Külföld

2006: balra dőlt a világ

admin
admin

2006. 12. 22. 07:00

Nem sok babér jutott a jobboldali pártoknak 2006-ban. Néhány, a regionális folyamatokkal szakító dél-amerikai országot kivéve, az államok zömében baloldali győzelmet hoztak az idei választások. Persze néhány helyen már az is sikernek számítana, ha több hónapos huzavona után megalakulna a kormány.

Baloldali győzelmek és kormányalakítási válságok egész sorát hozta a 2006-os esztendő, ha a világpolitikai szempontból jelentősebb, illetve hazánk számára fontosabb országok választásait vesszük sorba. A listát egy skandináv ország kezdte: januárban, ha nem is túl nagy különbséggel, de ismét Tarja Halonen diadalmaskodott a finn elnökválasztáson, így a szociáldemokrata politikus asszony újabb hat évre biztosította államfői pozícióját.


Romano Prodi (MTI/EPA)

A legjelentősebb fordulat Olaszországban történt, ahol a baloldal három egymást követő választáson győzedelmeskedett. Áprilisban Romano Prodi jelenthette be híveinek az Unió néven futó baloldali pártszövetség győzelmét, miután összesen 25 ezer szavazattal többet szereztek, mint a kormányfői széktől búcsúzó Silvio Berlusconi. Igaz ugyan, hogy majd fél évvel később felmerült az újraszámlálás lehetősége, ám még ha erre sor is kerül, nagy valószínűséggel csak a különbség változik, a sorrend nem.

A bíróság mindenesetre nyomozást rendelt el egy újságíró által készített dokumentumfilm kapcsán, mely azzal vádolta Silvio Berlusconit, hogy a belügyminisztérium szavazatszámláló-rendszerén keresztül egy programmal az üres szavazócédulák közül mintegy egymillió szavazatot saját pártjára íratott. A film készítői szerint ezt többek között az is alátámasztja, hogy míg a 2001-es választásokon 1,7 millió üres szavazólap volt, addig 2006-ban csupán 445 ezer.


Bár az ügy még nem zárult le, az vélhetően nem veszélyezteti Prodi miniszterelnöki székét, mint ahogy nincs miért aggódnia Giorgio Napolitanónak sem. Az idén nyolcvanéves egykori kommunista politikust negyedik nekifutásra választotta meg köztársasági elnöknek az 1009 tagú elektori testület nem sokkal Prodi győzelme után. Néhány héttel később aztán a helyhatósági választáson vált teljessé a baloldal győzelme. “Milánót kivéve az összes fontos város a miénk” – jelenthette ki boldogan Romano Prodi miniszterelnök május végén, miután Rómában Walter Veltroni polgármester 25 százalékot vert legerősebb riválisára, de a baloldali jelőlt győzött Nápolyban, Torinóban, s a nyolc régióból ötben.

Demokrata sikerek

Olaszországhoz hasonlóan egyszerre több fronton szenvedett komoly vereséget a jobboldal az Egyesült Államokban is. Tizenhárom évnyi republikánus dominancia után először lesz többsége a Demokrata Pártnak a kongresszus alsó- és felsőházában egyaránt. A november hetedikei választások hivatalos végeredménye alapján a 435 tagú képviselőházban 233 képviselőjük lesz a demokratáknak a republikánusok 202 mandátumával szemben. A szenátusban egyaránt 49-49 helyet szerzett a két nagy párt, a két független szenátor azonban bejelentette, hogy a demokratákkal fog szavazni.

A kongresszusi szavazás fiaskója mellett nem lehetnek büszkék a republikánusok a helyhatósági választások eredményeire sem. A 36 államban megrendezett kormányzóválasztás eredményeképpen 12 év után először mondható el, hogy a szövetségi államok több mint felének élén demokrata párti politikus áll, miután hat államot elhódítottak a republikánusoktól. Elemzők ráadásul úgy tartják, hogy hazai pályán kapott zakót a Bush-adminisztráció, hiszen a demokratáknak pont abban a két témában sikerült maguk mögé állítaniuk a szavazók többségét, nevezetesen a biztonságpolitika és a morál területén, mely ügyek kapcsán hagyományosan jobban bíznak az amerikaiak a republikánusokban.

Magyarellenes kispártok

Bár baloldali győzelem született júnusban a szlovák országgyűlési választásokon is, a magyar közvélemény mégis inkább a koalíciós kormányzásba bevont két kisebb párttal foglalkozott. A Robert Ficó vezette Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt ugyanis olyan szövetséget hozott létre, melyet korábban csak katasztrófakoalícióként emlegettek a magyar sajtóban. Kormányzati pozícióba került ugyanis a magyarellenes kirohanásairól híres Jan Slota pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), valamint a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) is.


A magyar aggodalmakat nem csökkentette, hogy bár a két emblematikus figura nem kapott tárcát a kormányban, a leköszönő kabinetben a magyarok által felügyelt minisztériumok (egyebek mellett az oktatási és az igazságügyi) mind a két kispárt valamelyikéhez kerültek. Nem csoda hát, ha a két ország politikai vezetése nincs mostanában túl jóban egymással, miközben az is tény, hogy a szlovákiai magyarság kormányzati diszkriminációjára vonatkozó legpesszimistább jóslatok eddig alaptalannak bizonyultak.


Chavez győzelme nem volt váratlan (MTI)

Mint ahogy az is biztos, hogy jóval kevesebb felháborodást és indulatot gerjesztett hazánkban egy másik baloldali győzelem, nevezetesen Hugo Chavez diadala, s nem csupán azért, mert Venezuelában viszonylag kevés magyar él, hanem mert Castro jó barátja tuti befutó volt.




A baloldali politikus ennek megfelelően majdnem harminc százalékot vert kihívójára, s biztosította íly módon, hogy további hat évig ő lehessen a dél-amerikai ország első embere. A kontinensre az utóbbi években jellemző balratolódás azonban 2006-ban Chavez győzelme ellenére is lendületét vesztette.


Köszönhető ez elsősorban az Egyesült Államokkal nyíltan szimpatizáló Felipe Calderón győzelmének a mexikói elnökválasztáson, aki alig egy százalékkal előzte meg Mexikóváros polgármesterét, López Obradort. Elevesztette a választásokat a baloldali elnökjelőlt Brazíliában is, ahol a nép a hivatlban lévő Luiz Inácio Lula Da Silvát erősítette meg az államfői poszton.

Más kategóriák

Bár a baloldali győzelem eleve kizárt, az előzetes eredmények szerint a mérsékelt konzervatívok örülhetnek Iránban. Kettős választást rendeztek ugyanis december közepén az ázsiai országban, a helyhatósági választásokon túlmenően szavaztak a Szakértők Tanácsának leendő tagjaira is. Iránban most rendeztek először voksolást az Izrael felszámolását szorgalmazó, s az iráni atomprogram fenntartása mellett makacsul kitartó Ahmadinezsád 2005-ös elnökké választása óta. A szavazatok összeszámlálása még javában tart, az eddig bejelentett részeredmények azonban azt sejtetik, hogy a mérsékelt konzervatív erők általában nagymértékben előretörtek, a reformerek kisebb mértékben ugyan, de szintén jobban szerepeltek, mint Ahmadinezsád hívei. A december végén ismertté vált eredmények szerint azonban még egyik tábor sem vallhatja magát a választások győztesének.

E folyamatnak épp az ellenkezője játszódott le januárban a Közel-Keleten, amikor némi meglepetésre a radikális Hamasz győzedelmeskedett a palesztin választásokon a mérsékeltebb és ezért az izraeli békefolyamatban hatékonyabbnak tartott Fatahhal szemben. Iszmáil Haníja újonnan kinevezett kormányfő azonban, ha akart volna sem tudott volna rögtön kinevezése után párbeszédet kezdeni az izraeli vezetéssel, ugyanis a lövészárok túloldalán is választást tartottak márciusban. A voksolás eredményeképpen olyan koalíciós kormányzás vette kezdetét, melynek zászlóshajója a Likudból kivált jobboldali politikusokat tömörítő, magát a politikai palettán centralistaként pozícionáló Kadima lett. Az Ehud Olmert vezette kormányban ugyanakkor helyet kaptak több kisebb párt mellett a baloldali Munkapárt vezető politikusai is, élükön Emír Perec pártelnökkel. Noha a nagykoalíció ötlete némiképp meglepte az közvéleményt, a (érdek)házasságot nem veszélyeztette még a Libanonnal vívott háború sem.

Az izraeli koalíció megalakulásánál is nagyobb meglepetést okozott az, ami Ukrajnában történt. A márciusi választásokat követő több hónapos huzavona után ugyanis a narancsos forradalom vezetőjéből azóta államfővé avanzsált Viktor Juscsenko kénytelen volt miniszterelnökké kinevezni a népakarat által akkor a köztársasági elnöki posztról elkergetett oroszbarát Viktor Janukovicsot. Az együttműködés kettejük közt persze aligha nevezhető ideálisnak, nemrég például egyszerűen nem engedték be a kormányülésre a külügyminisztert, akit közvetlenül az államfő jelölt a kabinetbe.

