Közélet

Mario Vargas Llosa: A kormány azért fél a CEU-tól, mert itt állampolgárokat képeznek

Korábban már megemlítettük, hogy a CEU a legakadémikusabb módon reagált a kormány támadásaira, majd az azokat követő közönyre: konferenciát szervezett az akadémiai szabadságról. A konferenciához pedig megszerezték záróelőadónak Mario Vargas Llosa Nobel-díjas írót, a ma élő egyik leghíresebb szerzőt. A perui Vargas Llosa kiállása azért sem annyira meglepő,mert korábban már felszólalt a CEU mellett.

Vargas Llosa szerint az egyetem nemcsak jó szakembereknek, de jó állampolgároknak is képzi a hallgatóit. A jó állampolgár pedig betartja a törvényeket, körültekintő, nem hagyja magát manipulálni, de főleg kritikus. Nem engedi, hogy a hatalmasok meggyőzzék arról, hogy a létező világok legjobbikában él. Folyamatosan bízik a lehetőségben, hogy ennél jobban is lehet élni. Ilyen pedig csak demokráciában létezik.

Fotó: Berecz Valter

Az író szerint szerencsések vagyunk, hogy végignézhettük a diktatúrák legrosszabbjainak pusztulását. Végignéztük a nácizmus, a fasizmus halálát, a Szovjetunió szétesését, és azt, ahogy Kína kapitalista ország lett.

Amikor fiatal voltam, Latin-Amerikában három kivétellel mindenhol diktatúra volt. És most mi van? Két kivétellel mindenhol demokrácia van. Korrupt és néha gyenge, de nem diktatúra.

– mondta Vargas Llosa, aki szerint a nacionalizmus és a populizmus mindig ugyanaz a két dolog. A nacionalizmus kicsit több, mint a populizmus, de mindig fedik egymást.

Szerinte az emberek olyanok között akarnak akarnak élni, akikre hasonlítanak, és akiknek értik a nyelvét, ezért húznak a saját törzsükhöz.

A CEU-ügy egy összeesküvés. Egy összeesküvés és kész. A CEU nem csak jó szakembereket, hanem jó és kritikus állampolgárokat is akar nevelni. Ez pedig az autokráciáknak, mint amilyen a magyar kormány is, nem tetszik. Ezért hozták létre ezt az összeesküvést. De nagyon meg voltak lepve, mert ez nem egy titkos akció volt, ahogy szerették volna. Reakció is volt rá, de még mekkora. Nemcsak Európából, hanem az egész világból.

– mondta az író. Szerinte ami történt, nagyon fontos, mert a világon rengeteg ember értette meg, hogy ami most Magyarországon történik, az egy hihetetlenül fontos harc Európa szempontjából. Most építjük Európát, ami valószínűleg a történelem legbátrabb szabadságvállalkozása.

Fotó: Berecz Valter

Szerinte Európa felépítésében rengeteg mindent lehet kritizálni. Túlbürokratizált, és Brüsszel nem ér el a tagállamok legaljáig. De az az egyensúly, amit elért, az nagyon fontos.

A CEU védelme annak a védelme, ami Európa szeretne lenni. A szabadság kultúrájának alkotása.

– mondta az író.

Európában ma vannak ellenségei a szabadságnak. Ők azok, akiket megrémítenek a nyitott határok és a változatos emberek. De rengetegen vannak a világban, akik úgy érzik, hogy ha a CEU elleni összeesküvés nyer, akkor a szabadság is elbukhat.

Vargas Llosa szerint a szabadság nem megosztható. Nem lehet olyan, hogy valahol gazdasági szabadság van, de politikai szabadság nincs. Az utóbbi nélkül nem működik az előbbi sem. Szerinte a demokrácia azért is jó, mert megvéd minket a hatalomtól, és ez az egyetlen rendszer, amely képes tanulni a saját hibáiból.

Fotó: Berecz Valter

Meg kell védenünk a CEU-t ettől az összeesküvéstől, mert ez egy összeesküvés a szabadság és Európa ellen.

– mondta Vargas Llosa, majd közölte, hogy

szeretne néhány szót mondani Soros úrról is.

Szerinte Sorost sok helyen gyűlölik, de ő nagyon tiszteli. Ha mások is megtették volna ugyanazt a demokráciáért, amit ő tett évtizedeken keresztül, a világ ma sokkal jobb hely lenne.

Zárásként elhangzott a kérdés Vargas Llosa felé: mi lesz, ha elbukunk?

Ó, elbukni, azt nem fogunk.

Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik