Mielőtt azonban ezekre kitérnénk, nézzük, mit mondanak a jelenlegi problémákról. Mint írják, Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb tagállama: hazánkban jóval több embernek van fizetési hátraléka a közművekkel vagy a bankokkal szemben, és többen vannak, akiknek le kell mondaniuk olyan, az EU-ban létszükségletnek számító dolgokról, mint a telefonhasználat, a megfelelően fűtött lakás vagy akár az évente egyszeri nyaralás.
Az Egyensúly Intézet szerint a szegénység egy komplex probléma, amelynek fő jellemzői a méltó élethez szükséges képességek és a választási lehetőségek hiánya, valamint egy olyan életmód, amely az élet számos területén hátrányba hozza a nélkülözőket.
A nélkülözés akadályozza az embert a tanulásban, a továbbképzésben, a megfelelő munka vállalásában. A szegénység csökkentése nem csak erkölcsi kötelesség, hanem össztársadalmi érdek is: a nélkülözésből adódó
- alacsony termelékenység,
- a munkaerőpiaci kirekesztettség,
- a kieső adóbevételek
- és a kevés elkölthető jövedelem
hiányként jelentkezik a gazdaságban.
Mit jelent az, hogy szegény?
További problémát jelent az EI szerint, hogy Magyarországon a szegénység mérésére szolgáló mutatókkal kapcsolatban komoly módszertani problémák akadnak. Példaként hozzák fel az EU-ban leggyakrabban használt, a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázatát mérő, úgynevezett AROPE mutatót, amely szerint Magyarországon alacsonyabb a szegénység, mint Luxemburgban, Svédországban, Ausztriában vagy Hollandiában. Az AROPE ugyanis a szegénység helyett a társadalmi különbségeket méri.
Bár a bevett mérőszámok igen nagy szórást mutatnak (félmillió és 3,4 millió közé teszik a valamilyen formában kitettek számát hazánkban),
Ez azt jelenti, hogy aki szegény családba születik, jó eséllyel szegényként is éli le az életét, és a helyzet súlyosságát mutatja, hogy nincs olyan európai ország, ahol a szegényeknek rosszabb esélyeik lennének az előbbre jutásra – olvasható a tanulmányban.
Ezen a helyzeten a közmunka sem segít: 2021-ben még mindig közel 90 ezer ember és családjaik éltek közmunkából, miközben a jóval a létminimum, azaz 100 ezer forint alatti közmunkásbér kevés ahhoz, hogy tömegeket emeljen fel a mélyszegénységből. Arra sem alkalmas, hogy segítsen a nyílt munkaerőpiacra való kilépésben: az oda átlépők aránya sosem haladta meg a 16–18 százalékot, ráadásul több mint a felük néhány hónapon belül vissza is került a közmunkarendszerbe.
Az EI három fő problémát jelöl meg a szociális transzferek rendszerében:
- szétaprózottság
- túlbürokratizáltság
- alacsony hatékonyság.
Jelenleg soktucatnyi segélyforma létezik, de a szegénység miatt nem lehet rendszeres szociális támogatáshoz jutni, hanem ahhoz minden esetben kiegészítő jogosultságokra, valamint külön elvárásokra van szükség, ilyen például a kiskorú gyermek, az idős kor vagy a munkaképtelenség. Adott élethelyzet bekövetkeztekor a rendszer nem siet automatikusan a rászorulók segítségére, helyette egy végeláthatatlan ellenőrzési-bizonyítási folyamat veszi kezdetét, amely kedvez az ellenőrzések kijátszására specializálódó ügyeskedőknek. A segélyek folyósításakor nem szűnnek meg a problémák: a juttatást többnyire készpénz formájában fizetik ki a posta segítségével, amelynek jóval nagyobbak a tranzakciós költségei, mint az átutalásnak, ráadásul a segélyek háztartásra szabott jellege miatt az sem garantált, hogy a juttatás eljut a többi családtaghoz is.
Mit javasol az Egyensúly Intézet megoldásként?
Hatékonyabb transzferek
Az alapjuttatás a ma létező segélyek nagy részét kiváltaná, az állampolgárok könnyebben tudnának tervezni vele, az állam szempontjából pedig csökkennének az adminisztrációs költségek. A komoly egészségügyi problémákkal küzdők támogatása, valamint az általános krízissegély azonban fennmaradna, és az alapjuttatás is csak akkor jelentene valódi segítséget, ha nem ösztönöz a munkavállalás ellen, vagyis az alapjuttatás bevezetésével a minimálbért is növelni kell, hogy a munkából megszerezhető jövedelem vonzó legyen.
Az alapjuttatást és általában a szociális jövedelmeket most háztartásonként utalják, a javaslat szerint azonban a jogosultság megítélését az egyének jövedelmi helyzetéhez kellene igazítani. Egészen pontosan az alapjuttatás külön-külön járna az adott háztartás egy-egy tagjának, míg adott esetben egy másiknak (aki nem számít rászorulónak) nem feltétlenül. Ezzel elejét lehetne venni annak, hogy egyetlen személy rendelkezzen az egész család transzferjövedelme felett, és nehezebb lenne a segélyek egyoldalú elköltése is.
Mivel a jogosultságok megállapításához minden adat rendelkezésre áll, automatizálni lehetne a rendszert úgy, hogy ne a kedvezményezettnek kelljen kezdeményeznie és igazolnia az alapjuttatást, hanem annak megállapítását és kiutalását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal intézze.
A gyermekszegénység csökkentésére – lengyel mintára – be lehetne vezetni egy, gyermekenként járó, havi 50 ezer forintos alapjuttatást, amelyet minden család egységesen, jövedelmi helyzettől és gyermekszámtól függetlenül megkapna. Ez felváltaná a jelenlegi családi pótlék rendszerét, és a gyermek nagykorúságáig járna – kivéve, ha a gyerek már korábban a létminimumnál magasabb jövedelemre tesz szert.
Szükség lenne egy új, a magyar viszonyokat jobban tükröző szegénységmutatóra is, amelyet a szerzők az Egyensúly Intézet Szegénységmutató (EISZM) névre kereszteltek el. Ez olyan adatokra épül, amely más uniós tagállamokra vonatkozóan is évekre visszamenőleg elérhetők, és a következő elemeket vizsgálná háztartásonként:
- Eléri-e az adott háztartás jövedelme a létminimum mindenkori szintjét?
- A háztartás képes arra, hogy a család otthonát melegen tartsa?
- Lehetősége van-e az adott háztartásnak arra, hogy a benne élők legalább minden másnap húst, halat vagy ezek vegetáriánus megfelelőjét fogyasszák?
- Tudják-e fedezni a váratlanul előálló, rendkívüli kiadásokat?
- Elmondható-e a háztartás minden tagjáról, hogy rendelkeznek két-két pár jó cipővel?
Amennyiben az öt elem közül egy esetében is hiány lenne észlelhető, akkor a háztartás a szegénység által veszélyeztetettnek; két-három probléma esetén szegénységben élőnek; négy-öt esetében pedig mélyszegénységben élőnek számítana.
Pénzügyi intézkedések
Mivel a következő évtizedekben a legtöbb fejlett ország, köztük Magyarország is egyre gyorsuló ütemben áll majd át a készpénzmentes gazdaságra, ennek a folyamatnak a vesztesei az alacsony jövedelműek, az idősebbek és az alacsonyabb képzettségűek lesznek. Az ő körükben ugyanis – kompetenciahiány, kis értékű tranzakciók magasabb száma, bankszámlavezetés magas költségei miatt – a bankolás az átlag alatt van.
Az automatizált átutalás a készpénzes kifizetéssel kapcsolatos legtöbb problémát orvosolná, a pénzügyi tranzakciós illeték eltörlésével pedig elő lehetne teremteni a forrást az ingyenes bankszámlához, amelynek használatára az állam készíthetné fel az érintetteket az átmeneti időszakban.
Szükséges lenne a magáncsőd intézményének reformja is, ehhez az Egyensúly Intézet a szlovák példát ajánlja. Mivel a leginkább rászoruló állampolgárok számára a jelenlegi rendszer gyakorlatilag elérhetetlen, el kell törölni a mostani belépési korlátokat (csődvagyon nagysága, állandó jövedelem követelménye stb.). A törvényi keretek megváltoztatása mellett létre kellene hozni kliensközpontokat is, ahol a csődeljáráson végigmenő rászorulókat szociális munkások is támogatnák a folyamat során.
Kiemelten veszélyeztetett csoportok védelme
Az EI ismertetése szerint ma mintegy 39 ezer olyan idős van, aki 50 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kap, és több mint tízszer ennyien, akiknek 50 ezernél több, de 100 ezer forintnál kisebb összeg jár.
amelynek összege kezdetben nagyjából 100 ezer forint lenne, majd indexálással igazodna a létminimum szintjének mindenkori alakulásához. A költségvetési forrásból finanszírozott alapnyugdíj a nyugdíjas egyéb jövedelmeitől vagy a korábbi járulékbefizetéseitől függetlenül járna, és kiegészítené a jelenlegi nyugellátást.
Fentebb már említettük, hogy a jelenlegi közmunkaprogrammal több probléma is van, ezért újra kell gondolni a rendszert. Az EI azt javasolja, hogy a szegénység és a tartós munkapiaci kirekesztettség érdekében vezessék be a közmunkához való jogot, tehát a közfoglalkoztatás minden rászoruló számára igénybe vehető lehetőség legyen. Ha ezt a saját lakóhelyén nem tudják megoldani, akkor segíteni kell az ingázásban is.
Értelmes munka lehet egy középület felújítása vagy akár új készségek elsajátítása is, ezt azonban meg is kell rendesen fizetni: értelmes munkáért járjon értelmes bér, amely nem lehet kevesebb a minimálbérnél. Első lépésként a létminimum szintjére kell emelni a közmunkabért, 2030-ra pedig fokozatos indexálással lehet eljutni a minimálbérig.
A helyi piac védelme és a helyi politikai függelmi viszonyok erősödésének megelőzése érdekében a közmunkát át kellene tenni az önkormányzatok hatásköréből a felsőbb, megyei vagy központi kormányzati hatáskörbe azzal együtt, hogy az önkormányzatok továbbra is igénybe vehetik a közfoglalkoztatottak munkáját, az állam szigorú ellenőrzése mellett.
