Szél Bernadett közösségi oldalán emlékeztetett rá, mivel csúcson a halottak, az új fertőzöttek száma, különösen nehéz lehetett ezen a „fekete pénteken” olyan interjút készíteni Orbán Viktorral, hogy ne kapjon egyetlen kényelmetlen kérdést se. „Nagy Katalinnak most is sikerült”, így az a benyomása lehet az embernek,
hogy a kormány kiválóan teljesít a járványkezelésben, az ellenzék oltásellenessége miatt halnak meg az emberek, Brüsszel meg nem küld vakcinát.
A független képviselő egészen elképesztőnek tartja, hogy miközben nagyon rosszak a lakosságarányos halálozási adataink, Orbán Viktornak, aki már novemberben látta a bajt, egyetlen, a felelősségét firtató kérdésre sem kellett válaszolnia.
A Fidesznek minden lehetősége meglett volna a felelős kormányzásra. Ez nem sikerült. Csak egy állami propagandaszörnyet tudott létrehozni, ami „reggeltől estig párhuzamos valóságot hazudik magyarok millióinak” – írta Szél Bernadett.
A független parlamenti képviselő feltette azokat a kérdéseket, amelyek szerinte kimaradtak az interjúból. Kíváncsi lenne rá, hogy az elmúlt több mint tíz évben miként akadályozta az ellenzék az Orbán-kormányt abban, hogy:
- emeljék az egészségügyben a béreket,
- megállítsák az elvándorlást, hogy most ne 10-12 beteg jusson egy intenzíves szakápolóra?
Ha valóban állja a sarat az egészségügy és nincsenek problémák a kapacitással, akkor
- miért tettek szájzárat az egészségügyi dolgozókra,
- miért csak a közmédia mehet be a kórházakba,
- miért titkolnak el minden információt az oly’ „sikeres járványkezelésről?”
Szél Bernadett szerint azért,
mert rettegnek attól, hogy a valóság szembejön velük.
Szerinte fontos lett volna megkérdezni azt is a kormányfőtől, hogy is gondolja az iskolák újranyitását, amikor a pedagógusokat a kormány úgy hagyta ki az oltási tervből, mintha nem is léteznének, miközben a Népszava legújabb információi szerint most sincs teljes zárás, egyre többen kérik az óvodai, iskolai gyermekfelügyeletet.
Szél Bernadett azt írta, olyan jelzéseket kap, amelyek szerint a szülők pár napig még meg tudják oldani a felügyeletet, de egy héten túl már nem, mert elveszítenék a munkájukat. Ezért tehát jogos kérdés lehetett volna a kormányfőhöz, hogy
- miért nem adnak semmilyen támogatást a munkából kieső szülőknek (bértámogatást, rendkívüli szabadságot),
- miért nem biztosítja a feltételeket sem a záráshoz, sem a nyitáshoz,
- miért nem oltja a tanárokat szervezetten,
- a környező országokkal és az uniós országok kétharmadával ellentétben miért nem szerepelnek a magyar oltási tervben?
Szél Bernadett szerint, addig nem lehet azt mondani, hogy „jó esély van az iskolák újranyitására”, amíg „nem oltják át a pedagógusokat és a munkájukat segítőket”.