Közélet

Szebb, mint tavaly, de ez még nem minden (X)

Eddig mintegy 3 milliárdos fejlesztéssel a régió egyik legszebb strandjává változtatták az egykori sóderbányát, ahol tilos és veszélyes volt a fürdőzés. A ma már a karibi szigetvilágot idéző, pálmafás, fehérhomokos "tengerpart” megannyi szolgáltatással, sportlehetőséggel, gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat, a gyerekekkel érkező családoknak külön kialakított résszel.

“A nemrég még sóderbányaként működő bányató, ahol tilos volt a fürdőzés, ma már egy, a karibi szigetvilágot idéző, pálmafás, fehérhomokos “tengerparttá” alakult, koktélbárokkal, éttermekkel és számos szolgáltatással. A strandoláson túl kipróbálható a vízispotok sora s SUP-tól, a wakeboardon át, a búvárkodásig, vannak profi beachsport pályák, családi strandrész játszótérrel, trambulinparkkal és tucatnyi egyéb aktivitással az apróbbak számára, vagy a nagyobbaknak egy vízi kalandpark” – mutatja be Gerendai Károly “Budapest Tengerpartját’, a Lupát, ami az elmúlt három év alatt rengeteget változott. Felépítettek egy többszáz fős rendezvényházat, ahol Gerendai elmondása szerint esküvőktől a céges rendezvényekig bármit meg lehet valósítani, “de az egész Lupa Beachről általánosságban ki merem jelenteni, hogy ma az egyik legszínvonalasabb és legkülönlegesebb rendezvényhelyszín a vízparti bárjaival és beach klubjaival, legyen szó egy homokban táncolós sunset partner partyról vagy egy céges családi napról” – teszi hozzá a Lupa megálmodója.

Az idei újításokról Gerendai elmondta, hogy teljesen megújult az Öböl Strand rész, ami mérsékeltebb jegyárakkal és ökotudatos szemlélettel várja a látogatókat. Az Öböl partja mellett felépült egy glamping, azaz egy magasabb színvonalú, ágyakkal felszerelt, nagyméretű sátrakból álló kemping is. Látványos idei fejlesztés a Beach részen a Decathlon Strandsport Aréna, aminek homokos pályája és 900 fős árnyékolt lelátója, nemzetközi kupamérkőzések lebonyolítására is alkalmas. Izgalmas látvány a tó közepére 500 méter hosszan benyúló Viastein sétány, aminek a két oldalán színvonalas szórakozóhelyek és új strandszakaszok várják a kilátogatókat és hogy még könnyebb legyen kijutni, idén már direkt buszjárat is jár a belvárosból a Lupa-tóhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik