Gazdaság

Adózás: hivalkodó, ahogy az Orbán-kormány kivételezik a focistákkal

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Rendkívül kevés adót fizetnek Magyarországon a focisták. Vannak országok, ahol ugyanakkora nettó bér két és félszer annyiba kerül a futballcsapatoknak, mint itthon. Ez komoly versenyelőny a magyar együtteseknek, így fordulhat elő, hogy a hazai focisták fizetése már a francia élvonalban szereplő labdarúgókéval vetekszik – írja a G7.hu.

2010 óta brutális ütemben emelkedett a hazai labdarúgó-élvonalban a focisták keresete. Az NB I-es csapatok összesített személyi ráfordítása úgy nőtt a bő hússzorosára 2010 és 2023 között, hogy közben az elsőosztályú bajnokság létszámát 16-ról 12-re csökkentette a szövetség. Azaz, ha egy csapatra vetítjük, ennél is nagyobb, közel harmincsoros volt a gyarapodás – olvasható a portálon.

Ez a növekedés vezetett oda, hogy jelenleg

az NB I-ben már jobban keresnek a focisták, mint bármely kelet-európai ország elsőosztályú bajnokságában.

Sőt, a fizetésekben Ausztriát is sikerült utolérnünk, a legnagyobb büdzsével rendelkező magyar csapat, a Ferencváros pedig a francia középcsapatokkal is versenyezni tud a játékosokért.

Az, hogy a magyarországi focistafizetések a 2020-as évek elejére nyugat-európai szinten is versenyképesek lettek, elsősorban a hazai labdarúgásba áramló – főként állami – százmilliárdoknak köszönhető. A magyar állam a labdarúgók jövedelmének sokkal kisebb részét vonja el, mint ami más országokban jellemző. Így egy hazai focicsapat sokkal kisebb költséggel tud ugyanakkora bért adni futballistáinak, mint egy francia, osztrák vagy éppen belga klub.

Szja helyett ekho

Az európai országok többségében a labdarúgók ugyanolyan feltételekkel adóznak, mint egy átlagember, a bruttó bérükből személyi jövedelemadót (szja) von le a munkáltatójuk. A legtöbb országban az szja progresszív, azaz többkulcsos: a jobban keresőktől bevételük nagyobb részét vonják el. Mivel a focisták bére mindenhol messze meghaladja az átlagot, így a labdarúgók fizetésének nagy része az összes országban a legmagasabb kulccsal adózik, ez pedig nem ritkán az 50 százalékot is meghaladja.

Magyarországon azonban a labdarúgók nem személyi jövedelemadót, hanem úgynevezett egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) fizetnek. Ezt az adózási formát eredetileg olyan szellemi foglalkoztatottaknak találták ki, mint a grafikusok, tolmácsok, színészek, képzőművészek, újságírók, de 2010-ben bekerültek a jogosultak közé a sportolók is.

A kormány az elmúlt években tovább lazította az adószabályokat azzal, hogy az ekho összeghatárát a labdarúgók esetében először 250, majd 500 millió forintra emelte. Ez azt jelenti, hogy

az itthon játszó labdarúgók jelenleg félmilliárd forintos jövedelemig választhatják a kedvezőbb adózást,

miközben a sporton kívüli szakmánál 60 millió forint a limit.

Az ekho még a hazai normál (szja) adózásnál is jóval kedvezőbb, a magyarnál sokkal magasabb szja-kulcsokat meghatározó nyugat-európai országok adóviszonyaihoz pedig hasonlítani sem lehet. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásnál az összes elvonás mindössze 15 százalék, amiből a NAV tájékoztatása szerint 9,5 százalékpont minősül személyi jövedelemadónak, míg a maradék társadalombiztosítási járulék. Utóbbit azonban meg lehet úszni, ha valaki nyugdíjas vagy másik országban biztosított – írja a G7.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik