A képtelen ítéletről Várady Tiborral, a Közép-európai Egyetem tanárával, aki a hágai perben a most felbomló szövetségi állam, Szerbia és Montenegró jogi képviselője, beszélget Széky János. A jogászprofesszor lényegében a helyzet bonyolultságát, helyenként zavarosságát mutatja be. „Szarajevót éjjel-nappal bombázták a környező hegyek boszniai szerb állásaiból, normálisan gondolkodó ember pedig aligha szurkol másnak, mint akiket bombáznak. Csakhogy 1995-ben megkötötték a daytoni békét, és a békeszerződés nyomán azok, akik Szarajevót a hegyekből bombázták, most a boszniai Szerb Köztársaságot alapították meg, amely a muzulmánokkal és a boszniai horvátokkal alkotott közös állam része lett. Így a boszniai szerbek, akiket az 1993-ban beadott kereset a fő tettesnek minősít, hirtelen az áldozat oldalára sodródtak, mert részeivé váltak annak az államnak, amely a pert indította. Ilyen fordulatra nemigen találni példát. Olyan ez, mintha Németország és Lengyelország egyesült volna, és beperelte volna Ausztriát, amiért segédkezett az auschwitzi tömeggyilkosságban” – ecseteli a professzor.
Az események teljesen szétzilálták a per körüli helyzetet, a bíróság ezért majd egy évtizeden át hezitált. Kis-Jugoszlávia jogfolytonossága, s így ENSZ-tagsága körül voltak viták, amik megkérdőjelezhették a Nemzetközi Bíróság joghatóságát. Ezt végül 1996-ban kimondták. „A koszovói események és az 1999-es háború erkölcsi és jogi értelemben is még inkább összekuszálták a szálakat. Most Milosevics perelte a NATO-tagállamokat népirtásért, ők pedig vitatták a bíróság joghatóságát, többek között azon az alapon, hogy Jugoszlávia nem volt tagja sem az ENSZ-nek, sem a statútumnak, tehát nem is jelenhetett meg a bíróság előtt. Vagyis felhozták azokat az érveket, melyeket a Milosevics-kormány képviselői elmulasztottak. Aztán 2001-ben, amikor Milosevics megbukott, akkor az új külügyminiszter, aki régi ismerősöm, és a Polgári Szövetségben volt ellenzéki, megkért, hogy vállaljam ezeket a pereket. Én akkor megpróbálkoztam az eljárásjogi érveléssel, abból kiindulva, hogy Jugoszlávia vagy tagja volt az ENSZ-nek és a statútumnak 1992 és 2000 között, vagy nem. Az nem lehet, hogy egy per szempontjából tagja volt, egy másik per szempontjából pedig nem” – vázolja a helyzet bonyolultságát Várady Tibor. A legnagyobb baj azonban az, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságok nem voltak képesek egymással megbékélni. A horvátokkal még csak-csak, de a bosnyákokkal semmiképp.
Most egyébként újabb perjogi bonyodalom előtt áll az ügy Montenegró kiválásával. Ha ugyanis kártérítésről hoznának ítéletet, akkor az Montenegrót is érintené, mint ahogy Koszovót is, mert a perlés pillanatában Szerbia része volt. Ugyanez vonatkozik a vajdasági magyarokra és Szerbia Szandzsák nevű, muzulmánok lakta részére. Ez szinte már abszurd. „Milosevics rengeteg bajt, bűnt és szerencsétlenséget hozott” – állítja a professzor. És még később hozzáteszi: „Szerintem az érdembeli döntés – akár kedvező lenne Szerbiának, akár kedvezőtlen – politikailag nem nyugalmat hozna ebben a szerencsétlen térségben.”
(Az interjú teljes terjedelemben az Élet és Irodalom holnap megjelenő számában olvasható.)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
