Gazdaság

52 család maradt fűtés, főzési és fürdési lehetőség nélkül a hidegben

Egy hónapig nem volt gáz a XIII. kerületi társasházban, mert két lakásba nem jutottak be a gázszolgáltató emberei. Volt család, amely kénytelen volt elköltözni kicsi gyerekeivel, amíg nem kapcsolták vissza a gázt.

Írtunk már arról, milyen macerás, ha egy társasházban elzárja a gázt a Nemzeti Közművek (NKM). Ha a nyomáspróbán az derül ki, hogy „nem tömör a rendszer”, az arra utalhat, hogy valahol szivárog a gáz, ami életveszélyes lehet. A javításig pedig gáz, így fűtés, melegvíz és főzés nélkül kell kihúzniuk a lakóknak, vagy árammal megoldani, amit lehet.

Ezúttal egy 52 lakásos társasház fordult hozzánk a XIII. kerületből: a Katona József utca 31. alatti épületben október 18-tól november 14-ig nem volt gáz. Ekkor már elég zimankós volt az idő, szenvedtek a lakók a hideg miatt.

Az esettel azért foglalkozunk külön, mert kiderül belőle, hogy

ha nincs semmi hiba a gázrendszerben, semmiféle karbantartás, javítás nem szükséges, akkor is lekapcsolhatják a szolgáltatást.

Nincs mérlegelési lehetőségük

A történet onnan indul, hogy NKM gázvezeték-felújítási munkákat végzett a Jászai Mari tér környékén, az utcán. A karbantartás egy tervezett rekonstrukciós munka része volt azért, hogy megelőzzék a meghibásodásokat.

Szeptemberben kezdték el a felújítást, és folytatták a fűtési szezonban is.Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely kimondaná, hogy fűtési szezonban nem lehet munkálatokat végezni.

Mint az NKM hozzátette, törekednek arra, hogy a fűtési szezon előtt befejezzék a felújítást, ám előfordul, hogy ez nem sikerül.

Ha az utcán elvégezték a felújítást, kötelező nyomáspróbát végezni a házakban is, mert csak gáztömör vezeték helyezhető gáz alá. Ha a nyomáspróba sikertelen, és az ingatlan rendszerében van hiba, azt a tulajdonosoknak kell kijavíttatni. Egyébként legalább tízévente kötelező a műszaki-biztonsági felülvizsgálat. Ha hiba van, és szerelni kell, az csak úgy biztonságos, ha a gázt elzárták, az órákat leszerelték, és nincs gáz a vezetékekben, ami a szereléskor képződő szikrától esetleg berobbanhat.

A tájékoztatás szerint az NKM Földgázhálózati Kft. az élet- és vagyonbiztonság megóvását tekinti a legfontosabb szempontnak, ezért ha ennek veszélyeztetése fennáll a nem megfelelően karbantartott rendszerek miatt, az elosztó társaságnak nincs mérlegelési lehetősége, kötelessége kikapcsolni a szolgáltatást. Ezt a felügyeleti szerv, a Magyar Energetikai ás Közműszabályozási Hivatal is megerősítette.

Az NKM leszögezte: az üzembe helyezés előtti nyomáspróbán tömörtelenség állt fent, vagyis gázszivárgás volt a társasházban.

Nem feltételes módot használtak, hogy lehetett szivárgás, hanem kijelentették, hogy volt. pedig

csak annyi volt a baj, hogy nem tudtak bejutni minden lakásba.

A Palatinus-Házkezelő Kft. képviselője így foglalta össze az eseményeket: a kikapcsolás napján, október 18-án végeztek egy tömörségi mérést délelőtt, amikor 18 lakásba nem tudtak bejutni elzárni a gázcsapot. A közös képviselő kérésére visszajöttek délután egy újabb mérésre, addigra sikerült elérni a tulajdonosokat és elzárni a gázcsapokat. Kivéve két lakásban. Mindkét próbánál volt minimális nyomásesés, ezért kizárták a házat a gázszolgáltatásból.

A szükséges vizsgálatot csak ledugózott vezetéken lehet megtenni, ezért rendelték meg a gázórák leszerelését. A leszereléskor, november 7-én, a társasház által megbízott cég munkatársai ledugózták a vezetéket az órák helyén, majd a gázszerelő cég nyomáspróbát végzett, ami azt mutatta, hogy a vezeték tömör, nem volt nyomásesés, szivárgás, tehát munkavégzésre, vezetékjavításra vagy -cserére nem volt szükség. Megrendelték a gázművektől az újabb nyomáspróbát és az órák visszaszerelését, amit november 14-én végeztek el.

De ez se ment simán. Először a sikeres nyomáspróba ellenére sem akarták visszakapcsolni a gázt, mert egy üzletben illegális vételezési lehetőséget találtak a szerelők. (2009-ben, amikor felújították a ház gázrendszerét, ezen átsiklott a gázművek.) A lakók fagyoskodva hangosan és kitartóan tiltakoztak. Azt hitték, emiatt döntött végül a visszakapcsolás mellett az NKM. Hogy így volt-e, nem sikerült kideríteni, mindenesetre a gázművek megtalálta a megoldást: plombálta az üzlet vezetékét, így már nem volt akadálya a visszakapcsolásnak.

60 nappal előbb kellett volna értesíteni?

Miért nem volt otthon minden lakó, nem tudtak a nyomáspróbáról, vagy dolgoztak, esetleg külföldön voltak? Olvasónk úgy tudta, a jogszabály alapján 60 nappal korábban kellett volna értesíteni őket, ám az MEKH azt írta, a 60 nap a legalább tízévenkénti kötelező felülvizsgálathoz kapcsolódó gáztömörségi vizsgálatnál előírás. Üzemzavarnál, azonnali intézkedést igénylő helyzetben nem érvényes. Csakhogy a házban nem volt üzemzavar, nem azért rendelték el a nyomáspróbát, mert szivárgást észleltek. A nyomáspróbáról a társasházkezelőt szeptember 21-én emailben értesítette az NKM, és azt is írták, hogy az épületben ekkor már kirakták az értesítőket. Vagyis a lakók négy héttel korábban tudhatták, mikor kell otthon lenniük a nyomáspróba miatt. Már ha észrevették a kiírást a lépcsőházban. Olvasónk szerint sokan nem tudták, hogy otthon kell lenni, és hogy ez azért fontos, mert különben elzárják a gázt.

 

Arról, hogy hány olyan ház van, ahol csakis azért kellett elzárni a házban a gázt hetekre, mert egy-egy tulajdonos nem biztosította a bejutást a lakásába, arról nincs nyilvántartása az NKM-nek.

Semmi sincs ingyen

Olvasónk megreklamálta a következő gázszámlát, gondolta, ha nem volt gáz, miért kellene fizetniük. Az NKM Ügyfélkapcsolati Kft.-től kapott válasz meglepte.

A csatlakozó vezeték lezárása a társasház tulajdonában lévő berendezésen keresztül valósult meg, közvetlenül a lakásokban nem történt meg a mérőóra leszerelése.

És amíg a készülék a felhasználási címen rendelkezésre áll, nem tudják a számlázást leállítani, alapdíjat kell fizetni. Az NKM Ügyfélszolgálati Kft. ezek szerint nem tudott róla, hogy az NKM Földgázszolgáltató Kft., akinek a megbízásából a panaszt megválaszolta, leszerelte a gázórákat.

Olvasónk háza még viszonylag jól járt, mert átlagosan két hónap lehet a procedúra. A felesleges beavatkozás viszont nem volt ingyen: az NKM 752 ezer forintot számlázott ki előre a gázórák le- és felszereléséért, amit alvállalkozók végeztek. Ebből visszatéríthetnek valamennyit a tényleges munkaórák alapján.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik