Della

Nagyon megrázta a fát Magyar Péter

Az 50 ezer lakosnál nagyobb településeken lehet eredményes Magyar Péter pártja a júniusi önkormányzati választáson, e településméret fölött ugyanis többet számít a pártszimpátia, míg a kisebb városokban és a falvakban inkább a jelöltek közösségi bekötöttsége hoz szavazatokat – mondja a Dellában a legnagyobb helyhatósági tömörülés, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő.

Tab fideszes polgármestere szerint Magyar Péter elsősorban az európai parlamenti választásra gyúrhat, de az önkormányzati szavazáson is elérhet legalább 10 százalékos eredményt. A saját és a TÖOSZ tagönkormányzatainak tapasztalata az, hogy Magyar megjelenése a közéletben átütötte a nagyvárosok falát, híre eljutott az egészen apró településekig, beszédtémát szolgáltat az utcán, a közösségi terekben. Ez szerinte egyben cáfolata annak, hogy a vidék Magyarországa csak a közmédiából tájékozódik, és az internetes platformok nem érnek el a határvidékekre.

A soron következő önkormányzati választás legfőbb kérdése azonban inkább az, hogy van-e még értelme autonómiáról beszélni, amikor a kormány szisztematikusan leépíti a települések jogköreit, elvéve igazgatási hatásköreiket. A helyzetet hasonlóképpen látja Schmidt Jenő, aki arra számít, hogy a választások után folytatódik a centralizáció a gyermekétkeztetéssel, illetve az óvodákkal, bölcsődékkel. Ezzel együtt szerinte még nem hunyt ki az autonómia lángja.

Beszéltünk továbbá arról, hogy egyes régiókban nem lehet megálljt parancsolni az elnéptelenedésnek, illetve arról, hogyan szakad ketté az ország az infrastrukturális felújítások mentén, és hogy miért nem lehet bevonni a fiatalokat a helyi közügyekbe a kisebb településeken.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik