A vásárlók panaszkodnak, hogy a magyar élelmiszer drágább, mint az import. Miért nem versenyképesek minőségben és árban a magyar termelők és élelmiszer-feldolgozók? Szakértőket kérdeztünk.
Elsősorban a fogyasztót kell kiszolgálni
A boltok abban érdekeltek, hogy élelmiszereket adjanak el a magyar fogyasztóknak, és ha importból tudják olcsóbban kiszolgálni őket, akkor az jó a vásárlóknak is – mondta elöljáróban a 24.hu-nak a GKI Gazdaságkutató agrárkutatási vezetője, Némethné Dr. Pál Katalin. 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz – az egész importellenesség ennyi idő után védhetetlen. Általánosságban lehúzni az importot, és azt állítani, hogy kizárólag a magyar élelmiszer a jó, fura hozzáállás – tette hozzá.
Amit itthon termelnek, annak rövidebb a szállításai útvonala, frissen, esetleg tartósítás nélkül juthat el a boltokba – ez versenyelőny. Ám a költségeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ahhoz, hogy a fogyasztó elégedett legyen, például az kell, hogy a magyar paradicsom olcsóbb legyen, mint a spanyol.
És miért kellene ragaszkodnunk ahhoz, hogy a magyar gazda tovább termeljen drága paradicsomot, ha van, aki ezt olcsóbban is meg tudja tenni? A magyar termelőknek meg kell találniuk, hogyan tudnák olcsóbban, gazdaságosabban termelni mindazt, amit eddig termeltek. Ha pedig ez nem megy, akkor meg kell keresniük, mi mást tudnának olcsóbban és gazdaságosabban előállítani, mint a többiek – fejtette ki.
Az általános körülmények kedvezőek a versenyhez, rengeteg fejlesztési pénz érhető el, amiből lehetne korszerűsíteni, új technológiákat, termékfajtákat meghonosítani – tette hozzá.
Elkényelmesedtek a magyar termelők?
Némethné Dr. Pál Katalin szerint részben azért nem versenyképesek a magyar gazdák, mert sokan nem fejlesztenek. Megtehetik ezt, mert
A hektáronként kapott uniós támogatás nagyjából harmadáért tudnak hívni valakit, aki a traktorral felszántja, megboronálja a földet, elszórja a magot, learatja a gabonát. Nagyobb területen így csinos hasznot lehet realizálni csupán a támogatásból. És akkor még ott van a termésért kapott pénz – tette hozzá.
Másrészt, mivel a támogatási tarifát euróban határozzák meg egységesen, ez Magyarországon sokkal többet ér a gazdáknak, mint nyugatabbra. Emiatt
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) főtitkárhelyettese, Máhr András szerint az EU-s támogatás a szántóföldi termelés irányába tolta el a magyar mezőgazdaságot, ami nem szerencsés. Emlékeztetett, hogy az uniós csatlakozás után pár év alatt értük el a mostani agrártámogatási szintet. Utána volt 7–8 jó év, nem volt aszály, komolyabb károk, így a támogatással együtt elfogadható jövedelem és tartalék is keletkezett. Főleg a kisebb gazdák lélegezhettek fel, akik nem feltétlenül forgatták vissza a hasznot, hanem inkább magukra, a családjukra költötték azt – mondta.
Mostanra azonban komoly finanszírozási, jövedelemtermelési gondok hálózták be a magyar mezőgazdaságot. Hiába nőttek jelentősen a termelői árak (gerjesztve az inflációt), ha közben a termelői költségek (például a műtrágya, a gázolaj és a földgáz) ennél ütemesebben emelkedtek, és a tőzsdéhez igazodó felvásárlási árak nem nőttek arányosan, plusz az aszály miatt karcsú lett a termés.
A tavaly őszi vetés még elfogadható költségszinten ment, az idei tavaszi már horribilis költségű volt, a nyári-őszi munkák pedig még inkább azok lehetnek. Közben a meghirdetett állami gazdatámogatások egy részét visszatartják, kevés az elérhető kedvezményes hitel, a gazdák energiaár-támogatást sem kaphatnak. Nem véletlen, hogy az elnyert pályázatokat is mondják vissza a gazdálkodók, mert nincs miből megfinanszírozniuk az önrészt – magyarázta.
Bezzeg a lengyelek
Sajnos ma nem igazán versenyképesek a magyar termelők
– értett egyet Máhr András, visszaidézve, hogy a rendszerváltás előtt a magyar mezőgazdaság még az európai élvonalba tartozott, és azóta megelőzött minket Lengyelország. Ennek oka szerinte az, hogy a magyar mezőgazdaság túlzottan átpolitizált lett, nem a hatékonyság és a versenyképesség a fő szempont, hanem „mindenféle politikai ötletek”. Másrészt az európai mezőgazdaságban mindenhol gyors ütemű centralizáció zajlik – Lengyelország azért tudott minket megelőzni, mert ők is ezt az utat követik, mi viszont nem.
Némethné Dr. Pál Katalin a lengyelekkel kapcsolatban azt emelte ki hogy náluk korábban is voltak magángazdaságok, megszokott volt, hogy tervezni kell, a piacról megélni, még a szocialista rendszerben is volt gazdálkodási önállóság. Nálunk viszont kis és közepes méretben nemigen alakultak ki agrárgazdálkodási hagyományok, és nagyon alacsony a mezőgazdaságban dolgozók szakmai végzettsége is. Ha pedig gond van, megmentik a gazdákat.
Innen nézve nem csoda, hogy nem nő a jövedelmezőség – tette hozzá.
Máhr András szerint viszont az nem igaz, hogyha baj van, mindig kihúzzák a szószból a gazdákat – példaként említette a tavalyi aszályt, mely 1000–1500 milliárd forintnyi kárt okozhatott, miközben becslése szerint mintegy 50 milliárd forintnyi kárenyhítés érkezhetett, egy szűk körnek.
Több sebből vérzik a magyar mezőgazdaság
A földszabályozást kellene először rendbe tenni Máhr András szerint. Megemlítette, ma milliósra teszik a földtulajdonosok számát, földalapú támogatást pedig (legalább egy hektár föld művelése után) nagyjából mindössze 170 ezren igényelnek. Ettől a magyar mezőgazdaság kiszámíthatatlan, mert bár hosszú távú befektetéseket, fejlesztéseket igényelne, a páréves bérleti szerződések mellett nem éri meg ezeket meglépni – magyarázta.
Problémás a mezőgazdaság szerkezete is – túlsúlyos a szántóföldi növénytermesztés, jelentősen visszaszorultak a nagyobb hozzáadott értékű tevékenységek, például az állattenyésztés és a kertészet. Nagyon kevesen szerezhetnek földtulajdont – a gazdálkodó társaságok például nem, és a földhasználatuk is korlátozott, legfeljebb 1200, állattartásban 1800 hektárt használhatnak. Nonszensz szerinte, hogy az állattartó megvegye a takarmányt ahelyett, hogy magának kisebb költséggel megtermelhetné.
Fontosnak tartaná, hogy az árutermelőket támogassák diszkrimináció nélkül. Arra célzott, hogy ma Magyarországon a nagybirtokokat és elvileg a kisgazdaságokat támogatják, de közben a mezőgazdasági kkv-k – úgy tűnik – „nem kívánatosak”.
A jövő a precíziós termelésé
Némethné Dr. Pál Katalin kiemelte, szerencsére vannak olyan mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó cégek (ezek általában együtt is működnek), amelyek értik és alkalmazzák az újításokat. De olyan, mintha az ellendrukkerek jelentős tábora nem hinné el, hogy munkából és tudásból sikeresen meg lehet élni a mezőgazdaságban. Senki nem vállalja fel, hogy szembesítse a nem hatékonyan működőket a valósággal irányváltásra ösztökélve őket. Legalább azt el kellene érni szerinte, hogy az uniós támogatásokon felül ne támogassák a magyar gazdákat, és akkor idővel talán rákényszerülnének a változtatásra, a versenyképes termelésre, arra, hogy megállják a helyüket a piacon. A kormány, illetve Lázár János jelenlegi építési és közlekedési miniszter azonban kormánybiztosként ennek az ellenkezőjét hirdette meg még 2021-ben – a protekcionizmus és az eddiginél is combosabb támogatások révén kívánnak sikereket elérni.
A jó adottság önmagában nem elég, meg kell ismerni a helyi viszonyokat, megfontolni, hogy azokból miként lehetne a legtöbbet kihozni. Figyelni kell a piac, a vevők igényeit, beszerezni a legjobb minőségű vetőmagot, szaporítóanyagot, tenyészállatot és így tovább a hatékony termeléshez szükséges technológiákat. Ma már a precíziós gazdálkodásé a jövő, ebbe az irányba kellene haladni. Akik a nagy áruházláncoknak képesek folyamatosan beszállítani megfelelő mennyiségben, minőségben és árban, azok szerinte jó úton járnak.
A méret is lényeges
Nálunk az élelmiszer-feldolgozók azért sem tudnak igazán hatékonyan működni, mert méretkorlátokba ütköznek – említett újabb szempontot Némethné Dr. Pál Katalin. Például mindenki ájuldozik, milyen olcsók a holland tejtermékek vagy a dán sertéshústermékek. A titok nyitja, hogy mindkét országban nagy kapacitású, magasan automatizált feldolgozóüzemek működnek – a tejet például olyan szeparátorba öntik, ami minden hasznosíthatót kiszed belőle. A jó végtermékhez persze az is kell, hogy folyamatosan legyen megfelelő mennyiségű feldolgozandó tej magas fehérje- és zsírtartalommal. Náluk megvan, nálunk nincs. És ha nincs elég jó minőségű tej, akkor nem érdemes hatékony gigaszeparátor-üzemet létesíteni.
A tejelő teljesítmény függ a tehénfajtától és attól, hogy alkalmazzák-e a modern technológiákat, zárt helyen, programozott tápanyagbevitellel érve el a megfelelő mennyiségű és minőségű tejhozamot. A zárt helyen tartás a betegségek megelőzése miatt is fontos, sertésnél, baromfinál is – bár állategészségügyileg nem optimális, de szükséges, ha nagy mennyiségben, olcsón akarunk a szegényebbek számára is megfizethető élelemiszert termelni. Hasonlóan szociális kérdés szerinte az is, hogyha az import élelem olcsóbb, akkor hadd jöhessen be.
Ami a húsipart illeti, nálunk a vágóhidak nem tudnak igazán gazdaságosan darabolt húst előállítani, mert nincs elég alapanyag. Minél nagyobb ugyanis a gépesítettség, az automatizáltság, annál nagyobb a teljesítmény, hatékonyabb a termelés – feltéve, hogy van hozzá elég alapanyag.
De ehhez ők is részben Romániából hoznak húst – tette hozzá.
A kisebb húsüzemek nem véletlenül kerülnek időről időre bajba, méretproblémák miatt nem tudnak gazdaságosan termelni, ezért kell ezeket időnként megmenteni – tette hozzá.
Megemlítette, hogy a malomiparban is vannak jó fejlesztések – léteznek már olyan malmok, amelyek többmegyényi búzatermést tudnak például feldolgozni.
Élelmiszeripari nehézségek
Az élelmiszeripar szerencsétlen helyzetben van, beszorulva a magas hazai alapanyagárak, a változó hazai alapanyag-minőség, illetve a korlátozott fizetőképes kereslet közé, amely a kereskedők részéről nyomott árelvárásokban jelentkezik. Plusz nem is kapnak annyifajta támogatást, mint a termelők. Ezért elég nehéz, mondhatni reménytelen a helyzetük Némethné Dr. Pál Katalin szerint.
A húsipar, a húsfeldolgozás kifejezetten termelési típusú támogatást nem kap – tudtuk meg a Hússzövetség elnökétől, Éder Tamástól. Gazdaságfejlesztési pályázatok előfordultak, de az élelmiszeripar és azon belül a húsipar is nagyon le volt maradva az elérhető támogatások nagyságát nézve az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasághoz és más iparágakhoz képest is. Az utóbbi öt-hat évben javult kicsit a helyzet annyiban, hogy most már az élelmiszer- és azon belül a húsipar is könnyebben hozzájuthat fejlesztési, beruházási pályázati pénzekhez. Az előző uniós költségvetési ciklusban az uniós pályázati forráshoz inkább a kkv-k juthattak, míg a közepes és nagy cégek közül néhány jellemzően nemzeti forrásból kapott támogatást. A mostani költségvetési ciklusban pozitívum, hogy vannak már elbírált pályázatok, folyamatban lévők, valamint ígéret arra, hogy később is lehet majd pályázni – tette hozzá.
A húsipari szereplők döntő többsége versenyképességi problémákkal küzd, le vannak maradva az európai átlaghoz képest.
Ennek szerinte éppen az az oka, hogy az elmúlt két évtizedben nem állt rendelkezésre megfelelő forrás azokhoz a technológiai fejlesztésekhez, amelyekkel javítható lett volna a versenyképesség. Az iparág korábban nemigen kapott fejlesztési forrásokat, a keletkezett jövedelem pedig szintén nem tette finanszírozhatóvá a szükséges fejlesztéseket – mondta Éder Tamás lapunknak.
Ezen túl gond az is, hogy a fejlesztési forrásokkal kapcsolatban sokan elbizonytalanodtak a gazdasági helyzet (például a hitelkörnyezet, az energiaköltségek, a bérigények, az építési költségek növekedése) miatt. Akik pályázati forrásból terveztek fejleszteni, és el is nyerték a támogatást, azok között vannak akik kivárnak most, nem vágnak bele, mert rengeteg a kérdőjel még akkor is, ha érdemi támogatási ígérettel bírnak. Bízik abban, hogy akik pályáznak és nyernek, végül megvalósítják a beruházást, és érdemi hatékonyságnövelést érnek el.
