Közélet

Orbán: Október, november környékén újabb hullámra számíthatunk

Péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a következő napok legfontosabb kifejezése a szigorú menetrend és a fokozatosság lesz. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vírus itt van, vakcina pedig egyelőre nincs, ezért a védekezés nem érhet véget. Az eddigi tapasztalatok szerint az idősekre a legveszélyesebb a fertőzés, rájuk, illetve a fővárosra külön szabályokat kell alkotni.

Magyarország az első csatát  megnyerte a vírussal szemben

— mondta a miniszterelnök, hozzátéve: ha újra támadna a vírus, nincs olyan település, ahol bárkinek attól kellene tartania, hogy nem jut megfelelő ellátáshoz. Most az a kérdés, hogy hogyan lehet újraindítani az életet, szerinte

így élni — amit a védekezés kikövetelt — nem lehet.

Az újraindításhoz az egyik legfontosabb példa Ausztria,

Kiemelte:

tudósok szerint nincs olyan, hogy egy világjárvány egyetlen hullámban levonul, Magyarorországon október, november környékén újabb hullámra számíthatunk, erről nem lehet tudni, hogy gyengébb vagy erősebb lesz.

Orbán Viktor arról is beszélt, ha Budapesten sikerül a halálozási arányt csökkenteni, nem fognak habozni, hogy a fővárosiaknak is újraindulhasson a normális élet.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy egy, a koronavírushoz hasonló helyzetben a nemzetközi befektetők meglátják a lehetőséget és csodálkozott volna, ha Soros György nem bukkan fel. Szerinte ez megtörtént, Magyarország viszont nemet mond ezekre az ajánlatokra.

Klaus Iohannis román elnök szavaival kapcsolatban azt mondta: régóta politizál, de ilyen kijelentéseket nem gyakran hallott. Azt mondta: nem érdemes felvenni az elénk dobott kesztyűt, törekedni kell a jó szomszédi kapcsolatra. Egyelőre figyelni kell a romániai eseményeket, mivel nem világos, hogy ez baleset, provokáció vagy hosszútávú nemzetstratégiai felfogás egyik első mozzanata volt-e. Hozzátette: Szijjártó Péter elmondta, amit el kellett mondani.

Bukarest csendre intette Szijjártó Pétert
Azt üzenték a külügyminiszternek, ne szóljon bele román belügyekbe. Az államfő közben kemény bírálatokat kapott Romániában is.

Orbán kiemelte: a mostani gazdasági helyzetben a leginkább használható tapasztalatnak a 2008-as gazdasági válság 2010-es kezelése tűnik. Most azonban nehezebb dolguk van, mert akkor csak a gazdaság állt le, az élet azonban több, mint a gazdaság. Elismételte, hogy Magyarország annyi munkahelyet fog teremteni, amennyi megszűnik a koronavírus kiváltotta válság miatt, erre garanciát vállal. Azok, akik most elvesztik a munkájukat, megkapják a három hónapos álláskeresési járulákot, majd felkínálnak nekik valamilyen továbblépési lehetőséget, ha nem sikerül elhelyezkedniük. Ez lehet például fizetett tanfolyam is. Majd jöhet az új munka is, mint fogalmazott:

nagyon sok embert be tudnak engedni a közmunka-rendszerbe.

A válság után pedig mindenkire szükség lesz.

Kérdésre elmondta, hogy vmeg fogja találni a módját annak, hogy édesanyját és 98 éves nagymamáját felköszöntse és reménykedik abban, hogy mások is megtalálják az anyák napi köszöntés módjár. Egyelőre gondolkodik, hogyan tudná úgy köszönteni rokonait, hogy a biztonságos távolságot tarthassa tőlük.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik