A magyar kormány konzisztens álláspontja, hogy nagyobb mértékben – és nem csak a Közel-Keleten – hanem Észak-Afrikában is segíteni kell azokat az államokat, amelyek segítenek a migrációs válság kezelésében – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Magyar Levente szerint az észak-afrikai országok a migrációs helyzet kezelésében kulcsszerepet játszanak Európa szempontjából és globális szempontból egyaránt. Ebben a térségben az egyetlen kakukktojás Líbia, ahol az elhibázott nyugati beavatkozás nyomán évek óta egy polgárháborúval vegyített politikai válság van – mondta.
Tunézia – amelyben fontos demokratikus átalakítás zajlik – már eddig is, “erejét meghaladó módon”, egymillió embert fogadott be; Algéria stabil ország, amely komoly szerepet játszik a Belső-Afrika felől Európába irányuló illegális migrációs nyomás felszámolásában; Marokkó pedig hagyományosan egy stabil monarchia – sorolta. Így a külügyi államtitkár szerint a líbiai helyzet rendezésével létrejön az a biztonsági sáv, az a védelmi vonal, amely megfogja a délebbről Európa felé áramlók hatalmas tömegét.
A KKM államtitkár kitért arra is, hogy Líbiából mindenféle szűrés nélkül folyamatosan indulnak el tömegek, és észak-afrikai partnereik tájékoztatása szerint az emberek “nagy része belefullad a tengerekbe”. Nemcsak egy Európát érintő migrációs, szociális problémáról, hanem humanitárius katasztrófáról van szó – mondta.
Ezzel kapcsolatban Magyar Levente megjegyezte, hogy a marokkói partoknál spanyol hadihajók is állomásoznak, és ennek hatására Spanyolország felé a tengereken keresztül nem sokan érkeznek. Az államtitkár felidézte: a magyar kormány régóta mondja, hogy a tengereken, még Európa előtt kellene “megfogni a problémát”.
Magyar Levente azt mondta, ha az Európai Unió ki tud alakítani egy cselekvőképes “katonai dimenzióban értelmezhető” fellépést, akkor annak meglesz az eredménye: már el sem érik Európát azok, akik útnak indulnak.