Közélet

Hosszú Katinka-ügy: végrehajtást indítottunk a Bp2017 Kft. ellen

Végrehajtást indítottunk a Bp2017 Kft. ellen, miután az állami cég a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 24.hu által kért szerződéseket, közérdekű adatokat. 

Lapunk 2017 márciusa óta, azaz több mint két éve próbálja megtudni, hogy a Hosszú Katinka korábbi úszóklubját, az Iron Aquaticset működtető cég, az Iron Corporation milyen feltételekkel használhatta az átadása óta állami forintokból működtetett Duna Arénát.

Múlt év végén már a másodfokon eljáró ítélőtábla is kimondta: a 2017-es budapesti vizes világbajnokságot szervező Bp2017. Kft.-nek ki kell adnia azokat a közérdekű adatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy a Hosszú Katinka és Shane Tusup tulajdonában álló Iron Corporation Kft.-vel kötött szerződéseiket mekkora összegre és milyen célra kötötték, továbbá szponzorációra, reklám- és marketingtevékenységre kivel, milyen összegre szerződtek.

A jogerős ítélet után a 92 250 forintos perköltséget gyorsan át is utalta az állami cég: a 24.hu az eltérő fejlődésű gyerekek terápiás ellátását például Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztikával segítő BHRG alapítványnak utalta tovább az összeget.

Hosszú Katinka azóta adott lapunknak interjút, amelyben kérdeztük erről az ügyről is. A klasszis elmondta, még a vb előtt kötött az Iron Corporation megállapodást a Bp2017 Kft.-vel, de ennek a szerződésnek a részleteiről nem beszélt. (Azóta új egyesületére, az Iron Swimre új megállapodás vonatkozik, ennek nyomán havi kétmilliónál többet fizet a létesítmény használatáért.)

A kikért megállapodásokat, a közérdekű adatokat a Bp2017 továbbra sem hajlandó kiadni. Ez annyiban nem meglepő, hogy a szerződéseket következetesen titkolják. Az első kérdést 2017 tavaszán küldtük az ügyben, akkor egyszerűen nem feleltek megkereséseinkre, közérdekű adatigénylésünket nem teljesítették. Több kérdésünkre nem válaszolt Hosszú Katinkáék klubja sem. Hónapokig az sem volt világos, ki üzemelteti a Duna Arénát, mert a minisztériumok, ahogyan az érintettek is, hallgattak. Végül a Nemzeti Sportközpontok egyik válasza tette egyértelművé, hogy a Bp2017 Kft. volt az üzemeltető, azaz ez a cég köthetett szerződést Hosszúékkal. A bírósági eljárást megelőzően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk. A NAIH jelentést tett közzé az ügyben, melyben rögzítette:

A Kft. az Infotv. rendelkezéseit nem tartotta be, amikor 2017. március 23-a óta a jelentés keltéig nem teljesítette a beadványozó közérdekű adatigénylését, valamint megsértette a bejelentő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogát.

Fotó: Sopronyi Gyula / 24.hu

Péterfalvi Attila elnök szignálta dokumentumot 2017 októberében publikálták, ám a Bp2017 Kft. ennek ismeretében sem adta ki az adatokat. Ezután fordultunk bírósághoz: a Bp2017 Kft. az elsőfokú bíróság előtt azzal érvelt, a cég nem minősül közfeladatot ellátó szervnek, az érintett szerződések fedezete pedig nem költségvetési forrás,

így független gazdálkodása során szerzett bevételei úgymond elvesztették közpénzjellegüket.

Emellett is több más érvük is volt arra, miért nem kell kiadni a közérdekű adatokat. Az eljárás során megtörtént az, hogy azzal védekeztek: a Bp2017 Kft. nem kötött olyan szerződéseket, amelyekről lapunk információkat kért. Ezt az állítást árnyalta, hogy a 24.hu bemutatta a levelet, amelyben a Bp2017 Kft. maga számolt be lapunknak egy Hosszú Katinkáékkal kötött szerződésről.

Az első fokon eljáró bíróság rögzítette: a Bp2017 Kft.  közpénzzel gazdálkodó szervezet, amely a vizes vb megrendezésével közfeladatot látott el, és ki kell adnia az adatokat. A másodfokon eljáró bíróság a múlt év végén hasonlóan döntött, mint az első fokon eljáró bíróság, így 20 hónappal az első kérdés után jogerős ítélet született az ügyben: a Bp2017-nek ki kell adnia a közérdekű adatokat.

Ám e jogerős ítélet is kevés volt ahhoz, hogy az állami cégtől megkapjuk a kért szerződéseket, mivel nem hajtotta végre az ítéletet. Ezek után döntöttünk úgy, hogy végrehajtást indítunk a cég ellen. Annak reményében, hogy két év, egy NAIH-jelentés, s jogerős bírósági ítélet után hozzájutunk végre a közérdekű adatokhoz, szerződésekhez.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik