Nagyvilág

Katonai puccs Thaiföldön

Katonai puccs bontakozott ki kedden Bangkokban: harckocsik vették körül a thaiföldi kormány hivatali épületeit, a hadsereg átvette az ellenőrzést a legtöbb tévéállomás felett, a hadsereg és a rendőrség vezetői pedig bejelentették, hogy létrehozták a kormányzati reform tanácsát.

Az összes thaiföldi televízióban felolvastak egy közleményt, amely szerint a thai hadsereg katonái ellenőrzésük alá vonták a kormányzati központot, a hadsereg és a rendőrség vezetői pedig bizottságot alakítottak az általuk kívánatosnak tartott politikai reformok kidolgozására. A közlemény nyugalomra intette a thai főváros lakosságát.

Rendkívüli állapot

Thakszin Sinavatra kormányfő, akinek lemondását utcai tüntetések sorozatán követelték az utóbbi hónapokban, rendkívüli állapotot hirdetett ki. A kormányfő jelenleg New Yorkban tartózkodik, ahol részt vesz az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán. Az állami kézben lévő Kilences csatorna tévében jelentette be a rendkívüli állapotot.

Ellentmondó jelentések érkeztek további intézkedéseiről. Egyes jelentések szerint Thakszin Sinavatra a hadsereg főparancsnokát bízta meg, hogy lássa el a kormányfői teendőket, amíg a miniszterelnök haza nem tér. Más jelentések szerint a miniszterelnök leváltotta Szonthi Bunjaratglin katonai főparancsnokot, mert őt tartja felelősnek a puccs szervezéséért.

Korrupciós botrány

Noha a fejlemények háttere még nagyrészt homályos, az eseménysor összefügghet azzal a belpolitikai válsággal, amelyet a jelenleg ügyvezetőként hivatalban lévő kormányfő tevékenysége váltott ki. Ellenfelei szerint a dúsgazdag üzletember-miniszterelnök sokszorosan visszaélt hatalmával, hogy gyarapítsa családi vagyonát. Részben megvesztegetéssel, részben megfélemlítéssel kezében tartja az ország bíráinak nagy részét. Ellenzéki vádak szerint olyan értelemben változtatta meg a törvényeket, hogy ne lehessen őt felelősségre vonni hatalmi visszaélésekkel elősegített vagyonosodásáért.

Különösen nagy felháborodást váltott ki, amikor a kormányfő családja 1,6 milliárd euróért eladta a szingapúri Temasek holdingnak a családi vállalatbirodalom egy jelentős részét. Részben azért keltett ez indulatokat, mert a nemzetbiztonsággal is összefüggő stratégiai ágazatok kerültek így külföldi óriáscég birtokába. Másrészt azért, mert Thakszin Sinavatra vállalatbirodalma hatalmas állami támogatásokat kapott e stratégiai ágazatok fejlesztésére, így a thaiföldi adófizetők – akaratukon kívül – igen költséges “ajándékot adtak” a kormányfő családjának, illetve a szingapúri Temasek cégnek.

Megtévesztések sora

További oka a felzúdulásnak, hogy Thakszin Sinavatra, aki a thaiföldi törvények értelmében kormányfőként nem bonyolíthat le ilyen nagyszabású ügyleteket, megpróbálta elhitetni a közvéleménnyel: neki nem volt tudomása arról, hogy közvetlen családtagjai erre a nagyszabású készülnek, ő is csak utólag értesült róla, amikor az ügylet már befejezett tény volt.

Vezető thaiföldi értelmiségiek nem győzik azóta hangoztatni, hogy a kormányfő elvesztette erkölcsi hitelét és politikai legitimitását. A politikai ellenzék 2006 februárja óta utcai tüntetések sorozatát szervezi Thakszin Sinavatra megbuktatásának céljával. A belpolitikai nyomás hatására a kormányfő előrehozott választásokat írt ki, de az ellenzék bojkottálta az áprilisban megrendezett választásokat.

Így a kormánypárt értelemszerűen nyert, de a választók tömegesen adtak le érvénytelen szavazatokat tiltakozásuk jeléül. Az alkotmánybíróság később érvénytelenné nyilvánította a választásokat, mert kiderült, hogy a vetélytársak nélkül induló kormánypárt, a megvesztegetett választási bizottsággal összejátszva, tömeges csalásokat követett el, hogy azt a látszatot keltse: a szavazók túlnyomó többsége a kormányfő és pártja mellett áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik