A radikális párt eddigi története egyértelműen sikertörténet. 2006-ra ugyanis Magyarországon jött létre Európa egyik legzártabb pártrendszere, a parlamentben ekkor négy párt található meg, az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF. Ebben az évben a választásokon a Jobbik a MIÉP-el indult közösen, 2 százalékot sem szereznek. 2010-ben már 17 százalékot szerez a párt és összedől az addig stabilnak hitt kétpólusú pártrendszer.

A Jobbikkal történt meg az is, amire még nem volt példa a magyar politikatörténetben. A pártot 2008 végén nagyjából 1 százalék körül mérték, a 2009-es EP-választáson pedig 14,77 százalékot szereztek.

Erről, a Jobbik-jelenségről írt könyvet Róna Dániel, ami 2016 legvégén jelent meg. Róna 2014-ben erről írta a doktori értekezését a Corvinuson (azt is érdemes elolvasni, kimagasló munka), mára már a Corvinus Politikatudomány Intézetének tanára, a könyv azután született, hogy Róna nyert az MTA egyik pályázatán és kitér a 2016-os néppártosodásnak nevezett folyamatokra is.

Nyolc fejezetben írja le a szerző azt, hogy mi is az a Jobbik-jelenség, ezek közül a legizgalmasabb az, amikor a keresleti (szavazók) és a kínálati oldal (a párt) egymásra találásáról ír. A 2000-es évek közepére egyszerre lett jelen Magyarországon

• a cigányellenesség,
• a zsidóssággal szembeni előítélet,

amihez társult az, hogy az emberek nem bíztak

• a választott vezetőikben,
• a demokratikus intézményekben és
• magában a demokráciában sem.

Ezt az attitűdöt lovagolta meg a Jobbik, elsősorban a Magyar Gárdával, mert akkor így tudták kielégíteni a szavazói igényeket.

Hangzatos jelszavaikkal (Húsz évet a húsz évért, Magyarország a magyaroké, Az új erő, Radikális változás), egyszerű üzeneteikkel, a masírozással, a szokatlan politikai nyelvükkel és kultúrájukkal pedig a kereslethez alakították a kínálatot. (Ez zajlik most is, amit néppártosodásnak hívunk.)

Csak a Jobbik

A 2010-es választáson jelent meg először az a generáció szavazóként, akik a rendszerváltás után születettek, az új nemzedék bevitte az új pártot a parlamentbe.

A könyvben azonban Róna több tévhitet is tényekkel oszlat el, a ma nagyjából 1 milliós szavazóbázis ugyanis a hiedelmekkel ellentétben nem iskolázatlan, nem lecsúszott, nem szegény és nem a 2008-as gazdasági válságban megroppant ember. Különös radikalizmus a Jobbiké, Európában az ő szavazóik a legiskolázottabbak és a legjómódúbbak.

Mégis mi vezetett a párt megerősödéséhez?

Egyszerűen arról van szó, hogy a Jobbik és a szélsőjobboldali szubkultúra szervezetei tettek a legtöbbet azért, hogy magukhoz vonzzák a tizenéves választókat. Rengeteg hívüknél sem ideológiai (lásd kiforratlan értékek), sem családi, sem másmilyen meghatározottság nem volt, ami alapján a Jobbikot „kellett” választaniuk – egyszerűen csak a Jobbik volt elérhető. Vagy az interneten keresztül, vagy személyesen, fórumokon, „nemzeti rock” koncerteken, vagy demonstrációkon keresztül. A politikai radikalizmus nem életkori sajátosság, és a szocializáció is csak egy vákuumot eredményezett: a Fideszhez és az MSZP-hez sem kötődik a generáció tagjainak többsége. Ám, hogy a Jobbik ezt az űrt be tudta tölteni, az jórészt a szélsőjobboldal aktivitásán múlt – márpedig ha ezt elfogadjuk, akkor azt is be kell látni, hogy a párt fiatalok közötti népszerűsége épp olyan gyorsan elillanhat, mint amilyen gyorsan felépült.

Csak a fiatalok

Róna említ egy 2015-ös kutatást, amiben kimutatták, hogy a pártot választani tudó 30 év alatti fiatalok nagyjából 30 százaléka mondja magát jobbikosnak, az egyetemisták körében is hasonló a helyzet, ebben a szegmensben verik is a Fideszt.

A néppártosodásnak nevezett folyamattal pedig nyitni tudott a párt olyan irányokba, ahol eddig kevéssé voltak jelen, például a diplomások között.

Csak az idő

Bármennyire abszurdnak és ellentmondónak hangzik, a párt gerincét adó fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt is a pártra. A 2018-as már a második olyan választás lesz, aminek Vona Gábor úgy vág neki, hogy kimondta előtte, győzelemre készül, 2014-ben is így tett.

Ma még könnyen tudja megkülönböztetni magát úgy a Fidesztől és az MSZP-től, hogy ők XX. századi képződmények, az ő pártja pedig XXI. századi, előző kettő fölött eljárt az idő.

De a párt nem játszhatja meg állandóan a politikai értelemben vett szűz kártyát, nem lehetnek örökké ők az új erő. Róna ezt úgy fogalmazta meg korábban, hogy:

tegyük fel, itt 2020-ban kitör a forradalom, aki akkor fiatal lesz, az már lehet hogy nem Vonáékkal, hanem az akkori forradalmi párttal fog szimpatizálni, az addigra elitnek látszó Jobbikkal szemben.

Egy forradalom pedig körvonalazódik, igaz, egyelőre csak a széljobbon. Vecsésen a Jobbik helyi szerve nekiment Vonának, Debrecenben tüntettek ellene, a vámosmikolai elnök is nyílt levelet írt neki.

Szombatra pedig egy zászló alá hívták a volt gárdistákat és mindazokat, akik nem értenek egyet az új iránnyal, hogy tüntessenek Vona ellen, aki épp aznap tartja 2017-es évadnyitóját.

*

A könyvben többször szóba kerül egy korai film is a Jobbikról, érdemes megnézni:

Róna Dániel – A Jobbik-jelenség, Könyv&Kávé kiadó, 314 oldal, 2016
Kiemelt kép: Anadolu Agency, Getty Images Hungary