Kormányra várva

Huzavona Csehországban is volt, illetve van továbbra is, mivel június óta nem képesek kormánytöbbséget kialakítani az új parlamentben a megválasztott képviselők. A több mint fél éve húzódó patthelyzet oka, hogy leixelt egymással a két oldal: a kétszáztagú képviselőházban a baloldal és a jobboldal egyaránt 100-100 mandátumot szerzett, ami úgy tűnik, lehetetlenné teszi a kormány megalakulását. Erre utal legalábbis, hogy ezidáig egyetlen olyan kormánynévsort illetve kormányprogramot sem sikerült összehozni, melyet megszavazott volna a Tisztelt Ház.

Lassan halad a kormányalakítás Ausztriában is. Az október elsejei voksoláson az Osztrák Szociáldemokra Párt győzött, egy százalékkal megelőzve az Osztrák Néppártot, s rögtön leültek egymással tárgyalni. A győztes párt vezetői ugyanis bejelentették, hogy értékelésük szerint a választók többsége ismét e két párt nagykoalícióját szeretné kormányon látni. Ezt valamelyest magyarázza, hogy az összeállítás aligha nevezhető újszerűnek, a néppárt és a szociáldemokrata párt ugyanis a II. világháború óta összesen 34 évig kormányozta együtt Ausztriát. A megegyezés azonban egyelőre várat magára, sőt Wolfgang Schüssel ügyvezető kancellár még november elején bejelentette, hogy idén már ne is várja senki, hogy megalakuljon a koalíció.

Feltehetően még hetekre van szükség az új kabinet megalakulásához Hollandiában is. Ennek az az oka, hogy a november 22-ei választások ugyan az eddig is kormányzó kereszténydemokraták győzelmét hozták, de a szavazatok eloszlása nagyon megnehezíti a koalícióalakítást. A voksoláson a harmadik legerősebb párttá lépett elő például a szélsőbaloldali elemektől sem mentes Szocialista Párt (SP), a hagyományos koalíciós partnereknek pedig nincs meg a kellő többségük a biztonságos kormányalakításhoz.

Nem kell ide választás

Koalíciós viszályból és úgy általában belpolitikai eseményből Lengyelországban sem volt hiány. Júliusban az államfő Lech Kaczynski átadhatta miniszterelnöki kinevezését ikertestvérének, Jaroslaw Kaczynskinak, miután lemondott kormányfői posztjáról Kazimierz Marcinkiewicz. Így aztán a két legfőbb közjogi méltóság együtt búslakodhatott a novemberi helyhatósági választások eredménye miatt, a konzervatívok ugyanis a nagyvárosok többségében vereséget szenvedtek. Nem volt azonban sok idejük a szomorkodásra, az Andrzej Lepper vezette Önvédelem ugyanis jókora felfordulást okozott. A nacionalista kispárt előbb kilépett a kormánykoalícióból, majd amilyen hirtelen ezt megtette, ugyanolyan gyorsan visszaállt a sorba, elhessegetve ezzel az előrehozott választások lehetőségét.

Ami sikerült Lengyelországnak, az úgy tűnik nem sikerül Romániának. A legfrissebb hírek szerint ugyanis könnyen lehet, hogy Románia kénytelen lesz előre hozott választásokat tartani, miután a Konzervatív Párt decemberben bejelentette, hogy azonnali hatállyal kilép a kabinetből, magára hagyva a kormánykoalíció többi tagját. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány az ellenzék jóindulata nélkül ezután egyetlen törvényjavaslatát sem tudja átvinni a parlamenten.Bár a konzervatívok korábban is sokszor szavaztak koalíciós partnereik ellenében, kérdéses, hogy a megcsonkított koalíció képes lesz-e 2007-ben kisebbségben folytatni a kormányzást.

Thaiföld túl van már az előre hozott választáson, ám az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Megtartották ugyan, de az ellenzék bojkottálta a voksolást, az alkotmánybíróság pedig megsemmisítette az eredményt. Néhány hónappal a sikertelen választás után aztán a hadsereg kezébe vette az ország sorsát és katonai puccsal távolították el hivatalából Thakszin Sinavatra kormányfőt. A kormányváltás során senki sem sérült meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.