Báron György: Megáll az idő
Amikor, még a választások előtt, Márki-Zay megválasztása után, mindezen aggályaimat megosztottam okos, a politikában nálam jártasabb barátaimmal, azt mondták, egy általam vizionált baloldali jelöltnek ezzel a programmal semmi esélye. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de azt látom, a jelenleginek sem volt. Talán meg kellett volna próbálni. Legalább szépen veszíteni. Bátran, igazi humanista vízióval. Csöppet sem mellékesen az előválasztáson Márki-Zay a harmadik helyen végzett, két tőle balra álló, nála liberálisabb induló mögött. Ha komolyan vesszük a választói akaratot, akkor egyértelmű, hogy a szavazótáboruk nem olyan jelöltben gondolkodott, mint a politikusaik. Úgy tűnik, az orbáni propaganda ördögűzése az ellenzékre is megfélemlítően hatott (valami hasonlóra jutott régebben Vásárhelyi Mária, aki arról írt, a Gyurcsány-fóbia elsősorban az ellenzéki közvéleményt befolyásolta).
Orbán jelenleg az egyetlen politikus, akinek kétségkívül van víziója: egy pusztító, nemzetrontó vízió. Vélem, nem az ő szótárát kellett volna átvenni és pozitívba fordítani, hanem vele szembe egy radikálisan másik víziót állítani. Ehhez hinni kellett volna abban, hogy nálunk nem csak kerítéssel, migránsozással, rezsicsökkentéssel lehet nyerni, hogy a választók többsége megérti az értelmes, tiszta beszédet. Vagyis az ellenzék legalább a saját tábora józan eszében bízhatott volna. Ez persze merő fikció, de nehéz elképzelni, hogy ennél súlyosabb vereséget szenved. S ha mégis, akkor legalább tudja, miért.
Soós Eszter Petronella: Jobboldalak vagy lokalitás? A francia konzervatívok harcairól
A politikatudományban alaptézis, hogy a kétfordulós, abszolút többségi egyéni kerületi választási rendszer jellemzően bipoláris pártrendszert hoz létre – azonban nem feltétlenül kétpártrendszert, mint az egyszerű többségi választási rendszerek. Jó példa erre a szabályra Franciaország, ahol a jobb- és baloldal fogalmaival jellemezhető pártrendszer történetileg bipoláris volt ugyan, de nem két párt kizárólagos dominanciájára épült (az 1980-as években például két tömb és négy párt volt a „bevett” pártrendszer alapja; e struktúrát Jean-Marie Le Pen egykori FN-elnök nemes egyszerűséggel a „négyek bandájának” csúfolta). Máshogy fogalmazva: a kétfordulós abszolút többségi választási rendszer lehetővé teszi, hogy az egyes politikai oldalakon belül több párt is létezzen. A pártok közötti előzetes, illetve két forduló közötti megegyezések bőven megteremtik erre a mozgásteret.
Olyannyira, hogy René Rémond történész híres tézise szerint
Kovács Zoltán: Csak aztán bírni köpönyeggel!
Ha bekövetkezne az a nem várt és föltétlenül sajnálatos eset, hogy vén fejemmel bevinnének katonának, akkor bevetés előtt egyetlen kérésem lenne a teremtőhöz: ne Orbán Viktor nyisson a védelmemben fedezőtüzet. Ne benne kelljen bíznom, hogy átérek a túlsó oldalra, mert többnyire nem tartja be a megállapodásokat.
Így van ezzel az élet minden zugában, ez történik, ha belpolitizál, ha a múltról beszél, oroszok dicsőséges kizavarásáról, oroszok távoltartásáról, bármiről: soha egyetlen egyértelmű mondatot nem ejtett ki a száján, vagy ha igen, később az ellenkezőjét mondta. Itt van legújabban ez a nem rubelben fizetünk, csak mégis rubelben fizetünk-féle orbáni kupeckedés. Vlagyimir Putyin rendeletben írta elő, hogy az Oroszországgal „barátságtalan” államok rubelben fizessenek a gázért, másként Moszkva elzárja a gázcsapot. Az Európai Unió nem hozott olyan szankciót, amely kimondottan tiltaná az orosz energiaszámla rubelben történő kiegyenlítését, bár április elején a tagállamok nagyköveteinek brüsszeli ülésén felmerült a téma. A diplomaták tanácskozásán sem született közös álláspont, de a többség egyetértett a bizottsági állásponttal, hogy az ötletet el kell utasítani, és ezt Magyarország sem ellenezte, csak óvatos megközelítést javasolt.
Mi történt utána? Szijjártó Péter az EU külügyminisztereinek néhány nappal későbbi ülésén újságíróknak azt mondta, Magyarország megtalálta a módját annak, hogy a rubelben való fizetéssel ne sértsen semmilyen szankciós intézkedést.
A magyar politikai kultúrában, mint látható, ilyen rövid az út az „óvatos megközelítéstől” a készségességig.
Szerbhorváth György: Vučić marad
A magyarországival egy időben megtartott szerbiai elnök-, parlamenti és helyenként önkormányzati választások annyiban hoztak meglepetést, hogy az uralkodó elnöki párt, a Szerb Haladó Párt elvesztette abszolút többségét (korábban egyedül megvolt a kétharmada, igaz, az ellenzék java bojkottálta a korábbi választást), 120 helye lesz a 250-ből, de szövetségeseivel, így poszt-miloševići szocialisták 31 helyével lazán kormányozhatnak, no és ott a Vajdasági Magyar Szövetség öt képviselője is, legalábbis a jelenlegi helyzet alapján. A VMSZ-t 58 714-an támogatták, míg két éve az országos listán 71 893-an. Pásztor István pártelnök sikerről beszél, pedig a több mint 13 000 szavazat eltűnése röpke két év alatt: súlyos visszaesés. Pedig a magyarországi levélszavazással mindeközben belehúztak a kampányba – a vajdasági magyarok e szavazatairól nincs pontos adat, nem is lehet, mert ment a közösbe, de ismét csak sikerről beszélnek –, most viszont a helyi hírek szerint kisebbfajta pánik uralkodik a lokális szervezetekben, mert nem hozták az elvárt eredményt.
A kampányolás egyik lényeges eleme egyébként a vasútépítés volt. Nem tudom, hogy Vučić és Orbán gyerekkorában játszhatott-e kisvasúttal, de mindkettőjük vasútépítési mániája – ami idővel hihetetlen államadóságként jelenik majd meg – udvariasan fogalmazva is feltűnő.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
