Gazdaság

Több a pénz a családi kasszában, több jut drágább dolgokra

Több a pénz a családi kasszákban, és a KSH adatai alapján emiatt több jut a drágább holmikra is – figyelt fel rá a Blokkk.com. Az első félév adataiból az derül ki, hogy a vásárlók többet engednek meg maguknak az iparcikkes boltokban.

A legnagyobb ütemben a műszaki cikkek árupiaca bővült. Jóval átlag feletti ütemben nőtt a vásárlás ezekből, ami egyrészt a háztartások napi működését segíti egyre okosabb műszaki ketyerékkel, másrészt a mindennapokat átszövő kapcsolattartást tornázza egyre magasabb techszintre. Mindent le is pipál a mobiltelefonok piacának térhódítása, nem csak nálunk persze, az újdonságok varázsának nehéz is ellenállni. Pedig egyre drágábbak a csúcskészülékek, többet is tudnak persze, viszont a piacon rettenetesen széles az árskála. Ugyanakkor a kínai gyártók az olcsósággal hódítanak a legtöbbet – jegyzi meg a szakportál. Szóval, visszük a mobilt, mint a cukrot, tavalyhoz képest 15 milliárd forinttal, 42 százalékkal többet költöttünk erre a célra.

Az átlag mögött persze különbségek is vannak, egyik család az átlagnál többet, a másik kevesebbet költ. És a boltok közül is akadnak szép számmal, akik nem találják meg a számításukat, csökkent is a számuk az elmúlt években. Viszont a boltos világ összesenben mégis csak felfelé kúszik már évek óta.

Kiemelt kép: Fesztiválozók mobiloznak a 26. Szigeten. MTI / Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik