Közélet

Brüsszelezve oktatta ki Nagykálló polgármestere az uniós pénzekről forgató riportert

Nem kellett volna a magyar emberek ellen szavazni, és akkor lehetne kamerázgatni!

Sikeres település az uniós pénzek elnyerése szempontjából a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló, de ennek nem sok látszatja van az N1TV riportja szerint.

Például önkormányzati területen létesült egy rallypálya, de ott embermagasságú parlagfű nő, és a projekt honlapja szerint „vitorlázásra kiválóan alkalmas” tó valójában legfeljebb pocsolyának mondható. Pedig csak a tó fejlesztésére 58 millió forintot kaptak, de az ide szánt csónakok is egy Nagykálló belvárosi részén levő ingatlanban parkolnak.

Egy másik önkormányzati tulajdonú területen elvileg inkubátorház épülne 661 millió forintból, de itt is emberméretű parlagfű, és szemét van, a lakók patkányokra panaszkodnak, de nem történik semmi.

Megemlítik, hogy a térség települései 7,1 milliárd forintot nyertek a szemétlerakóik rekultivációjára, ebből rendberakták a nagykállói szeméttelepet is, a vele szemben lévő területen viszont ott állnak a földdel letakart szeméthegyek.

Megszólal az önkormányzati területen lévő Ínség-dombnál működő vendéglátóhely üzemeltetője is, aki elmondja: az önkormányzat ennek a rendben tartását is elhanyagolja, „amikor valamit csinálni kell, akkor az enyém, amikor nem kell csinálni, akkor az övék”. Emiatt első fokon pert is nyert az önkormányzat ellen, de azóta sem változott a helyzet.

Ugyancsak beszámolnak a riportban arról, hogy az önkormányzat 484 millió forintot adott kölcsön egy bizonyos Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft-nek. Ebben tulajdonrészt szerzett egy liechtensteini gazdasági társaság, aminek egyik tulajdonosa pont a fideszes polgármester testvére.

Forgatás közben egyébként a településvezető, Juhász Zoltán is megjelent, és kioktatta a stábot, hogy nem Nagykállóval kellene foglalkozniuk, hanem a magyarokkal.

Nem a magyarok ellen kellene szavazni Brüsszelben, és a magyar parlamentben folyamatosan

– magyarázta felemelt mutatóujjal. Erre a riporter megpróbálta elmagyarázni, hogy arról forgatnak, hogy az inkubátorháznál hatalmas parlagfű és szemét van, de Juhász folytatta: „az a lényeg, hogy Soros mellé álltak, úgyhogy inkább ezzel kellene foglalkozni, nem a nagykállói dolgokkal”. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint Nagykállóban minden rendben van-e, azt mondta:

a magyar emberek érdekeit képviseljük, a nagykállói emberek érdekeit képviseljük, és nem fogunk szavazni sose a magyar emberek érdekei ellen.

Szerinte a tévések pozitívumot nem tudnak bemutatni, csak lejáratni, és a magyar emberek érdekei ellen szavaznak Brüsszelben. Erre visszakérdezett a riporter, hogy ő hogyan szavazna bármire Brüsszelben, de a polgármestert nem lehetett kizökkenteni:

Nem érdekel, hát azok az emberek, akik nézik ezt a csodálatos filmet, nem kellett volna a magyar emberek ellen szavazni Brüsszelben, akkor lenne önöknek itt létjogosultságuk kamerázgatni.

FELDERÍTŐ – Akkor kamerázhatnának, ha nem álltak volna Soros mellé!

A furcsán kezelt uniós pénzekkel kapcsolatban Nagykállóban megtudtuk, hogy az önkormányzati területeken a parlagfű Soros miatt nő ember méretűre. Az uniós pénzből fejlesztett vitorlázásra alkalmas tóban pedig Sargentini miatt nincs víz.

Közzétette: Nemzeti Televízió – 2018. október 26., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik