egyesült Államok közé. Érdekes a The Washington Post elemzőjének, Charles Krauthammernek az okfejtése. Szerinte a müncheni beszéd jeladás volt: annak bejelentése, hogy Oroszország kilép az árnyékból és ismét a főszereplők egyike akar lenni a világpolitika porondján. Krauthammer szerint Putyin egyszerűen megirigyelte Gromikótól, hogy az egykori szovjet külügyminiszter még kijelenthette, nincs a világpolitikában egyetlen olyan kérdés sem, amelyet a Szovjetunió nélkül meg lehetne oldani. Most ugyanezt a pozíciót kívánja Oroszország számára megszerezni. Persze Putyin is tudja, hogy sem gazdaságilag, sem katonailag, sem demográfiailag nem képes erre – folytatja az amerikai elemző, és azt fejtegeti, hogy az orosz elnök ugyanakkor nem akarja magával cipelni a szovjet örökség ideológiai terheit, nem akarja elpusztítani Amerikát, csak éppen minél inkább meggyöngíteni. Az egész világ előtt jelezte, hogy többé nem partnere az Egyesült Államoknak – mondja Krauthammer.

Hazabeszélt?

Minden elemzésnek megvan a maga kockázata: vannak, akik szerint a müncheni beszéd legfontosabb címzettje az orosz nép. Oroszországban tízmilliók gyötrik magukat amiatt, hogy a birodalom szétesett, s a világ azóta folyamatosan megalázza őket (minden bírálatot így élnek meg). „Végre valaki megmondta nekik!” Egyáltalán nem mellékes, hogy ez a valaki éppen a hetvenszázalékos népszerűségnek örvendő elnök. Bár még bő esztendő hátravan az elnökválasztásokig, Putyin érezheti úgy, hogy ideje előkészíteni a történelmi örökséget. Most még nem az a lényeg, ki fogja folytatni utána a Kremlben (ha tényleg távozik, ahogy folyamatosan mondja), hanem hogy mit fog folytatni az a valaki.


Putyin és Szergej Ivanov védelmi miniszter beszélget a MAKS 2005 nemzetközi légi bemutatón a Moszkva közelében fekvõ Zsukovszkijban 2005. augusztus 16-án (MTI/EPA)


Ezt a „mit” pedig az egész beszéd alapvetéséből kihallani: íme, itt van egy ország, amelyet le tetszettek írni, de amely a káosz után talpra állt, megint erős, és most visszaköveteli magának a régi helyét. Pedig hát Oroszország, az Európai Unió átlagát jócskán meghaladó növekedési adatai, költségvetési többlete, több mint háromszázmilliárd dolláros valutatartalékai, hatalmas energiaforrásai ellenére is csak középhatalom, és belátható időn belül nem is számíthat többre. Katonai tekintetben vitathatatlanul a két nukleáris óriás egyike, de népessége rohamosan fogy, a férfiak születéskor várható élettartama ötvenkilenc év, az olaj- és földgázdollárok pedig alig-alig szolgálták a gazdasági szerkezet nagyon is kívánatos átalakítását. Az ipari termelés például az egész gazdaság átlagánál kisebb mértékben, négy százalékkal nőtt csak tavaly, igaz, a katonai-ipari komplexum mintegy tíz százalékkal. Katonai illetékesek büszkén jelentették, hogy a repülőgépgyártás egyenesen huszonöt százalékkal nőtt, ez azonban összesen huszonhat gépet jelent; a szovjet időkben évi háromszázötven-négyszáz légi járművet gyártottak.

Ettől persze az oroszok még gondolhatják úgy, hogy fölemelkedtek, ismét erősek, és ezt a világnak el kell ismernie. A hangsúly azonban München után nagy valószínűséggel az offenzív föllépésen, kevésbé az együttműködő konszenzuskeresésen lesz. A retorikában mindenképpen. Éppen ezért mintha tisztábban látnánk már az utódlás kérdésében is.

Ivanov jöhet

Vlagyimir Putyint alighanem Szergej Ivanov követi majd a Kremlben, a KGB egykori alezredesét a KGB egykori vezérezredese, az első orosz „civil” védelmi miniszter. Első miniszterelnök-helyettessé történt minapi kinevezése, valamint hogy egyidejűleg megszabadult a hadseregbeli botrányos dolgok miatt sokat bírált védelmi miniszteri tárcától segít majd neki abban, hogy a népszerűségi listán behozza a most még vezető másik utódjelöltet, a liberálisként emlegetett Dmitrij Medvegyevet.

Leginkább persze a müncheni beszéd segít majd neki. Néhány évvel ezelőtt ő is mondott már ilyesmiket, ugyanott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.