Gazdaság

Szeptembertől drágul a rövid távú helyközi közlekedés

vonat(i) (vonat, vasút, máv)
vonat(i) (vonat, vasút, máv)

Megszűnik az 5 km-es jegy, helyette csak 10 km-est lehet majd váltani. Emellett helyzetbe hozzák a vasutat: a minőségi buszos közlekedésnél olcsóbbá teszik a pótjeggyel növelt vasúti díjakat.

Az emelt szintű országos vonatjáratokon (IC, EC, EN stb.) fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében a jelenlegi, 400 forintos szint alatt marad. Így több vidéki megyeszékhely és a főváros közötti utazás is olcsóbban tehető meg szeptembertől az IC és EC járatokon.

A minőségi autóbuszos utaknál viszont felárat vezetnek be (kezdetben korlátozott körben). A felár a vonathoz hasonlóan a távolsági övezettel arányosan nő. A minisztérium szerint a közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa.

A magasabb autóbuszos díj bevezetésével szüntetik meg a vasút versenyhátrányát az emelt szintű szolgáltatásoknál. Vagyis arra számítanak, hogy a kedvezőbb árak miatt az utasok nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat a busz helyett.

5km-es jegy nem lesz helyközi közlekedésben

A helyközi jegyeknél megszűnik az 5 kilométeres tarifa, a bérletek viszont változatlanul kiválthatók a legalacsonyabb díjövezetre is. Így a napi rendszerességgel kis távolságra utazók kiadásai nem nőnek.

Ezt a változtatást azzal indokolják, hogy a helyközi díjszabás 5 kilométeres díjtétele évek óta egyre jobban elmaradt a helyi közlekedési tarifák alapszintjétől. A helyi vonaljegyek összege már több településen meghaladja a 10 kilométeres helyközi jegy árát is. A legkisebb helyközi tarifa az állandó költségeket sem fedezi, és kedvezőtlenül befolyásolja a helyi és helyközi közlekedés közötti munkamegosztást – írja a minisztérium.

Ennyit hozhat

A módosítások az előzetes becslések szerint évi 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit, s ezzel kismértékben csökkennének a költségvetés terhei is. A bevezetett változtatások utasforgalomra gyakorolt hatásait a szaktárca legkorábban fél év múlva méri fel,s  majd a tapasztalatok alapján megteszi az esetleg szükséges korrekciókat.

A tarifarendszer módosítása érvelésük szerint elősegíti, hogy az utazási igényeket a kötöttpályás közlekedés felé irányítsák, és javítja a helyközi közösségi közlekedés versenyképességét. Úgy vélik, a szolgáltatással arányos díjszintek érdekeltté teszik a szolgáltatókat a magasabb színvonalú kínálat kialakításában és fenntartásában.

Indoklás még

A változtatással rugalmasabbá akarja tenni a közösségi közlekedési díjrendszert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Azt is írják, hogy a díjrendszer megkezdődött átalakítása a helyi igényekhez, a fizetőképes kereslethez és a szolgáltatási színvonalhoz rugalmasabban alkalmazkodó tarifaszintek kialakítását célozza.

A tárca a közlekedési társaságokkal kötött közszolgáltatási szerződésekben határozhatja meg a tarifákat. Az új felosztás a későbbiekben lehetőséget nyit többszintű díjszabás alkalmazására is. A véglegesítés alatt álló szerződésmódosítások 2012. szeptember elsejével léphetnek életbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik