Közélet

Nem minden suli kap iskolaőrséget, „csak” háromszáz

Az „iskola rendőre program” is bejött, ez miért ne jönne be.

A minap bejelentett, hamarosan felállítandó iskolaőrség is téma a mai Magyar Hírlapban megjelent interjúban, melynek alanya Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. (Netán valaki nem tudná: a Klebelsberg Központ az emberi minisztérium alá tartozó hivatal, melynek dolga az, hogy gardírozza a tankerületeket, végső soron a közoktatást.)

Az iskolaőrségről a következőt nyilatkozta az elnök asszony:

Azokban az intézményekben, ahová problémásabb gyerekek járnak, ahol verbálisan vagy akár fizikailag is bántalmazzák egymást, esetleg a tanárt, ezt meg kell fékezni. Az iskolaőr időben beavatkozhat majd egy olyan konfliktusba, amit a pedagógus egymaga nem tud megoldani. Fontos, hogy nem lesz mindenütt iskolaőr, a tervek szerint mintegy háromszáz érintett iskolánkról van szó. Sajnos egyre több az atrocitás az iskolákban, és az olyan helyeken, ahol ilyen problémák vannak, minden bizonnyal örülni fognak az iskolaőrnek. Az iskola rendőre program is nagyon sikeres, például a reggeli érkezésnél a gyermekek védelmét szolgálja. Ez is egy segítségnyújtás.

Az interjúban szó esett a vírusvész idején megrendezett érettségiről, ami:

Komoly csapatmunka volt, hogy minden védőeszköz eljusson mindenhová, legyen elég felügyelő tanár, érettségi elnök, javító tanár. Sok iskolában nem tíz-, hanem akár két-három fős csoportokat alakítottak ki, nagyon odafigyeltek a krónikus beteg diákokra. Mindenütt a legnagyobb óvatossággal szervezték a vizsgákat. Több tucat iskolában jártam, betartották az előírásokat, sőt, még annál is többet tettek, és abszolút higgadtan, nyugodtan viselkedett mindenki. Ez egy igazi sikertörténet, de ehhez kellett a fegyelmezettség a tanárok és a diákok részéről egyaránt.

Az online oktatás eredményeivel elégedett az elnök asszony, bár megjegyzi, hogy „nem pótolható a pedagógus személyisége”.

A távoktatás miatt lemaradóknak korrepetálásokat, délutáni foglalkozásokat ígér.

Aki olvasna még az iskolaőrségről, erre mozduljon:

Horváth: Az iskolaőr kényszerítő intézkedést is foganatosíthat
A miniszterelnöki megbízott szerint az iskolaőrség célja az elrettentés.

 

Nyitóképünk: Kásler, Hajnal, Takaró

Fotó MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik